Médianapló

Médianapló - Az ellenzéki polgármesterek tágítani vagy szűkíteni akarják-e a helyi nyilvánosságot?

2020. február 11. 10:28 - Zöldi László

A Népszava egyik legszorgalmasabb munkatársa Vas András. A kaposvári újságíró sokat tett azért, hogy a patinás napilap ne szoruljon be a budapesti agglomerációba. Tegnap például arról számolt be, hogy az október 13-a után ellenzéki vezetésű települések polgármesterei mit terveznek a nyilvánossággal. Szerinte „többször is kijelentették: kormánypárti elődeikkel ellentétben nem szólnak bele a helyi médiumok tartalmába, azaz az ezeket készítő újságírók és szerkesztők teljes szabadságot kapnak”. Akár idézhetett is volna efféle gondolatokat, de aztán elmúltak a politikai mézeshetek, és mintha megváltozott volna az álláspontjuk.

Aligha van karakánabb civil szereplő az új polgármesteri karban, mint Baranyi Krisztina. Az újdonsült ferencvárosi polgármester mégis ezt írta a közösségi üzenőfalára: „Természetesen nem utasítottam senkit, hogy a Ferencváros újságot megjelenése előtt mutassák meg nekem, bár ilyen főszerkesztő mellett indokolt is lehetett volna. (Facebook.com, 2019.11.02.) Az idestova két éve Hódmezővásárhelyt irányító Márki-Zay Péter pedig így összegezte a helyi nyilvánosságról szerzett benyomásait: „A felelős kiadó természetesen én vagyok.” (Klubrádió, 2019.11.14.) A kijelentés nemcsak furcsa, hanem öngyilkos hajlamra is vall. Kimeríti az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékát, és ha politikai ellenfelei úgy vélik, a területileg illetékes bíróság bármikor felfüggesztheti.

Barabás Richárd a Párbeszéd nevű pártból érkezett Újbuda alpolgármesteri székébe, és egy tévéműsorban kifejtette a kerületi médiumról: „Önkormányzatban azért van valaki, aki át szokta nézni, vagy a kabinetfőnök, vagy a kommunikációs felelős… Elolvassa, mi fog kimenni. Az egy felelős vezetői kérdés. (ATV, 2019.11.28.) A váci polgármester, Matkovich Ilona pedig, aki ráadásul még újságíró kolléga is, 2019. december 12-én megtiltotta „minden önkormányzati tulajdonú cég, vállalat munkavállalójának”, hogy az ő engedélye nélkül szólaljon meg a „sajtóban, médiában”. Ha eljönne vizsgázni, megkérdezném tőle, hogy a sajtó mellé miért biggyesztette a médiát is. Elvégre a média a nyilvánosság eszközrendszere, és ennek egyik eleme a sajtó (a rádió, a televízió és az internet mellett).

De most neki és a többi ellenzéki városvezetőnek nem médiaismeretből kell vizsgázni. Azt kérdezem tőlük, vajon csakugyan komolyan gondolják-e, hogy nekik is szerepet kéne vállalni a helyi nyilvánosság szűkítésében.  

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr8515469150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.02.13. 08:42:13

"...Kimeríti az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékát, és ha politikai ellenfelei úgy vélik, a területileg illetékes bíróság bármikor felfüggesztheti..."

Ez érdekes. Lehet, hogy át kéne néznem újra az önkormányzati törvényt? Lemaradtam valamiről? Vagy csak félreértek valamit? Még a végén összehozok ebből egy blogposztot, ha ez igaz. Akkor majd hálám jeléül dobok erre a blogposztra a szövegben egy linket.

De addig is, míg ennek utánanézek:

Azt gyanítom, hogy ez ez egy teljesen általános gyakorlat minden olyan újság (és a média egyéb tartományainál TV/facebook/akármi) esetében, ahol a kiadó az adott település önkormányzata. Nagykovácsiban az önkormányzati újság impresszumában szereplő név mindig is az adott polgármesteré volt. Most is így van. Van felelős szerkesztő és van felelős kiadó: az előbbi változhat/változott, de ez utóbbi ősidők óta az adott/regnáló polgármester.

De lehet, hogy ezek szerint törvénysértő gyakorlat? És mindenki törvénysértően űzi, aki ezt teszi? Hm.

Zöldi László 2020.02.13. 09:08:42

@zord íjász: Igen, törvénysértő a gyakorlat, mégis a lehető legritkább esetben lesz belőle szankció. Egyik fél sem használja ki azonban a benne rejlő politikai lehetőséget, mert az ő polgármesterei is bajba kerülnének. Ugyanez az összeférhetetlenségi záradék vonatkozik az önkormányzati képviselőkre is, csak az eljárás enyhébb.