Médianapló

Médianapló - Orbán miért konzultál a nemzettel?

2021. február 12. 09:39 - Zöldi László

Péntek délelőtt van, az ismerős hang megint mondott valamit. Szokásos fórumán, a Magyar Rádió stúdiójában, ahol immár egy éve, a koronavírus-járvány kirobbanása óta alig hagyott ki pénteket. Ma fél nyolc és nyolc között kifejtette: „A miniszterelnök nem ért járványügyi kérdésekhez.”

Pedig már-már azt hittem, hogy olyan kormányfőt fogtunk ki, aki jobban ért a vírusokhoz, mint a virológusok. De rögtön mentegettem is az ország első emberét. Abból indultam ki, hogy ha részt vennék az Operatív Törzs reggel hatkor kezdődő ülésein, engem is megkísértene a gondolat, hogy szakkifejezéseket beleszőve a mondandómba, elmagyarázzam az ország népének, mi fán terem a pandémia. Megnyugtató, hogy Orbán Viktor nem tekinti magát járványügyi szakembernek. Ő csupán azt a döntést tolmácsolja, amit a járvány-kezelő orvosok és a tendenciákat kiszámító matematikusok meghallgatása után hozott.

Mindjárt utána azonban mintha ellentmondásba keveredett volna. Beszélt a nemrégiben beharangozott nemzeti konzultációról is, amely kivételesen online lesz, elvégre sürget az idő. Nem levélben kapjuk a kérdéseket, hanem a világhálón, mert a miniszterelnök nem postafordultával, hanem azonnal kíváncsi a véleményünkre. Nyitni akarunk-e, vállalva a fertőzés és fertőztetés kockázatát, vagy maradjunk inkább a karantén, a kijárási tilalom korlátai között? S miközben a kormányfő ecsetelte, hogy mivel jár, ha megfogadja a döntésünket, kicsúszott a száján ez a mondat: „Ma délután szeretném véglegesíteni a kérdéseket.” Nocsak. Jogvégzett emberként fontosnak tartja közölni, hogy nem ért a járványügyekhez, ugyanakkor szociológusnak képzeli magát?

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, a nemzeti konzultáció vélhető a közvélemény-kutatás sajátos formájának, de tekinthető a népszavazás kormánypárti válfajának is. Az előbbihez hitelességet kölcsönözne a szociológusi gyakorlat, az utóbbi viszont politikai műfaj, és ebben kétségkívül tapasztalt a miniszterelnökünk. A bejegyzés után olvasható összeállításból kiderül, hogy Orbán Viktor azt várja a nemzeti konzultációtól: ha törik, ha szakad, mutassa ki az egyetértési pontokat a nemzet és az általa választott vezető között. Ebben az esetben logikus, hogy a legfőbb döntéshozó mondja ki az utolsó szót. Mint egyébként járványügyekben is.

Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy olyan ember gyakorolja nálunk a főhatalmat, aki hol azért ragaszkodik a végső döntéshez, mert ért hozzá, hol pedig azért, mert nem ért.

 

 Orbán Viktor a nemzeti konzultációról

 

A nemzeti konzultáció elősegíti a döntéshozókat abban, hogy a gondokat helyesen rangsorolják. (YouTube.com, 2010. május 19.)

Mi a nyílt tervezés hívei vagyunk. Egy éve bevezettük a nemzeti konzultációk politikáját. (Metropol, 2011. szeptember 19.)

A közvélemény-kutatásnál sokkal megbízhatóbb a nemzeti konzultáció. (Magyar Rádió, 2012. május 25.)

Miniszterelnökként komolyan veszem, hogy az emberekkel együtt kormányzom Magyarországot. (SzegedMa.hu, 2012. október 1.)

Meg kell hallgatnunk az emberek véleményét a legfontosabb ügyekben. (Magyar Rádió, 2015. április 24.)

A nemzeti konzultáció az emberekkel való közös kormányzás kulcseszköze. (Magyar Rádió, 2015. április 24.)

A nemzeti konzultáció valós tények helyes értelmezésén alapul. (M1, 2017. április 27.)

A nemzeti konzultáció akarat-kifejezési, döntéshozatali forma. (Magyar Rádió, 2017. június 2.)

A nemzeti konzultáció a legalkalmasabb pillanatban ütötte le a jelzőkarókat, amelyek között Magyarországnak haladnia kell. (Magyar Távirati Iroda, 2017. június 12.)

Nemzeti konzultáció nélkül is elég elszánt tudnék maradni. (Magyar Rádió, 2017. június 16.)

Arra van szükségünk, hogy az emberek újra meg újra megerősítsék a választási felhatalmazást. (Magyar Rádió, 2017. szeptember 22.)

A nemzeti konzultáció azért is fontos, hogy egy nevezőre kerülhessünk. (Magyar Rádió, 2017. október 27.)

Modern kori találmánya a magyar közéletnek, hogy ne csak négyévente, a választásokkor érezzék úgy az emberek, hogy lehetőségük van elmondani a véleményüket, hanem kellő súllyal megtehessék ezt gyakrabban. (Magyar Rádió, 2017. december 1.)

Az egyetértési pontok létrehozásának legjobb módja a nemzeti konzultáció. (Magyar Rádió, 2018. január 19.)

A nemzeti konzultációból kiderült, a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Napló, 2018. február 15.)

A nemzeti konzultáció révén irányokról várunk iránymutatást. (Magyar Rádió, 2018. november 9.)

Nemzeti közmegegyezést hozunk létre. (Magyar Rádió, 2020. február 28.)

Ma délután szeretném véglegesíteni a kérdéseket. (Magyar Rádió, 2021. február 12.)

komment
süti beállítások módosítása