Médianapló

Médianapló - A szocialista politikusok mire költik a plusz 200 ezer forintot?

2019. november 21. 10:34 - Zöldi László

A kérdés nemcsak engem foglalkoztat. A Népszava politikai szakírója, Kósa András is megkérdezte az MSZP elnökétől és parlamenti frakcióvezetőjétől. Tóth Bertalan a patinás újság mai számában közölte: a régi és az új tiszteletdíj közti különbséget „a Szolidaritási Alapba fizetjük azóta is, és nemsokára megjelenik az a 11 millió forint értékű karitatív pályázat, amelyet ebből finanszírozunk”. Az ’azóta is’ folyamatra utal, amelynek próbáltam utánanézni.

Annyit találtam róla a világhálón, hogy tavaly, az országgyűlési választás után a honatyák és honanyák megszavazták a saját fizetésemelésüket. Ezzel egy mezei képviselő tiszteletdíja a parlamenti pozíciók és a bizottsági tagságok ellenértéke nélkül 748-ról 948 ezer forintra emelkedett. Az ellenzéki politikusok sem álltak ellent a kísértésnek, de hogy megnyugtassák a háborgó választóikat, különböző csoportjaik (pártjaik) más és más megoldással rukkoltak elő. A szocialisták például bejelentették, hogy létrehozzák ama szolidaritási alapot, amelyre Tóth Bertalan hivatkozott a ma reggeli interjúban.

A pénz sorsáról csak annyit sikerült megtudni, hogy a felsorolt lehetőségek közül (az elhanyagolt pártirodák rendbe hozásából, a kormánykritikus sajtó és a szegények támogatásából) a legutóbbit választották. Annyi információt még találtam, hogy az idén másodszor is döntöttek a képviselőcsoport tagjai, valószínűleg az első félévi befizetésekről, de hogy mire költötték, az már nem derült ki. Amire a frakcióvezető utalt a Népszavában, az nyilván a második félévben felgyülemlett pénz. Nem ártana tudni, hogy mire telik belőle. Egyelőre hajlamos vagyok azt a következtetést levonni, hogy a szocialista politikusok jó pénzért érzik rosszul magukat az ország házában.

A volt pártelnök, Tóbiás József nemrégiben kiköltözött a Kanári-szigetekre, és lemondott a mandátumáról, Burány Sándor pedig átigazolt a Párbeszéd-frakcióba, máskülönben a szövetséges kispárt nem hozhatott volna létre képviselőcsoportot a parlamentben. A fizetésemelés, illetve a különbség átutalása tehát 14-15 szocialista politikust érint. ’Azóta’ 47,6-51 millió forint közötti összeget küldhettek a Horn Gyuláról elnevezett szolidaritási alap számlájára, ám a második és a harmadik részlet rendeltetéséről elfelejtettek beszámolni a nyilvánosság fórumain. Értem, hogy a jólelkűségükkel nem akarnak dicsekedni, kommunikációjuk azonban korántsem az átláthatóság mintapéldája.               

1 komment
süti beállítások módosítása