Médianapló

Médianapló - Mi lesz a fészbukkal?

2020. május 21. 10:44 - Zöldi László

Az elektronikus információ biztonságáról elfogadott törvény érdekes mozzanatot tartalmaz. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Katonai Biztonsági Szolgálat „ideiglenesen”, 90 napig teheti hozzáférhetetlenné a „honvédelmi vagy szövetségi érdekeket sértő” tartalomszolgáltatókat. Amit eddig két hatalmi ág, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás csak hosszadalmas folyamat után tehetett meg, azt most a végrehajtó hatalom alá rendelt szervezetek egy tollvonással valósíthatják meg.

De mi van akkor, ha a kormányzat arra használja a felhatalmazást, hogy megszabaduljon az ellenzéki véleményformálóktól? Kósa András ezt pedzegeti a Népszava mai számában. Ha lapja arról számolna be, hogy a Magyar Honvédség tankjai rossz állapotban vannak, akkor a két biztonsági szervezet három hónapra is szüneteltethetné a Népszava Online tevékenységét. Ennél súlyosabb következményre számítok. A hatalmat gyakorlók tíz év alatt eljutottak a világháló, azon belül is a Facebook megszeliditési szándékától az igazságügyi minisztérium által létrehozott bizottságig, amely azt vizsgálja, miként lehetne semlegesíteni a multinacionális médiumok „káros” hatását.

A folyamatot ismerjük. Az 1,3 milliárdos Kína, a 146 milliós Oroszország és a 80 milliós Törökország túlsúlyra tettek szert a hagyományos sajtóban, a digitálisban pedig azzal kacérkodtak, hogy a Facebook helyett nemzeti közösségi oldalt hoznak létre. Ez vagy nem sikerült nekik, vagy szándékuk inkább csak arra irányult, hogy Mr. Zuckerberget megalkuvásra késztessék, máskülönben jókora hirdetési bevételektől esett volna el. Nálunk alighanem most érkezett el a zsarolás pillanata. A hazai médiapiacot kormányzati túlsúly jellemzi, a kereskedelmi alapon működő médiumok közül pedig a Facebook képes a vélemények frontján ellensúlyozni a kormányzati nyilvánosságot.

Házi dokumentációm szerint a Lefülelt mondatok című heti összeállításokban az idén eddig 82 ütős mondattal vétette észre magát. A Magyar Rádió 18, a Magyar Nemzet 15, a Mandiner.hu 6, az M1, a Magyar Hírlap és az InfoRádió 5-5, a PestiSrácok.hu 4, a Hír TV  3 mondattal van jelen. Ha hozzájuk veszem a Miniszterelnök.hu 5 mondatát, akkor is csak 66 figyelemre méltó gondolat. Előbb-utóbb kiderül, vajon a parlamenti többség miért szavazta meg az elektronikus információ biztonságáról szóló törvényt. Azért-e, hogy a két kormányzati szolgálat szüneteltesse a Népszava online kiadását? Vagy hogy megszeliditse Mr. Zuckerberg magyarországi leányvállalatát?  

 

Tíz mondat a Facebookról és a világhálóról

 

A magyar választási kampányban mi a választást javarészt a kontrollálhatatlan interneten és a Facebookon nyertük meg. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2011. január 22.)

Mivel internet nélkül nincs jövő, ezért meg kell szelídíteni, ahogy őseink a tüzet. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Népszabadság, 2012. szeptember 26.)

Az internet lehetőségei olyan mértékében kiterjesztették az információáramlást, hogy a sajtószabadság és a médiaszabályozás szinte tartalmatlan fogalommá vált, hiszen mindenki azt közöl, akár felelősség és név nélkül is, amit akar. (Kövér László Fidesz-politikus, Zalai Hírlap, 2013. április 27.)

A Facebook-nemzedék rájött, hogy az internetet szervezőerőként lehet használni. (Lánczi András filozófus, Magyar Nemzet, 2014. december 24.)

A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2018. március 16.)

