Néhány napja eltűnődtem a Sugovica parti nyilvánosságról. Arról, hogy egy civil szervezet képviseletében, de az ellenzéki pártok támogatásával, majd’ mindenki meglepetésére nyert Baján az egyik momentumos politikus. A helybéli iskolában angolt tanító hölgyet kerestem a Bácskai Napló című önkormányzati lap kampány alatti számaiban.

Az első kettőben nem találkoztam a fényképével, a harmadikban viszont, már a helyhatósági választás után hatalmas portréfotó jelent meg róla. S mert a három számban a régi polgármesterről harminc fénykép látott napvilágot, a kirívó aránytalanságot némileg enyhítette, hogy október 17-én az önkormányzati lap főszerkesztője tizenkét soros jegyzetben köszöntötte a győztest - mint a helyi sajtószabadság letéteményesét. A gesztust azzal viszonozta az újdonsült polgármester, hogy békejobbot nyújtott az őt és szintén kampányoló társait elhanyagoló főszerkesztőnek. Aki szakmánk nagyobb  dicsőségére a látogatás végén megkérdezte tőle, milyen e-mail címre kell majd küldenie a cikkeket.

Nem tudom, vajon meglepődött-e az új polgármester, mindenesetre azt válaszolta, hogy írjon inkább újságot. E rövid és talán ironikus felelet nyomán érdeklődéssel böngésztem a Bácskai Napló tegnap megjelent számát. A huszonnégy oldalas, szép kiállítású és gondosan tördelt kéthetilapban nyolc fényképet számoltam össze a város új gazdájáról - pontosabban gazdasszonyáról -, akinek a nevét tizenötször írták le a tudósítók, leginkább maga a főszerkesztő. Kár, hogy ama bizonyos három számban elfelejtettem megszámolni a régi polgármester nevét, miután azonban kövérített betűvel szedette a főszerkesztő, az utólagos ránézésre is többnek hatott, mint a számonkénti átlagosan tíz fénykép.

Egyébként a negyedik számban az önkormányzati lap főszerkesztője terjedelmes tudósításában idézte a polgármester asszony bejelentését az új képviselőtestület alakuló ülésén, miszerint „Már tettünk lépéseket, felszabadítjuk a médiát.” Ennek egyelőre nem sok jelét látom, mindazonáltal kirajzolódik az önkormányzati lapból, hogy egy bajai szerkesztő miként képzeli a lapcsinálást. A helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettjét, a mindenkori polgármestert olyan megrendelőnek tekinti, mint aki a csárdában papírpénzt húz a prímás vonójába, ha kedvenc nótáit játssza a zenekar. Ezzel magyarázható, hogy bár e bejegyzésben többször is leírtam a Bácskai Napló nevét, de újságnak egyszer se neveztem.