Médianapló

Médianapló - Melyik oldal van fölényben a hazai médiapiacon?

2019. szeptember 18. 07:43 - Zöldi László

Az Európai Unióban az általános ügyek tanácsa megkezdte a magyar kormány meghallgatását a 7-es cikkely alapján. A zárt ülésen elhangzottakról Magyari Péter cikkeiből értesülhettünk, a 444.hu munkatársa a brüsszeli kiszivárogtatásokat tegnap így összegezte: „A svéd, a dán, a spanyol és a francia kormány a sajtószabadság ügyét firtatta. Hogyan lehetséges, hogy a magyar sajtó 80 százalékát egyetlen kormányközeli alapítványba szervezték?” A Közép-európai Sajtó és Média Alapítványra utalt, amely 476 szerkesztőséget foglal keretbe.

Ugyancsak tegnap adott ki közleményt a Mérték Médiaelemző Műhely: „Büszkék vagyunk, hogy az üzenetünk elérte az Európai Tanácsot.” A 80 százalékot „árbevételi alapon” számították ki a független médiakutatók. Végre egy támpont. Eddig a politikusok dobálóztak a számokkal. légből kapott százalékokkal igyekeztek nyomatékosítani a mondandójukat. Az ellenzékiek kétharmadtól 97 százalékig saccolták a kormányzati túlsúlyt. A kormánypártiak ellenzéki fölényt számszerűsítettek a digitális sajtóban, Brüsszelben pedig Varga Judit igazságügyi miniszter a tévék mezőnyében ecsetelte az ellenzéki fölényt.

A 80 százalékos megnyilvánulások ritkán hangzottak el. Orbán Viktor például kijelentette: „A magyar sajtó 80 százaléka magántulajdonban van, és egy jelentős része erősen kritikus a kormánnyal szemben.” (Miniszterelnök.hu, 2018.01.08.) Csakhogy ekkor a kormányközeli magánemberek még nem ajánlották föl nemrégiben vásárolt tulajdonukat a KESMA rövidítésű alapítványnak, bár a kritikus hangvételt már mellőzték a médiumaikban.

Hadházy Ákos volt LMP-politikus szerint „A kormány megvette a sajtó 80 százalékát.” (ATV, 2018.09.13.) Nem vette meg, hanem a miniszterelnök kérésére magánemberek vették meg a sajtó jelentős részét, például a megyei napilapokat. Tóth Bertalan szocialista pártelnök szerint „80:20 a Fidesz által birtokolt médiumok száma.” (ATV, 2019.05.21.) Ha a birtokolt jelző szerződésben rögzített tulajdonra utalt, akkor kijelentése nem felel meg a valóságnak. A tulajdonszerkezetről ugyanis nincs értelmezhető felmérés, ehhez 11177 médiaterméket kéne minősíteni.

Ha a politikusok nyomatékosítani akarják a mondandójukat, most már használhatják nyugodtan azt a fránya 80 százalékot - árbevételi alapon persze. Kirajzolódik belőle, hogy a kormányzat évenként néhány tízmilliárd forintnyi hirdetést irányít a hozzá közel álló kiadóhivatalokba. Ezzel torzítja el a médiapiacot, és kárhoztatja éhkoppra az ellenzéki nyilvánosság fórumait.       

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr1415114290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2019.09.18. 09:51:42

Köszönet a téma napirenden tartásáért! Nélküled egyszerűen lehetetlen lenne kiigazodni a blöffölésekre épülő politikusi nyilatkozatokban. Szóval, a kormányközeli médiumok az árbevétel alapján vannak 80 százalékos fölényben, annak következtében, hogy a kormány és a kormánynak szívességet tevő cégek (!), nem piaci alapon milliárdokat irányítanak hozzájuk. #

