Szakács Árpád sajátos színfolt a hazai publicisztikában. Úgy vétette észre magát, hogy ő kezdeményezte az úgynevezett kultúrharcot. Küzdelmét a Mediaworks nevű kormánypárti médiabirodalom főszerkesztőjeként vívta tovább, majd alkotószabadságot vett ki. Azzal kezdte, hogy írt egy cikket Magyarnak lenni életre szóló élmény címmel.

Talán meglepő azok számára, akik csak hírből ismerik, de elégedetlen az Orbán-kormány valóság-átalakító munkájával. Felgyorsítaná a tempót, sokkal többet fizetne például a pedagógusoknak, hogy a módosított (hazafias) Nemzeti Alaptanterv szellemében tanítsanak. Most például azokon verte el a port, akik a NAT-ot bírálják. Így jellemezte őket: „Mindenki hőzöng, lázong, karattyol, raccsol, biflázik.” (Magyar Nemzet Online, 2020. 02. 13.) A cikkíró visszafogottságára jellemző, hogy mellőzi ama igét, amely nélkül ma már nem illik megbélyegezni az ellenzéki értelmiségieket. Ők ugyanis leginkább ajvékolnak. A jiddis kifejezés azt jelenti, hogy háborognak, jajveszékelnek, méltatlankodnak.

A névtelen és a neves szerzők a következő igékkel szokták minősíteni a másik oldalt. Ágálnak, davenolnak, dumálnak, fecsegnek, fröcsögnek, gajdolnak, hadoválnak, handabandáznak, hergelnek, hőbörögnek, hőzöngenek, kárálnak, kárognak, locsognak, majréznak, mószerolnak, pofáznak, povedálnak, sivalkodnak, sóderolnak, süketelnek, szájalnak, ugatnak, vartyognak. A gyűjtemény azonban nemcsak a jobberek szókincséről, szóhasználatáról árulkodik, hanem a balosokéról is. A különbség legföljebb az, hogy az utóbbiak ritkábban minősítik vitapartnereiket jiddis eredetű kifejezésekkel. Marad még néhány.

Ady az Új vizeken járok című versében kifejtette, hogy nem akar „a szürkék hegedőse” lenni, „hajtson a Szentlélek vagy a korcsma gőze”. A szentlékeket most hagyjuk, több mint száz év múltán a korcsma pedig úgy is értelmezhető, hogy a világháló (a digitális kávéház) egy épületben van a digitális kocsmával. A gazdaságosság jegyében úgy rendezték be, hogy a vendégek közös vécébe járnak. A talponállóban jócskán akadnak, akik dolguk végeztével, módosult tudatállapotban a kávéházban kötnek ki. Üres széket találnak a márványasztalnál, és anélkül, hogy bemutatkoznának, beleszólnak, belekotyognak, belepöntyögnek a polgárok beszélgetésébe.

Indulatos igéik a digitális korcsma gőzében párologtak, és az a benyomásom, hogy átszivárogtak a digitális kávéházba is. Ott tartunk, hogy már a véleményüket névvel vállalók is érvek helyett használják őket.