Médianapló

Médianapló - Éjszaka megismételt asszonyok

2020. július 06. 10:25 - Zöldi László

A Klubrádiót nappal ritkán kísérem figyelemmel. Ennek oka, hogy a minőségi műsorok el-eltűnnek a kommerszek tengerében. Ráadásul a nappali adásnak tökéletes hangzást kölcsönöz a számítógépem, éjszaka viszont a párnám mellé helyezett japán zsebrádió recsegése a Szabad Európa retro zörejével kecsegtet. A harmadik ok korántsem prózai. A nappal szigorúan betartott 60 perces idősávot két hírblokk szakítja meg, ezek az információk azonban éjszaka nem hangzanak el. Az ismétlések közti öt-hatperces szüneteket pedig szövegileg is érdekes zeneszámok töltik ki. Most két hölgy jóvoltából álmosan írom ezeket a sorokat.

Éjfél után utcai kurjongatásra ébredtem, mellettem is szólt a nyitva felejtett zsebrádió. Balla Zsófiát épp akkor mutatta be a műsorvezető Váradi Júlia. A verseit ismerem, nagyon jó költő, aki a félbe vágott életéről beszélt. 1993-ban települt át Erdélyből. S bár beszámolt az itteni éveiről is, azon tűnődtem el, amit a szüleiről mondott. A második világháború után divatos illúzióba ringatták magukat, hogy háborítatlanul lehetnek magyar nemzetiségű, zsidó vallású román állampolgárok. E téveszme őt már nem gyötörte, amit azonban most nálunk tapasztal, azt már átélte Ceausescu Romániájában. A militarizálódást, a bezárkózást, a kultúra alábecsülését. Akár még tovább is állna, ha az írósága nem ragasztaná az anyanyelvéhez.

Hodosán Róza nem polgári környezetből érkezett Budapestre, hanem egy 12 gyerekes bihari parasztcsaládból. Egyetemistaként a Solt Ottília-féle SZETÁ-hoz, majd a szamizdat-mozgalomhoz kapcsolódott, az utóbbinak egyébként két férjet is köszönhet Demszky Gábor és Magyar Bálint személyében. Helyzetéből fakad, hogy a rendszerváltást felszabadulásként élte meg, noha szociológusként érzékelte, hogy a következményeit sokan szenvedhetik meg. S bár a 2010 utáni fejleményekről nem kérdezte a műsorvezető Szénási Sándor, az utalásokból azért kisejlett, hogy ami a legutóbbi évtizedben történt, annak megítélésében egyetért az előtte szóló költőnővel.

Az ismétlés szeszélye persze véletlenül sodorta egymás mögé a két asszonyt, ők talán nem is hallották egymást. Nekem azonban feltűnt, hogy nem gurguláztak, nem nyögtek, nem öööztek. A sódert se nyomták előre gyártott kódszavakkal, amelyek arra valók, hogy elfedjék a gondolataikat. Amiről kérdezték őket, arra gördülékenyen, kiforrott gondolatokkal válaszoltak. Hatásuk abban nyilvánult meg, hogy éjszaka elhangzott szavaik még sokáig ébren tartottak.