Médianapló

Médianapló - A kispesti ügy miért áll nyerésre a győrivel szemben?

2019. november 25. 10:29 - Zöldi László

Ha a Borkai-botránnyal foglalkoztam, mindig akadt kormánypárti hozzászóló, aki megemlítette, hogy bezzeg nem értelmezem a Lackner-ügyet. Szerintük a két botrány lényege ugyanaz: választott politikusok közpénzzel tömték a zsebüket. A kommentelőkön nem kérhetem számon, miért nem kísérik figyelemmel a Médianaplót, október 9-én ugyanis párhuzamba állítottam a két botrányt.

Úgy értelmeztem őket, hogy a kormánypárti és az ellenzéki sajtó gyakorlata kísértetiesen hasonlított egymásra. Bagatellizálták a saját oldal kínos ügyét, és igyekeztek kibontani a másik oldalét. Azóta eltelt néhány hét, és többet tudunk a háttérről, bár még nem ismerjük a valóság minden szeletét. Az ügyek még nincsenek bírósági szakaszban, a türelmetlen nyilvánosság azonban már meghozta az ítéletet: mindkét oldal érintett a korrupcióban. Miért bizonyult mégis hatásosabbnak, eredményesebbnek az ellenzéki oldal kommunikációja?

Azért, mert Borkai Zsolt tornász olimpiai bajnokként országos ismertségre tett szert, és évek óta vezetett egy 130 ezres iparvárost. Lackner Csaba pedig egy hatvanezres fővárosi kerület önkormányzati testületében képviselkedett..Noha sokan ismerték Kispesten, neve azonban semmit se mondott az országos nyilvánosságnak. Ráadásul az őt leleplező videóból hiányzott a szexuális mozzanat, amely a választási kampány hajárájában több mint 800 ezer nézőt "hozott" a Fidesznek.

Ettől persze a kormánypárti sajtó túlnyomó többsége alkalmas lett volna arra, hogy kiegyenlítse a hátrányt. Vajon miért nem sikerült neki olyan erővel, hatásfokkal napirenden tartania a kispesti botrányt, mint a sokkal gyérebb ellenzéki sajtónak a Borkai-ügyet? Lehetséges, hogy igaza volt a kormánypárti sajtót felügyelő KESMA-kuratórium elnökének? Dr. Varga István azt fejtegette, hogy „Ennek az oldalnak nincs komoly sajtója.” (Behir.hu, 2019.02.04.) E kijelentésbe bele is bukott, a fejlemények azonban mintha őt igazolnák.

Feltűnt, hogy mindkét oldalon ugyanazt a kríziskommunikációt választották. A kormánypártok nem akarták elveszíteni Győrt, ezért október 13-ig kitartottak Borkai Zsolt mellett, akit a helybéliek meg is választottak. Az ellenzéki pártok sem akarták elveszíteni Kispestet, ezért kitartottak Gajda Péter polgármester mellett, akiről furcsákat mondott Lackner Csaba ama videón - a helybéliek újra is választották. Most éppen tart a tőlük való rugalmas elszakadás, és az a benyomásom, mintha ezt is ügyesebben csinálná az ellenzéki sajtó.        

42 komment
süti beállítások módosítása