Médianapló

Médianapló - Lehet-e főorvos vagy iskolaigazgató a polgármester?

2020. február 20. 09:59 - Zöldi László

Tegnapi fejlemény, hogy néhány Fidesz-politikus módosítaná az önkormányzati törvényt. Ha indítványukat elfogadja az országgyűlés, akkor ez lesz a Lex Dézsi. Megengedné a nemrégiben megválasztott győri polgármesternek, hogy tovább vezethesse a helybéli szívcentrumot.

Az újdonsült városgazda reagált a hírre. A Kisalföld című napilap tegnapi számában kifejtette: „A törvénymódosítás indítványozása nem miattam született, egyszerűen rossz a törvény, mely a művészi és tudományos munkát engedélyezte a polgármestereknek, más jellegű munkavégzést nem.” Abban vitatkoznék vele, hogy a kormánypárti indítványozók igenis személyre szabták a módosítást. Abban viszont egyetértek Dézsi Csaba Andrással, hogy a törvény csakugyan rossz. De nem azért, amit ő mondott róla. Fenntartásomnak más oka van. Az önkormányzati törvény nem veszi figyelembe az úgynevezett kistelepülések adottságait. Körülbelül két és félezer faluban ugyanis kevés az értelmiségi, még kevesebb vállal közéleti feladatot.

Márpedig ha a helybéliek orvost, tanárt, agronómust választanak polgármesterré, akkor a jelenlegi jogszabály szerint az elöljáró nem vállalhat „egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt”. Így azonban a helyi iskolának, újságnak, portálnak, művelődési háznak, múzeumnak nem lesz felkészült vezetője. Amivel nem számoltak a jogalkotók, azzal számoltak a jogalkalmazók. A belügyminisztérium értelmező füzetsorozatot gondoz, amelyben figyelembe vette a kistelepülések értelmiségi adottságait is. Azt javasolja, hogy az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékot enyhébben alkalmazzák a 3000-nél, és lehetőleg ne alkalmazzák az 1500-nál csekélyebb lélekszámú falvak esetében.

Az már a győri ügy pikantériája, hogy a városnak 130 ezer lakosa van, és nem szűkölködik közéleti szerepet vállaló értelmiségiekben. A törvény megértően, visszafogottan alkalmazott végrehajtási utasítása tehát jelenleg nem érinti Dézsi professzort. Hogy érinthesse, a parlamenti többség valószínűleg elhárítja az útjában álló akadályt. Dézsi Csaba András egyszerre lehet polgármester és főorvos. Igen ám, de akik tegnap beadták a módosító indítványt, aligha gondoltak arra, hogy a szívgyógyász kimenekítése láncreakciót indíthat el a közigazgatásban.Például Miskolc polgármestere, Veres Pál félig-meddig visszaköltözhetne a Földes Gimnázium épületébe, ha a kormánypárti politikusok nemcsak a főorvosi tevékenységet engednék meg a főállású polgármestereknek, hanem az iskolaigazgatóit is.       

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr3715482770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2020.02.20. 14:17:52

...azért nem ugyanaz egy igazgató, mint egy főorvos.
Mert az utóbbinál - egy szívspecialistánál - olyan speciális tudás van, amely nagyon keveseknek, és amely nagyon nehezen pótolható.
Azaz rá inkább vonatkozik a "művész" kitétel átemelése a különleges tudása miatt, mint egy bürokratára.

Zöldi László 2020.02.20. 14:45:47

@konrada: Oké, de ha két szinttel lejjebb nézünk körül, akkor a faluban élő körzeti orvos polgármesterré lesz választható, az iskolaigazgató azonban nem. A törvénynek nem az a dolga, hogy egyenlő feltételeket teremtsen?

konrada 2020.02.20. 15:26:09

@Zöldi László:
Nem.
...ha az volna, akkor menne itt a sivalkodás akár "nők 40", akár a véleményszabadság ügyében(lásd holokauszt tagadás büntethetősége - nincs vele bajom, csak ettől még adott vélemény korlátozása).

