Médianapló

Médianapló - Márki-Zay elcsúszik-e a narancshéjon?

2019. november 15. 10:04 - Zöldi László

A hódmezővásárhelyi polgármester tegnap kifejtette a Klubrádióban, hogy a Vásárhelyi Valóság című újságot újjászervezték. Majd hozzáfűzte: „A felelős kiadó természetesen én vagyok.” Az önkormányzati sajtóról nem először beszélt. Február 2-án például előadást tartott Budapesten a helyi nyilvánosság megújulási lehetőségeiről. Majd összecsomagolta a holmiját, és elhúzta a csíkot. Pedig érdemes lett volna maradnia.

Amit a 2011-es önkormányzati törvény megfogalmaz az önkormányzati képviselőknél, azt nem bontja ki a polgármestereknél, csupán kimondja, hogy náluk is alkalmazni kell a képviselőkre vonatkozó szabályokat. Egyik sem lehet „médiatartalom-szolgáltató természetes személy, jogi személy, gazdasági társaság legfőbb szervének, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja”. Ha mégis, akkor köteles 30 napon belül megszüntetni az összeférhetetlenséget. Amennyiben ezt nem teszi meg, a jogerős bírósági ítélet napján megszűnik az önkormányzati tisztsége. A helyi nyilvánosságról ezernél több szemináriumi dolgozatot írattam kommunikáció szakos főiskolásokkal és egyetemistákkal - 130 településen állapították meg a polgármester összeférhetetlenségét. Három esetet ismerek, amikor baj lett belőle.

A túrkevei polgármester az önkormányzati tévét működtető kft ügyvezetője is volt, ezért függesztették föl, majd - miután lemondott az ügyvezetőségről - az időközi választáson ismét polgármesterré választották. Csobánkán a polgármester megalapította a Pilis gyöngyszeme című önkormányzati újságot, amelynek felelős kiadója is lett. A Pest megyei kormányhivatal megállapította az összeférhetetlenséget, ám a leleményes polgármester egy héttel korábban megszüntette az újságot. Apátfalván a polgármester főszerkesztette az önkormányzati újságot, a Csongrád megyei kormányhivatal azonban nem állapította meg az összeférhetetlenséget. Megszüntette viszont egy makói politikus képviselőségét a megyei önkormányzati testületben, mert lakóhelyén elvállalta az önkormányzati újság főszerkesztését. Igaz, a makói képviselő jobbikos volt, az apátfalvi polgármester pedig fideszes.

Ha Márki-Zay Péter 2019. február 2-án nem húzza el a csíkot a Hogyan építsük újjá a vidéki nyilvánosságot? című tanácskozásról, akkor az egyik hozzászóló talán bogarat ültetett volna a fülébe. Ha maradt volna még fél órát, talán megóvja magát a tegnap délutáni kijelentéstől, amely könnyen a vesztét okozhatja.        

5 komment
süti beállítások módosítása