„Egyszerű a képlet. Ha a mi kutyánk kölykét bírálod, a Fidesz szekerét tolod” - írta digitális ismerősöm. Mindig teljes névvel vállalja a véleményét, amit ritkán tehetek ki a kirakatba, bár ezúttal éppenséggel az egyetértéséről biztosított. Arra utalt, hogy az október 13-én lezajlott helyhatósági választás után foglalkoztam néhányszor az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékával, és többnyire frissiben megválasztott ellenzéki politikusokat marasztaltam el. Tegnap például egy hódmezővásárhelyi zenetanárt, Márki-Zay Péter polgármester hívét.

Az efféle jellegű bejegyzések magyarázata, hogy az ő ügyüket szellőztették a nyilvánosság fórumai. Egy álneves kommentelő azt is hozzáfűzte a idézőjelek között olvasható értékítélethez, hogy e sorok írója hívta föl a figyelmet az október 13-a után hatalomra jutott ellenzéki politikusok sebezhetőségére. Ez nem felel meg a valóságnak. A támadásokat az váltotta ki, hogy a közelmúltban lettek hozzáférhetővé a képviselői vagyonnyilatkozatok, amelyekből a kormánypárti újságírók kiolvashatták, hogy a másik oldalon politizáló képviselők olyan pozíciókat vállaltak, amelyeket tilt az önkormányzati törvény. Ugyanezt persze megtehették volna a kormányzati tevékenységet bíráló médiumok munkatársai is.

Az önkormányzati jogszabály 2002 végi módosításából kirajzolódik a törvényalkotók szándéka. Igyekeztek megakadályozni, hogy választott politikusaink a polgári demokráciában szükséges mértéken felül befolyásolhassák a média működését. Szép és nemes gondolat, csak éppen a fejlemények tükrében képmutató gyakorlatot láttat. Mára odáig fajult a helyzet, hogy a nyilvánosság eszközrendszerének alig van olyan zuga, ahol még nem terpeszkedtek el a politikusok. Ehhez képest szőrszálhasogatás, ha olykor fülön csípünk egy-egy képviselőt, aki felelős kiadói, főszerkesztői, főszerkesztő-helyettesi vagy rovatvezetői szerepet vállal valamelyik tartalomszolgáltatónál.

Ráadásul a leleplezettek többnyire az országos ellenzékben lévő városházi többséghez tartoznak. Csakhogy nem azért, mert többen vannak, mint a kormánypárti fülön csíphetőek. Sokkal kevesebben vannak. Kár, hogy az alkalmilag együttműködő ellenzéknek hiányzik néhány eszköze az összeférhetetlenségben elmarasztalható kormánypárti politikusok leleplezéséhez. Például a pénze, a vagyonnyilatkozatokat böngésző apparátusa, a jogi eljáráshoz szükséges ügyvédi hátországa és a szakismerete.