Médianapló

Médianapló - Az első fecske Baján tűnt fel

2019. október 22. 09:36 - Zöldi László

A 24.hu megírta, hogy a Bácskai Napló főszerkesztője, „Gréczy Zsolt” felajánlotta szolgálatait az újdonsült polgármesternek. Ebben legföljebb az a meglepő, hogy a közismert DK-politikus sutyiban a Sugovica partjára jár lapot csinálni. Hajdan újságíró volt, a kétezres évek elején néhányszor szerkesztette is kézirataimat a Magyar Hírlapban, most pedig az ellenzéki együttműködés szép példája, hogy a Momentumban politizáló polgármestert, Nyirati Klárát igyekszik segíteni. Bár fárasztó lehet utazgatni Budapestről a déli határszélre, még ha csak kéthetenként jelenik is meg a patinás újság.

Átböngésztem a szép kiállítású lapot, és kiderült, hogy a főszerkesztőt Géczy Zsoltnak hívják. De az kétségkívül igaz, hogy az ellenzéki polgármestert is szeretné szolgálni. Úgy rémlik, megszokta a mindenkori városvezető dédelgetését, istenítését, kényeztetését. Eme következtetés abból vonható le, hogy az önkormányzati választás kampányában megjelent három számban a régi, kormánypárti polgármestert, Fercsák Róbertet harminc fénykép örökítette meg. Különböző helyzetekben, leginkább persze protokolláris eseményeken, majd’ minden térkőnél. Azt azonban már nem számoltam, vajon a neve hányszor jelent meg, de többször, mint ahányszor láthattam a fotóit, mert mindannyiszor kövérített betűkkel szedette a főszerkesztő, aki többnyire írta is a bensőséges hangvételű tudósításokat.

Ehhez képest a két másik polgármester-jelölt mintha nem is létezett volna. Noha az egyik feltűnt egy csoportképen; a főtéren mosolygott a kamerába, aktivisták karéjában. Ám a másik jelölt, a későbbi polgármester fényképével nem találkoztam az első két számban, bár lehet, hogy a régi polgármester főszereplésével megtartott népünnepélyeken ott volt a tömegben. A harmadik, választás utáni számban viszont hatalmas portréfotó látott róla napvilágot, egy tizenkét soros jegyzet kíséretében, amelyben a főszerkesztő köszönti - mint a helybéli sajtószabadság letéteményesét.

Nyirati Klára eddig egyházi iskolában tanított, és hitéből bizonyára telne megbocsátásra. A frissiben megválasztott ellenzéki városvezetők közül neki jutott a megtiszteltetés, hogy először döntse el, vajon a fecske maradhat-e gondosan kibélelt fészkében. Nem is annyira az újdonsült polgármestertől, mint inkább a gyakorló tanártól kérdezem, hogy milyen jegyet adna annak a lurkónak, aki tizenkét soros dolgozatában hét helyesírási, illetve nyelvhelyességi hibát vétett.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr4015249102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.