Médianapló

Médianapló - Miért kéne mézet csöpögtetni a nemzet kávéjába?

2019. december 05. 09:43 - Zöldi László

Külföldi újságíró szervezetek képviselői jártak nálunk. Fölkeresték Kovács Zoltánt, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt is, akinek álláspontjáról két értelmezés terjedt el. Az egyik szerint azt mondta volna, hogy nem a sajtó dolga a hatalomgyakorlás. A másik szerint pedig a sajtónak nem feladata a hatalom ellenőrzése. Ha  fájlalta, hogy a sajtó esetleg a hatalmat akarja gyakorolni, akkor egyetértek vele. Ha viszont megtagadta a sajtótól, hogy ellenőrizhesse a hatalmat, akkor nem értek egyet vele. Amíg ez tisztázódik, felidézek három figyelemre méltó véleményt.

Katona Tamás történész a rendszerváltás után politizálásra adta a fejét. 1992 nyarától lett miniszterelnökségi államtitkár, ő felelt a sajtóügyekért Antall József, majd Boross Péter kormányában. Ebbéli minőségében jegyezte meg: „Az újságíróknak minden reggel egy csepp mézet kell csepegtetniük a nemzet kávéjába.” (Népszabadság, 1993.10.16.) Néhány hónap múlva pártja, az MDF elveszítette a hatalmat. Horn Gyula alakított kormányt, és bevitte a parlamentbe Donáth Lászlót. Az evangélikus lelkész Veszprémben így nyilatkozott: „A sajtó szerepe hihetetlenül nagy, mert közvetíteni kell az emberekhez azt, hogy a nevükben uralkodó kormány mit akar.” (Napló, 1994.06. 24.)

Tölgyessy Péter alkotmányjogász 1998-ban úgy lett a hatalmat gyakorló Fidesz-frakció tagja, hogy olykor kiszólhatott a kórusból. Ezt mondta például: „A kormánypárti sajtó sokkal inkább kívánja a nyilatkozó politikus tetszését megnyerni, mint a publikum igényeit kielégíteni.” (Magyar Nemzet, 1998.12.24.) Kijelentése emlékeztet a kormányzati médiapolitika egyik vándormotívumára. Először Rákosi Jenő publicista vetette papírra 1922-es emlékiratában, hogy a millennium táján Bánffy Dezső miniszterelnök megkérdezte a sajtófőnökét, miért jobbak az ellenzéki újságok. A bizalmi ember ugyanazt válaszolta, amit később egy másik miniszterelnökségi sajtófőnök felelt Gömbös Gyulának.

Antal István megírta a múlt század hatvanas éveiben, hogy 1932 végén a kormányfő meghívta nagytétényi kúriájába, és a kertben sétálva beszélgettek. Gömbös szintén azt firtatta, hogy miért jobbak az ellenzéki lapok. „Azért - válaszolta a szürke eminenciás -, mert a kormánypárti újságokat Neked írják, az ellenzékieket pedig a közönségnek.” Azon tűnődöm, vajon Kovács Zoltán szokott-e sétálni Orbán Viktorral az alcsúti arborétumban. Ha igen, a miniszterelnök megkérdezte-e tőle.   

7 komment
süti beállítások módosítása