Mostanában elég sok nekrológot írok ide, ilyenkor azonban szakmai gonddal is szembesülök. Leginkább azt a címet szoktam adni, hogy XY fejfájára. De mi van, ha a temetés szervezői nem fejfát állítanak az elhunyt barátnak, kollégának, mert nem a keresztségben született? Laci bácsit, akinél újságírást tanultam a debreceni Egyetemi Élet szerkesztőségében, elkísértem az utolsó útjára. Az óbudai temetőben vagy harmincan álltuk körül a koporsóját, és miközben a négy sírásó dolgozott, feltűnt a földhányás mellé helyezett fejfa.

Azért csodálkoztam rajta, mert amikor 1987-ben megjelent első könyvem az ÉS harmincadik születésnapja alkalmából, vittem Laci bácsinak egy dedikált példányt. Elolvasta a róla írott egyetlen sort, aztán elmondta azt, amit sem előtte, sem utána nem hozott szóba. A második világháborút munkaszolgálatban élte meg, szerettei közül sokan pusztultak el koncentrációs táborban. 1945-ben pedig megfogadta, hogy soha többé nem lesz zsidó. Ezért hantolták el a temető ökumenikus részében, ezért kapott fejfát.

Edit néni, az özvegye elmesélte, hogy az utolsó napjaiban már csak szendergett, egyszer azonban álmában kezdett beszélni. Dezsőt emlegette, a bátyját, aki nem jött vissza a Don-kanyarból. Azok közé tartozott, akiket Németh Szilárd, a kulturált, művelt, mindig visszafogottan fogalmazó honvédelmi államtitkár úgy emlegetett Laci bácsi temetésnapján, mint „hős magyar honvédeinket és munkaszolgálatosainkat”. (Honvédelem.hu, 2020.01.10.) Vajon Dezső hogyan halt meg? A keretlegények gyújtották rá a tífuszos muszosokkal megtelt istállót? Vagy ráhajtották az aknamezőre?

A sírásók már befejezték a munkát, a fejfát is beszúrták a csonka piramis alakúra formázott földhányásba. A sírt elborították a koszorúk, én is elhelyeztem a fehér krizantém-csokrot, amelyet a tanítványok nevében vásároltam a bejáratnál lévő virágboltban. Ekkor vettem észre egy villanásnyi jelenetet. Az ismeretlen hölgy elővett retiküljéből egy papír zsebkendőt. Kicsomagolta belőle a lapos, fehér színű, kékes erezetű kavicsot. Kérdő tekintettel nézett Laci bácsi temetést szervező fiára, aki bólintott. A hölgy lehajolt, és a követ a mi krizantémunk mellé fektette.

Itthonról felhívtam egy rabbit, aki nem terhelt bibliai magyarázattal. Kifejtette, hogy a növény inkább örömteli eseményre, például esküvőre való, bár kétségkívül illik a keresztre emlékeztető fejfához. A kavics viszont időtálló. Sokáig emlékeztet az elhunytra, mert nem mossa el az eső.