A szociális média a hivatalosság alatti szinten működő internetes felület. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2018. április 1.)

Az, hogy egyáltalán létezik még az ellenzék, javarészt a Facebooknak köszönhető. (Ceglédi Zoltán politológus, 168 Óra, 2019. április 18.)

Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2019. augusztus 17.)

Az internet, a Facebook és a Twitter segítségével már mindenkiből egy pillanat alatt újságíró lehet. (Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, hvg.hu, 2019. november 26.)

Ma a kormány legnagyobb ellenfele a Facebook. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, 2020. március 21.)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr3815710628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Európai téridő 2020.05.21. 16:46:28

Tank ügyben téved, tisztelt Zöldi úr, mert az a három évtized előtti "gengszterváltás" sarának is simán betudható, kidumálható. És még azt is firtathatnák, hogy a Magyar Honvédségtől a rendszerváltás kezdetekor és utána hosszú ideig elvont pénzek melyik elvtárs titkos svájci magánbankszámláján landolhattak. Főleg, ha valamilyen csoda folytán Svájc a magyar betétesek tekintetében is feloldaná a banktitkot.

Zöldi László 2020.05.21. 16:52:40

@Európai téridő: Nem olvasta elég figyelmesen a bejegyzést. A tankos példa nem az enyém, hanem a Népszava munkatársáé. Javaslom, vele beszélje meg.

midnightcoder2 2020.05.21. 17:16:06

A magyar nép nagyrészt fészbúk-függő birkákból áll, ergo ha a Patás be akarná tiltani abból azonnal forradalom lenne. Kb. hasonló lenne az index esetén is. A Népszava Online fennmaradása pedig erősebb érdeke Orbánéknak mint bármi amit ott közölni tudnak. Azt persze el tudom képzelni, hogy egy-két hétre lekapcsolják, majd vissza, hogy addig is legyen mivel foglalkoznia a nagyközönségnek. A népnek kenyér kell, és cirkusz. És minél kevesebb a kenyér, annál több cirkuszra van szükség.

nick papagiorgo 2020.05.21. 19:12:41

"a kereskedelmi alapon működő médiumok közül pedig a Facebook képes a vélemények frontján ellensúlyozni a kormányzati nyilvánosságot."

Az nem merült fel senkiben, hogy a Facebook alapvetően nem erre lenne kitalálva?

Magamfajta szegényember azt gondolná, hogy a FB alapvetően azért lenne, hogy az ember az ismerőseivel tartsa a kapcsolatot, recepteket cserélgessen, fényképeket osszon meg, stb. stb.

Én például egyáltalán nem használom, mert állandóan mindenféle politikai tartalmú üzenetek jelennek meg rajta, és ez nem érdekel (ait ez érdekel kb ezer más csatornát találhat magának). Az sem átlátható számomra, hogy ezekből a FB milyen elvek alapján szűr meg egyeseket, és hagy meg másokat. Nem igazán tudom értékelni, hogy az ember belép mondjuk egy filatélia-szakkörbe/általános iskolai cimborák közé stb., de az egyik bélyeggyűjtő/volt padtárs "másodállásban" a "Hogyishíjják" párt szócsöve is, és emiatt telesz...ja a FB-t az üzeneteivel. Akkor inkább hagyjuk a fenébe az egészet. Nem innen akarom az "igazságot" megtudni. Mr. Zuckerberg cége vélményem szerint akkor lenne igazán jó, ha minden politikai véleményt megszűrne, és arra használná a kiváló platformját, amire való.

HellsAngel 2020.05.23. 09:21:51

Mi lesz a Facebookkal? Az lesz vele, ami a trafikokkal, a maganynyugdijpenztarakkal, az akademiaval, a CEU-val es a migransokkal tortent. Ha valaki fenyegeti a magyarsagot: szomoru vegzet ele nez. A Facebookot eddig is csak geniuszunk digitalis analfabetizmusa mentette meg, de mar kozel az eszmelet es a leszamolas oraja.