Médianapló

Médianapló - Barabás Richárd szeret cikkeket kéziratban olvasni?

2019. november 29. 10:04 - Zöldi László

Tegnap este, amikor az újdonsült újbudai alpolgármestert hallgattam az ATV egyik műsorában, nem hittem a fülemnek. A biztonság kedvéért ma reggel ismét megnéztem A nap hírét, nos, az egyik stúdióvendég, Arató Gergely DK-politikus szóba hozta a Ferencváros című újság ügyét.

Az új kerületi polgármester, Baranyi Krisztina észrevette, hogy fideszes elődje alkalmazta a Ferencvárosi Lokálpatrióták Egyesületét vezető úr feleségét. A hölgynek havi 100 ezer forintért kellett átolvasnia és ellenőriznie az önkormányzati újságba szánt kéziratokat. Arató megjegyzése lázba hozta a másik stúdióvendéget, Barabás Richárdot, aki ezt kérdezte: „Nem arra tartjuk a főszerkesztőt?” (Felhívom a figyelmet arra, hogy többes szám első személyben fogalmazott.) Ő pedig így folytatta: „Önkormányzatban azért van valaki a kabinetben, aki át szokta nézni, vagy a kabinetfőnök, vagy a kommunikációs felelős.”

Ekkor szólt közbe Arató Gergely, mert a rutinos politikus megneszelte a veszélyt: „Nem beszél bele a kabinetfőnök az újság szerkesztésébe.” Barabás Richárd azonban nem hagyta magát: „Nem azt mondtam, hogy belebeszél, hanem hogy elolvassa, mi fog kimenni. Az meg egy felelős vezetői kérdés.” A 32 éves politikus szóvivő volt a Párbeszéd nevű pártban, mielőtt havi 928100 forintért és 139200 forintnyi költségtérítésért alpolgármesterségre adta a fejét Újbudán. Van némi sajtógyakorlata, mégis az a benyomásom, hogy vagy az iménti párbeszédből kirajzolódó médiaszemlélettel látta el a feladatát, vagy tegnap este nem tudta, hogy mit beszél a nyilvánosság egyik fórumán.

A jelenség korántsem elszigetelt. A jelek arra utalnak, hogy az újdonsült önkormányzati vezetők nem igazán tudják, mihez kezdjenek az önkormányzati sajtóval. Aligha ártana nekik, ha egyeztetnék az elképzeléseiket róla, addig is lebeszélném őket arról, hogy „felelős vezetői kérdés”-nek tartsák a helyi nyilvánosságnak szánt cikkek elolvasását, mielőtt azok megjelennének („kimennének”). Az újdonsült bajai polgármester, Nyirati Klára például megtartotta az önkormányzati lap régi főszerkesztőjét, holott amíg ellenzéki politikus volt, az újságíró szinte meg sem említette a nevét. Találkozójuk egyik mondata országos hírré növekedett, a főszerkesztő ugyanis azt kérdezte tőle, milyen e-mail címre kell majd küldenie a cikkeket.

A polgármester asszony elhárította a kézirat-olvasást, ezért javaslok egy másik címet az önfeláldozó bajai újságírónak: barabas.richard@ujbuda.hu.

1 komment
süti beállítások módosítása