Ezért nem tartom gáznak, ha olyan speciális szaktudás-művészi kvalitás esetén kivételt tesznek, de nem engedélyeznek olyan bürokrata állást, melyben összeférhetetlenség is befigyelhet: lásd iskolaigazgató, mert az esetben például az adott intézetet előnybe hozhatja a többi közintézménnyel szemben.

Zöldi László 2020.02.20. 15:45:11

@konrada: És a megyei kórház kardiológiai részlegének főorvosa (egyúttal a megyeszékhely polgármestere) nem hozhatja kórházát előnyös helyzetbe a többi közintézménnyel szemben?

HaCS 2020.02.20. 17:12:44

@konrada:

És a speciális tudását hogyan egyeztetjük össze a városvezetői teendőkkel? Vagy mellékállásban lesz polgármester? Neadjisten szívsebész?

Két teljes értékű hivatást nem lehet egy seggel megülni, ez volt a törvény lényege, és igazsága.

Eddig.

konrada 2020.02.21. 07:29:05

@HaCS:
Én a "neadjisten" szívsebészetet - bár kicsi a rálátásom, de a hírekből ez jön le más esetekben - olyan különleges tudásnak tartom, mely megfelelő gyakorlat-tapasztalat hiányában emberek élete múlhat (de ezt is az Index híreiből sejtem, amikor arról írnak, hogy más eseteknél egy ilyen tapasztalatú orvos kiesése osztálybezárásokat is képes eredményezni).

...ezért ha szabad ideje, vagy protokoll rendezvények-megjelenések rovására inkább életet menteni akar, az támogatandó.

@Zöldi László:
És ez a válaszom arra is, hogy bár valóban - polgármesterként lehetne hatása - de egy osztályos főorvos messze nem az az adott intézménynél, mint a csúcsmenedzser: döntési joga legfeljebb az osztályán dolgozókról van, mert egyébként csak javaslatot tehet arról, mi az osztálya eszközigénye, nem vesz részt pályázatokon, nem bírál el beszerzéseket, ő ott az adott osztályon szakmai vezető.
...és egymás közt: politikai vezetőkén megbukhat, sokat nem oszt-szoroz ez a tény (tele vagyunk bukott, bujtatott semmihez sem értő politikusokkal), de az nagy veszteség volna, ha elveszítene az adott országrész egy remek kezű, nagytudású szakértőt azzal, hogy eltiltjuk attól, amihez biztosan ért.

HaCS 2020.02.21. 07:57:14

@konrada:

"...ezért ha szabad ideje, vagy protokoll rendezvények-megjelenések rovására inkább életet menteni akar, az támogatandó."

Valóban, csak ez(ek) a pozíció(k) nem egy hobbi, vagy segélyszervezet, hogy önkéntesen néha besegítünk.
Nekem meggyőződésem, hogy nem lehet teljes értékűen végezni mellékállásban, vagy a te szavaiddal szabad idejében az embernek, pláne ugye hivatásszerűen.
De ez az én véleményem.

Zöldi László 2020.02.21. 08:50:38

@konrada: Va még egy szempont, ami a hírekből nem jött le. DCSA-t polgármesterré választása előtt kinevezték egyetemi magántanárrá, és a pécsi egyetem győri kihelyezett tagozatán tanszékvezető lett. Erre utaltam, amikor az első bejegyzésben azt írtam, hogy egy fenékkel három lovat akar megülni. Kettő még nálam is belefér, bár csak ezért kár törvényt módosítani, de a három munkakör már nehezen magyarázható meg.