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.09.18. 13:33:03

Nos, ez egészen felháborító lenne, ha a baloldal nem csinált volna olyan rendszert, amiben a legnagyobb napilapok, sőt egy ideig az összes nagy napilap, az országos hetilapok, a nagyobb internetes weboldalak nem lettek volna mind úgy függetlenek, hogy aközben kétségtelenül a baloldalt támogatták. Ez felveti a kérdést, hogy a baloldalnak volt-e médiája, avagy a globáltőke médiájának voltak baloldali pártjai?
A Fidesz megtanulta a leckét és a függetlenség palástjába burkolja a sajtóját, ahogyan azt a másik oldal tette. Ezek után, ha 1000% média lenne a Fideszhez közeli, akkor sem lehetne szólni érte, mert amíg a másik oldal javára állt a rendszer, addig az a demokratikus fékeknek, meg ellensúlyoknak, meg fityfenének tökéletesen megfelelt. Eszébe sem jutott senkinek nyugaton ezt vizsgálni, főleg nem vádpontnak felhozni. Csak nem már megint az a fránya kettős mérce figyel itt be!
Hiába támadják Orbánt, nem fogják tudni elítélni, mert nem csinál többet, mint amit nyugaton is tesznek. Saját magukat is el kellene ítélniük, ami rosszabb lenne nekik, mint Orbánt "futni hagyni", azaz az állítólagos bűnökért megint nem adni neki büntetést, amivel ismét ördögi mivoltát lehet igazolni és lehet vele rémisztgetni a nyugati médiafogyasztókat, mint régen a hunokkal.
És végül még megemlítem, hogy a szabad sajtóra a globáltőke mérte a végső csapást, amikortól folyamatosan veszteséget termelő médiával szorította ki a piacon valós versenyt folytató konkurenciát. Természetesen a veszteségeket kompenzálják a globalista tőkét kiszolgáló baloldali kormányok különböző bújtatott kedvezményekkel. Nem véletlen a nyugati országokban a multikat kiszolgáló kormányzatok és a "független" sajtó mézeshetekre jellemző kölcsönös szerelme.
A jelenlegi helyzet kiinulási pontja, a globalista tőke piaci versenyt felborító visszaélése és a velük együttműködő kormányzatok korrupciója. Orbán ezt elfogadta, mint legális módszert és teszi szintén ugyanezt, hiszen nyugaton ez rendben lévő dolog. A nyugaton elfogadott gyakorlatért a keletieket büntetni nonszensz lenne.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2019.09.18. 18:53:57

@megamovieboy: Azzal egyetértek, hogy a kettős mérce szüntelen jelen volt és van az életünkben ugyanúgy mint a nemzetközi viszonyokban, utóbbiba beleértve a médiumokat is. Azzal nem, hogy a baloldalinak nevezett, valójában némi hangsúlyeltolódással a Fideszéhez hasonló, neoliberális gazdaság- és társadalompolitikát megvalósító politikai erök médiagyakorlata a jelenleg kormányzókéval lett volna azonos. Valójában az előzők folyamatosan elveszítették a közvetlen befolyásukat a médiapiacra abban az ütemben, ahogyan lemondtak a médiabeli tulajdonukról. A Fidesz a tartalom kialakításának közvetlen irányításával, a hirdetéseken keresztûl a holdudvarhoz tartozó médiumok pénzelésével, a közmédiumok pártállamositásával, az egyházi médiumokra gyakorolt közvetett hatásával, a rádiófrekvenciák átrendezésével olyan központosítást hajtott végre, amilyenről a mai ellenzék még hatalma csúcsán sem álmodhatott. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Fideszes önkormányzatok kezében lévő, a helybeli lakosságra nagy hatást gyakorló médiumok lényegében szintén a kormányzó erő képviselòi számára biztosítják a megszólalást. (Ez utóbbiak valahogy minden felsorolásból kimaradnak, pedig hatásuk rendkívüli lehet egyes helyeken.) Az úgynevezett baloldali (részleges) médiafölénynek az országos médiumokban egészen más volt a kulcsa: az újságírók, a szerkesztőségek közös világnézeti értékek alapján közelítettek a balliberálisnak nevezett politikusokhoz, ami azonban igen gyakran a konkrét tettek, intézkedések bírálatával párosult. #

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.09.18. 21:38:04

@Kabai Domokos Lajos: A Fidesz láthatóan centralizál. Viszont én ezt nem látom semmivel sem roszabbnak, mint amikor multincionális tőkés csoportok tartanak el veszteséges újságokat azért, hogy azok a nekik feltehetően hálás politikai erőket támogassák. Az újságírók nem értékeket képviselnek, hanem kiszolgálják a tulajdonost. A helyi alsó szinteket leszámítva nincsen független média, ez csak egy üres frázis, mert a veszteséges működés függővé tesz. Ez is centralizáció, csak nem szoktak erről beszélni. Ráadául a Fidesz centralizációja mögött azért áll pár millió szavazó, amit viszont a külföldi tőkések nem tudnak felmutatni. Az általuk támogatott pártok pedig részben a számukra ingyenes médiatámogatás révén szereznek több szavazót. Egy demokrácia szemszögéből a külső beavatkozás jóval fenyegetőbb, mint egy belső tekintélyhatalom kiépítése. Utóbbi csak belső forrásokra támaszkodhat, amit önerőből le lehet győzni. És ne beszéljen senki olyat, hogy egy koreai rendszert ki lehetne építeni, mert az egész történelmünk mást mutat!
A baloldal készen kapta a médiatámogatást és annak ellenére is hatalmasat bukott és a médiatámogatottságát is elveszítette. A Fidesz viszont szinte a semmiből építette ki, méghozzá részben mikor ellenzékben volt.
Összességében amit a baloldalt támogató csoportok csináltak, azt a Fidesz továbbfejlesztette. Gyakorlatban, a demokrácia védelmében tényleg le kell számolni a külföldi propagandával, ahogyan az idegen pénzekből támogatott pártokat is ki kellene szorítani a Parlamentből! A legjobb az lett volna, ha ténylegesen szabad sajtó lenne már eleve a rendszerváltástól, ahogyan nem volt az és nem kellene még ma is idegen érdekeket képviselő pártok ellen harcolni, hanem az ország boldogulásáért tenni akarók versengenének!

