Médianapló

Médianapló - Hányszor újultak meg a szocialisták?

2019. november 08. 10:06 - Zöldi László

Két hajdani újságíró kolléga vitába keveredett. Sereg András jogi szakíró azt firtatta, vajon a budapesti városháza bizottságaiban, az önkormányzati cégek igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában felbukkanó régi nevek milyen megújulást jelentenek. Bejegyzéséhez hozzászólt Gréczy Zsolt volt kulturális újságíró, aki a DK-ban adta politizálásra a fejét: Ezt írta: „Megújulás? Ez vmi mánia?” (Facebook.com, 2019.11.07.) 

Vitájuk nem lépett túl a kulturáltság határain, Gréczy megnyilvánulásából mégis némi sértettséget olvastam ki. Pedig nincs rá különösebb oka. A házi archívum tanúsága szerint a Demokratikus Koalíció politikusai egyszer sem használták a megújulás kifejezést. Talán azért nem, mert már a létük is maga a megújulás. Az alapítók szinte kivétel nélkül az MSZP-ből váltak ki, valószínűleg nem érezték benne a megújulás jeleit. De ha már témánál voltam, megnéztem az MSZP-fájlt is, amely a szocialista politikusok mintegy kétezer idézetét tartalmazza. Nos, 1989-ben mindössze ketten használták a megújulás szót, alighanem azért ilyen kevesen, mert amiből kiléptek, az MSZMP ugyanebben az évben hatszor akart megújulni. Neki ugyan nem sikerült, de a belőle sarjadt utódpárt akár megújulásnak is tekinthető.

Ezzel magyarázható, hogy képviselői a következő években elvétve hozakodtak elő vele. Elvégre minek megújulni, ha nincs semmi baj? 2010-ben viszont történhetett valami, mert a felelős politikusi megnyilvánulásokban hatszor is elhangzott, megjelent a megújulás, 2011-ben tizenkétszer, 2012-ben kilencszer. De aztán csillapodott a láz, mert 2013 és 2019 között csupán hétszer. Vagy azért enyhült a felfrissülés, a megfiatalodás, a regenerálódás, az újjászületés vágya, mert a szocialista politikusok elégedettek voltak élő organizmusuk teljesítményével, vagy mert szóba sem hozták a megújulást, annyira reménytelennek látták a helyzetet.

Gréczy Zsolt egyébként bogarat ültetett a fülembe. Megnéztem a mánia jelentését, és kiderült, hogy az ógörög menosz (ész) szóból származó mánia átvitt értelemben bogár, de nevezik hóbortnak, kényszerképzetnek, rögeszmének és vesszőparipának is. S bár a pszichológusok szerint beteges elképzelés, betegséggé fajuló szenvedély, enyhe elmezavar, maradnék mégis az egyetlen önkritikus megállapításnál. Lendvai Ildikó szocialista politikus szerint „Gondolatok nélkül a sokat emlegetett ’megújulás’ nem volna más, mint a belső huzakodások fedőneve.” (Népszava, 2011.07.09.)          

2 komment
süti beállítások módosítása