Netuddki. 2020.02.21. 09:02:53

A kérdés egyszerű. Mekkora az a település ahol nem lehet a polgármesterségnél a főállást megkerülni? A főállásnál meg lehetne a 2 seggel 1 lovat megülni szabályt alkalmazni.
Nem kötelező se orvosnak, se polgármesternek lenni. Aki nem tudja vállalni, hogy a főállású polgármesterség mellett lemondjon a másik állásáról, az ne pályázzon a polgármesterségre.

Mit írtam múltkor is? A győri polgármestert nem fogják sűrűn bent látni a hivatalában. Ennek nyilván a Győriek látják majd kárát. De, akik a csupaszseggűt megválasztották maguknak, azok meg is érdemlik.

Még annyit hozzátennék, hogy ha valaki elismerten nagy szaktudással rendelkezik a szakmájában, és erkölcsileg is rendben van, nem megy bele egy ilyen játszmába. Főleg nem a fidesszel együtt, mert annak a szakmai pályafutása is kárát látja. Legjobb példa erre a koszoskörmű enberminiszter. Az életrajza alapján azt gondolhatnánk egy nagyszerű, tanult ember. Aztán kiderült, csak egy elmebeteg, kisstílű, erkölcsi hulla. Vagy legalábbis az lett belőle vénségére. :/

Netuddki. 2020.02.21. 09:04:10

@Netuddki.: 1 seggel 2 lovat, na! Bocs.

konrada 2020.02.21. 10:02:17

@HaCS:
Szerintem sem.
...de a szívgyógyász szakmában is - mint minden másikban - a főállásnak van vízhordó része is, olyan, amikor nem életmentő műtétet végez, hanem egyéb protokollokban vesz részt (ügyel, rendel, vizitel, stb...), amik persze fontosak, de nem igénylik az a tudást, ami a precíziós műtéthez kell.
Ezek szerintem sem férnek bele teljes értékűen, ebben nincs vita köztünk, csak abban, ha valakinek olyan speciális tudása van, amelyre viszonylag ritkán, nehéz eseteknél van szükség, azt elszabad-e tiltani attól...

vergyula 2020.02.21. 11:49:24

@konrada: Ne hívjuk ezt eltiltásnak. Eldöntheti, hogy mit akar. Ha számára fontos, hogy embereken segítsen a speciális tudásával, ne akarjon polgármester lenni.

Fala Bella 2020.02.22. 17:51:12

Egyszerűen átverték a győrieket. Kiválasztottak egy mindenki által ismert és megbecsült embert aki nyerni tudott a Fidesznek. De mivel neki esze ágában sincs feladni a hivatását hát megbeszélték, hogy csak papíron lesz polgármester. Ilyen egyszerű.
Mert senki ne mondja, hogy a szívsebészet meg a polgármesterség együtt összeegyeztethető.

horex · http://horex.uw.hu/ 2020.02.22. 22:41:27

@Fala Bella: Igaz! Amikor jelölték, már azt mondtam más fórumon, hogy marhaság egy professzort polgármesternek jelölni, kivonni a gyógyitásbol. Inséges idők vannak orvosból/is/
Dehát a Fidesznek a gyózelem volt fontos
Egy hirtelen /telefon/konzultáció nem ugyanaz mintha ott lenne naponta a körházban, esetleg az ambulancián

chrisred 2020.02.23. 06:56:31

@konrada: Ennek semmi köze nincs a speciális szaktudáshoz, mert egy polgármester írhat fűzfaverseket is. egyszerűen különbséget tesznek a szerzői/szabadalmi jog hatálya alá tartozó kötetlen tevékenységek, illetve a professzionális hivatás között. Tehát a szabály érthető és jó, az összeférhetetlenség a két különböző munkakör, és nem az eltérő szakmabeli felkészültség között van. Persze manapság, amikor elég egy egyéni képviselői indítvánnyal benyújtott papírfecni, hogy Caligula kinevezze a lovát konzulnak, ez az egész összeférhetetlenségi szabályrendszer ugyanolyan kutyakomédia, mint a létminimumon élő állami vezetők vagyonnyilatkozatai.