Médianapló

Médianapló - Győr vagy Kispest - esetleg mind a kettő?

2019. október 09. 10:39 - Zöldi László

A múlt hét végén két botrány is kirobbant. Az önkormányzati választás hajrájában Győrött kipakolt egy famulus, mert ki akart szállni a korrupció szervezéséből, de nem engedték visszavonulni. Kispesten szintén famulus szólalt meg, ő azonban nem önszántából - kendőzetlen vallomását (dicsekvését) ugyanis lehallgatták. A 130 ezres kisalföldi városban a Fidesz-KDNP adja a polgármestert, a felényi lélekszámú pesti kerületben (külvárosban) az MSZP. Vajon hogyan foglalkoztak a történtekkel a két politikai tömb „zászlóshajói”?

A Népszava szombaton tényszerűen számolt be a két ügyről. Ugyanabban a cikkben 34 sort szentelt a győrinek és 28-at a kispestinek. Hétfőn 28 sornyi cikkben tájékoztatott a győri fejleményekről, a kispestiekről egy sort sem írt. Kedden az első oldalon indult a győri összefüggésekkel, és a másodikat is a botrányra áldozta. A kispestiről nem írt. Szerdán, vagyis ma szintén az első oldalon indult Győrrel, és a másodikon is a győri fejleményekkel foglalkozott. A kispestiekről nem írt. A Magyar Nemzet mindezt épp fordítva csinálta. Dióhéjban számolt be a jobboldali polgármester körüli botrányról, és újságírót állított a baloldali polgármester körüli összefüggések feltárására.

Mindkét szerkesztőség a saját politikai oldalának ártó ügyet bagatellizálta, a másik oldalnak kínos ügyet pedig kibontotta. A saját oldalának kellemetlen helyzetben úgy viselkedett, mintha pártsajtóként működne, a másik ügyben viszont normális újságként. Az arányok árulkodnak a magyar sajtó siralmas állapotáról. Tudomásul vehető persze, hogy a szerkesztőségek nem akarnak ítélkezni a videó- és hangfelvételekkel tarkított, egyelőre mégse bizonyított korrupciós folyamatokról. De ha az ellenszenves polgármester ügyében mindent készpénznek vesznek, a rokonszenves körül kialakult helyzetről pedig nyúlfarknyi cikkben számolnak be, akkor rossz bizonyítványt állítanak ki magukról.

Érteni vélem a döntésüket. Nem szeretnék a saját táboruk választási esélyeit csökkenteni, ezért fürkésző tekintetüket nem terjesztették ki mindkét ügyre. Úgy mutatják be a hoci-nesze jelenséget, hogy elmulasztják a leleplezésére kínálkozó, talán soha vissza nem térő alkalmat. A következmények pedig épp azokat a választópolgárokat érintik érzékenyen, akik igyekeznek tájékozódni. Nem lepődnék meg, ha a felemás módon tapintatos sajtó hatására kiábrándulnának a „megélhetési” politikából, és október 13-án nem mennének el szavazni.

2 komment
süti beállítások módosítása