Médianapló

Médianapló - Bővül-e a helyi nyilvánosság az önkormányzati választás után?

2019. október 19. 10:25 - Zöldi László

Donáth Anna a Momentumból került Brüsszelbe. Az Európai Parlament tagjaként számolt be arról, hogy a nyilvánosságról vitát rendeztek, amelyen ő is kifejtette az álláspontját. Mondandóját így foglalta össze a Facebook-on: „Aki ma Magyarországon újságírónak megy, az szinte mindent felad.” (2019.10.18.) Nemcsak a mai Magyarországon.

Olyan hivatásrendet alkotunk, amely mindig ki volt téve a politikának. Például a Tanácsköztársaság után több száz újságírót távolítottak el a sajtóból. 1938 és 1944 között a zsidótörvények miatt ezernél is többet nem vett föl tagjai közé az Országos Magyar Sajtókamara. 1945-ben az igazoló bizottságok több száz újságírót nem engedtek át a szűrőn. Rákosiék az ötvenes évek elején legalább ennyit rúgtak ki. 1957-ben 800 tagot zárt ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A rendszerváltás után megint csak több százan veszítették el az állásukat. 2010 után pedig már a tanítványaimat is korlátozta a nyilvánosság állami szűkítése.     

A lányok közül sokan menekültek „babaprojektbe”. Akik pedig nem menekülhettek a gyerekszülésbe, hanem elküldték őket, egyre-másra értesítettek arról, hogy a tartalékból élnek. De végre verseket és novellákat írhatnak, épp most jelentek meg folyóiratban. A többség azonban az ivóvíz színéről, ízéről ír jegyzetet a megyei lapba, ősszel a mustgáz veszélyéről, télen a rosszul szellőztetett szoba szénmonoxid tartalmáról. Mindarról, ami nem beleszólás az országos politikába, „a nagyfiúk dolgába”. Csakhogy az önkormányzati választás után mintha pislákolna valami fénysugár az alagútban. A Nyomtassteis! Mozgalom és a MÚOSZ közös petícióban hívja fel az újdonsült polgármesterek figyelmét, hogy ideje volna megszüntetni az újságírás korlátozását.

1997-ben elhatároztuk a MÚOSZ helyi lapok szakosztályában, hogy tanácskozást szervezünk a Nógrád megyei Pásztón. Müllner Jenővel és Kleer Lászlóval hármasban meghánytuk-vetettük a helyzetet, és rájöttünk, hogy nem ismerjük a szerkesztők címét. A belügyminisztériumi lista alapján levelet írtunk 150 polgármesternek, és megkértük őket, továbbítsák meghívónkat a helyi lap főszerkesztőjének. Több polgármester tette tiszteletét Pásztón, mint szerkesztő. Érdekelte őket a sajtó - mint hatalmi eszköz. Vajon a petíció fogalmazói ismerik-e a szerkesztők címét? Ha esetleg nem, vajon hány ellenzéki polgármester teszi majd tiszteletét a helyi nyilvánosság bővítéséről rendezendő sajtószakmai tanácskozáson?      

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr2715234096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2019.10.19. 17:09:45

Miből gondolja t. szerző, hogy az új polgármesterek másként fognak viszonyulni a helyi lapokhoz, mint elődeik? Mert azt mondták? :)

Zöldi László 2019.10.19. 17:25:23

@Sir Galahad: Nem gondolom, a választ azonban holnap bontanám ki. Kérhetem a türelmét?

Tralfamador75 2019.10.20. 10:44:30

Meglepetésre mifelénk is változott a főnökség a városházán. Voltunk fidesz bástya, most lettünk (ha nem is bástya, de) ellenzéki helyőrség. Az új polgármester első ígérete a média felszabadítása volt. A fideszes időkben az ellenzék gyakorlatilag nem kapott szót sem tévében, sem rádióban, sem a helyi lapban. Ha mégis, az csak azért volt, mert kötelező volt választási kampányban.
Azt gondolom, ezután nem nagyon fognak megszólalni a kormánypárti (ez esetben a városházán ellenzéki) önkormányzati képviselők, csak ők nem lesznek hajlandóak majd a libsi médiát etetni. (Lényegében a kormánypárt legpökhendibb, leglekezelőbb városi képviselői kompenzációs listán szintén bejutottak a képviselő testületbe, szóval az eddigi munkájukat ismerve semmi jót nem várok tőlük.)
Annak idején a sokáig egyetlen helyi tévét a fidesztévé indításával véreztették ki, amit ugye kormányháttérrel meg is tehettek. Egyre-másra hagyták ott a munkatársak a libsi tévét (volt, akit átcsábítottak a jól beszélő hivataloshoz), s közben a fideszesek nem is voltak hajlandóak szóba állni velük. Nyilván a hirdetések is hogy, hogy nem, elmaradtak, szóval mára maradt az egészből egy hírportál(ka).
Nincsenek illúzióim, de azért bízom abban, hogy az új polgármestert nem húzták csőbe, amikor őt indították közös jelöltként.

Zöldi László 2019.10.20. 11:13:22

@Tralfamador75: Kösz az élménybeszámolót. De kik azok, akik esetleg csőbe húzták az új polgármestert?

Toportyán Zsóti 2019.10.20. 18:33:42

@Sir Galahad: Gruppen morgen,nálad még mindíg baloldali médiatúlsúly van mint o1g nél?

Tralfamador75 2019.10.20. 18:35:25

@Zöldi László: Arra gondoltam ezzel a csőbe húzással, hogy az új polgármesternek semmilyen ilyen jellegű tapasztalata nincs; nekem van egy olyan érzésem, hogy egy "szerencsés véletlen" miatt lett jó jelöltje az ellenzéki összefogásnak (nem nagyon terveztem leírni, de amúgy Bajáról van szó). A fidesz itt belebukott a lejáratásba, meg a volt polgármester cégének csodás gyarapodásába. De illúzióim nincsenek, nem lesz kéjutazás a következő 5 év az új polgármesternek sem, és a városnak sem (viktor ugye megígérte, hogy az ellenzéki településeknek betart majd).
Szóval az új polgármesterasszony nyilván lelkes, de...
Én mindenesetre szurkolok neki, és örülök a pofonnak, amit a helyi fidesz kapott.

Toportyán Zsóti 2019.10.20. 18:35:44

@Tralfamador75: Libsizés mutassa szellemi szintedet.

Zöldi László 2019.10.20. 19:17:32

@Tralfamador75: Kösz az információt. újabb kérdés, ha nem haragszik. Mit szól ahhoz, hogy a Bácskai Napló főszerkesztője, aki a kampányban közölte az ellenzéki képviselőjelöltek torzíitt fotóit (is), nyilvánosan szolgálatra jelentkezett az új (ellenzéki) polgármesternél?

Sir Galahad 2019.10.20. 20:27:42

@Toportyán Zsóti: Nálam nincs, én nézek-olvasok ezt is, azt is.

Tralfamador75 2019.10.21. 05:09:40

@Zöldi László: Hát, nem is tudom, mit mondhatnék erre. Én évek óta nem néztem bele a lapba, mert egyszerűen hányingerem volt a stílustól és a szerkesztési elvektől. Igazi Rákosi-féle termelési riportok és fideszfényezés ment benne, ellenzéki nem jelenhetett meg, csak ha ekézni lehetett. Nem tudom, mit tudnak kezdeni a főszerkesztővel, mindenesetre szerintem nem kellene maradjon (ha lenne gerinc, menne magától).