Régi, kedves kolléganőm, Mikulás Anna félig nyilvánosan hívott tetemre. Mintegy ezer fészbukos tanú előtt firtatta, nincs-e kedvem foglalkozni az MLE javaslataival. Nincs, de ha már e rovat neve Médianapló, akkor erkölcsi kötelességem foglalkozni azzal, hogy a Magyar Lapkiadók Egyesülete összefoglalta, miként lehetne a „printet” (a papírra nyomtatott sajtót) átlendíteni azon a fránya holtponton.

Az MLE azzal számol, hogy a koronavírus hatására bezárkózik a fél ország. Nem merünk újságokat lapozgatni, és a digitális sajtóra fanyalodunk. Ezért aztán 59 százalékkal esnek vissza a lapkiadók árbevételei, a hirdetési bevételek pedig 48 százalékkal. Ha tehát a válságkezelő kormány nem csinál valamit, akkor a papíralapú sajtó hamarosan kileheli a lelkét. A javaslatok között olvasható, hogy az államnak anyagilag kellene támogatnia az előfizetéses terjesztést, csökkentenie kéne a nyilvánosságipar adóterheit, mellesleg pedig szüneteltetnie kellene a "médiamunkások” befizetendő járulékait, és bizonyos mértékig (a létminimum határáig) át kéne vállalnia a „munkavállalók” bérét.

Igen ám, csakhogy a Magyar Lapkiadók Egyesületéből kimaradt a magyar lapkiadók 90 százaléka, mert eddig sem volt pénzük a tagdíjra. Az MLE a legnagyobb cégeket tömöríti, és leginkább az ő érdekeiket képviseli. Azt persze nehéz megítélni, hogy a kormányzat miként értelmezi majd a „print” létjogosultságát. A „médiamunkások” és a „munkavállalók” egzisztenciális gondjairól azonban az a benyomásom, hogy megoldásukhoz a jelenlegi államhatalom aligha lesz partner. A hozzá közel álló médiumok ugyanis az idén körülbelül 200 milliárd forinttal gazdálkodhatnak. Ebből telik arra, hogy a szerkesztőségeik státuszban foglalkoztassák az újságírókat.

Az ellenzéki sajtó immár tíz éve van éhkoppon. A munkatársainak egyszemélyes betéti társaságban, „katás” vállalkozás keretében csurran-cseppen némi pénz. A jóllakáshoz kevés, az éhenhaláshoz sok. Vajon a nyilvánosság szűkítésében érdekelt Orbán-kormánynak érdeke fűződik-e ahhoz, hogy a tevékenységét fürkésző újságírók egyre nyilvánvalóbb anyagi gondjait enyhítse? A kérdés költői, mindazonáltal szép a Magyar Lapkiadók Egyesületétől, hogy amikor a járvány katalizátorként gyorsítja föl a hagyományos sajtó haldoklását, a „printet” életben akarja tartatni. Vigasztaljon bennünket a tudat, hogy az újságok koporsójába már lyukat fúrtak ugyan, de a szöget még nem verték be.