Asztaltársaságban gyakran kerül szóba a miniszterelnök. Vajon szerepet játszik-e, amikor a keresztény hitvallásra és életformára buzdít? Az a benyomásom, hogy Orbán nem keresztény, hanem keresztyén politikus. Az ipszilon nélküli jelzőt csak azért használja, mert Magyarországon több a katolikus, mint a református. Az ipszilonos jelző azonban belülről jön. A betűnyi különbséget Max Weber dolgozta ki. A német szociológus és történetfilozófus arra építette máig ható okfejtését, hogy a katolikusok a túlvilágon akarnak boldogulni, a protestánsok viszont még az életükben.

Márpedig a protestáns etika óriási gazdasági föllendülést eredményezett. Ezzel magyarázható, hogy például az apai rokonságban, a református ágon csupa gazdaembert tarthatok számon. Kevés készpénzük volt, de elég sok ingó és ingatlan vagyonelemre tettek szert. Anyai (katolikus) ágon be kellett érnem zsellérekkel és kubikusokkal, akik képtelenek voltak egyről a kettőre vergődni. Ha anyámon múlt volna, én meg a húgom aligha szereztünk volna diplomát. Miniszterelnökünk az atyai ágról ismerős gazdatípust testesíti meg. Egy mezőgazdaságról szóló könyv bemutatóján tegnap ki is fejtette, hogy szerinte „A magyar férfiember archetípusa mégiscsak a gazda.”

Azt már én fűzöm hozzá, hogy láttam, amint a gazda ősformája, az „archetípus” reggelente körüljárja a birtokát, vajon a vadállatok nem rongálták-e meg a kerítést, a cigánygyerekek nem dézsmálták-e meg a cseresznyefa termését. A kertből látta el a konyhát, a házat saját kezűleg húzta föl, legföljebb a szomszédok segítségét vette igénybe, a disznót is maga vágta le, és dolgozta fel. A miniszterelnök egyik, május közepi megjegyzéséből pedig  megtudhattuk: Karácsony Gergelyt, választott ellenfelét még arra sem tartja képesnek, hogy megállja helyét a falusi disznóvágáson.

Szüleim ellentétes életfelfogásából azt a következtetést vontam le, hogy csak úgy kerülhető el a gazdaemberi mindenhez konyítás, ha olyan mesterséget választok, amelyet alaposan kitanulok. A szakértelemért kapott pénzből pedig megfizetem ama szakemberek szolgáltatásait, akik komfortosabbá teszik az életemet. Jobban járok, mintha mindent magam bütykölnék meg. Elismerem, hogy nehezen képzelhető el olyan magyar miniszterelnök, aki előnyben részesítené a városi polgárokat és a szolgáltatóiparban dolgozókat. Olyan már inkább, aki a szociálpolitika révén egyről kettőre juttatná a szegényeket. Az viszont kifejezetten elvárható a mindenkori miniszterelnöktől, hogy ne tekintse uradalomnak az országot.