A sors iróniája, hogy november 25-én, a 96. születésnapján halt meg. Nem ismertem személyesen, de leveleztünk, és telefonon is beszélgettünk. Máig őrzöm egyik levelét, amelyben pontosította egy német (Wehrmacht) tábornok visszaemlékezését. Bokor Péter filmrendező készített vele interjút az Élet és Irodalomba, és amikor a válogatott beszélgetéseket kötetben is kiadta, az interjú már a Del Medico-féle pontosítással látott napvilágot.

A legtekintélyesebb sajtólevelező halála azért érint érzékenyen, mert apám születésnapján látta meg a napvilágot, igaz, négy évvel később. Ráadásul a családunkban van valaki, aki gyermekparalízisben betegedett meg, mint az utolsó éveit tolószékben töltő Del Medico Imre is. Vele távozott az élők sorából ama újságolvasó nemzedék, amelynek tagjai nem barátkoztak meg a számítógéppel. Írógépen pötyögtette le a mondandóját, röviden és kulturáltan tette szóvá a pontatlanságot. Nem állítom, hogy megtiszteltetés volt közölni a helyreigazítását, de soha senkit nem sértett meg a személyében. Tisztában volt azzal, hogy mi, újságírók olyan pályán működünk, ahol minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. A tárgyat nézte, nem az alanyt. Manapság, amidőn a papír alapú sajtóról a digitálisra tevődött át a hangsúly, épp fordítva van.

Del Medico Imre még újságokra fizetett elő. Pénzt adott a tartalomért, és joggal kérhette számon a pontatlanságot. A digitális sajtó levelezői nem fizetnek a tartalomért, és néhány kivételtől eltekintve otrombán helyesbítenek. Még két szempont különbözteti meg egymástól a hagyományos és a digitális sajtót. Az egyik az, hogy a papír alapúban voltak olvasószerkesztők, akik kiszűrték a legsúlyosabb elírásokat, A digitális sajtóban viszont hiánycikk a korrektor, a közösségi oldalakon nem is létezik. A cikkíró rászorul az alkalmi szerkesztőkre, akik közül az igényesebbek tudomásul veszik, hogy az ingyen olvasott tartalomért kulturált, tárgyszerű pontosításokkal „fizetnek”. A harmadik különbség az, hogy a hagyományos sajtóban nem közöltünk név nélküli leveleket, a digitálisban pedig szinte minden kommentelő álnevet használ. Ezzel magyarázható, hogy többnyire a kocsma hangján szólalnak meg, és nem ismerik el, hogy ők is tévedhetnek. Egyetlen kivétel akadt, aki így fogalmazott: „Igazad van, de azért a k. anyádat.” Ő kiírta persze a jelzőt.

Del Medico Imre halálhíre nyomán azon tűnődöm, ha egy álneves sajtólevelező távozik az élők sorából, vajon hány nekrológ jelenik meg róla.