Zöldi László 2019.09.18. 21:46:55

@Kabai Domokos Lajos: Kedves Lajos! Mega Úrnak nincs olyan mondata, amelyet ne lehetne cáfolni. Hangzatos toposzokkal azonban nem érdemes vitatkozni.

Netuddki. 2019.09.19. 07:42:51

Az egészben csak a lényeg veszik el. Az, hogy a lakájmédiát lopott közpénzből, reklámmanipulációkon keresztül, gyakorlatilag bűncselekmények sorozatát elkövetve üzemeltetik. A szabad piacról ez az egész médiakatyvasz soha nem tudna megélni.
Nagy hibának tartom, hogy az EU-s vizsgálódás sem megy bele ennyire a témába, és ez sajnos az un. ellenzék gyenge képességeit bizonyítja. E nélkül, a fideszt IS irányító körök nem juthattak volna el idáig. Itt is sokszor téma néhány médiafigyelembe került ellenzéki képviselő kvalitása. Minden mindennel összefügg.

A tulajdonosi körről meg annyit, hogy azt kell nézni ki irányít. Aki csak papíron tulajdonos, és nincs beleszólása a cége ügyeibe, strómannak hívják. :/

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.09.19. 09:38:32

Jelenleg nagyjából egyensúly van. A ballibákat sikerül nagy nehezen letolni 50 %-ra.

Anyád a baráthal 2019.09.19. 10:18:25

Nem értem az egészet.
1- Volt olyan, amikor a jobboldali sajtó fennmaradásáért a jobboldali szavazók több előfizetést is fizettek, meg egyéb anyagi áldozatot hoztak, hogy a kormányzati ellenszél, valamint a hirdetések elmaradása miatt legyengült lapokat fenntartsák. A jobboldali tulajdonosok nem adták el a lapokat.
Akkor nem volt baj az elképesztő baloldali média túlsúly.
2- A mostani jobboldali lapok jelentős része valamikor balliba tulajdonban volt.
Nem kellett volna eladni. Illetve meg kellett volna fogadni azt a tanácsot, amit a fent említett időszakban pont ők nyomtak jobbra: meg kell élni a piacról!
3- A konzervatív oldal előretörése a médiában nemcsak hazai jelenség: USA-ban a jobb sorsra érdemes szélső-liberális CNN úgy veszti nézőit, mint vedlő kutya a szőrét. A konzervatív FOX pedig hasít, sőt növeli a nézői számát. Értem én, hogy a Fidesz erre a trendre még rátesz pár lapáttal, és az eszközei sem teljesen makulátlanok.
Azonban az olvasói számokat és a ma már igen jelentős internet portálokat is figyelembe véve a cikkben írt túlsúly nem , vagy alig létezik. Csak az anyagiakban. Erre azonban ugye van orvossága a baloldalnak: a piac!

Fikalnyik Eugén 2019.09.19. 10:50:44

@Anyád a baráthal:
"USA-ban a jobb sorsra érdemes szélső-liberális CNN úgy veszti nézőit, mint vedlő kutya a szőrét. A konzervatív FOX pedig hasít, sőt növeli a nézői számát"

A CNN nem azért veszít, mert a Foxnewst nézik helyette, hanem az MSNBC viszi el a nézőket. Az meg ugyanaz az oldal, csak a CNN "balos" az MSNBC inkább libsi. A kettő együtt kb. ugyanannyi. De ez a Foxnews esetében is max-2-3 millió nézőt jelent főműsoridőben egy 300+ milliós országban, arányaiban olyan, mint ha nálunk a Budapest tévé meg a homokbaszonyai kábeltévé adatait néznénk egymáshoz.

"Azonban az olvasói számokat és a ma már igen jelentős internet portálokat is figyelembe véve a cikkben írt túlsúly nem , vagy alig létezik."

Az írott médiumok (legyen az Net vagy nyomtatott) a lakosság csak kis szeletét érdekli, vagy értelmi képességeik miatt vagy azért meg nem érnek rá. Sokkal jelentősebb a nyomás pl a rádiók területén, ahol az összes országosban a tolvajkormány propagandája megy, a helyiek pl. Bp.-en (Rádió 1, Sláger stb. ) szintén zenész, vidéken meg szemrebbenés nélkül az MTI híreit veszik át (ugyanaz).
A Fidesz pedig nem jobboldali.
Soha nem is volt az.

Minden ballib bérretteg 2019.09.19. 10:55:06

2010 elött csak a ballib véleménydiktatúra által súlykolt baromságokhoz lehetett hozzájutni, 99%-ban.
Még a ballib elkúrók regnálásának elején mondotta vala egykori miniszterelnökünk, a kritikára, miszerint a ballib média fölényt nem tartja -e gusztustalannak, hogy
"Akinek TV kell vegyen magának".

Nos. Fogadja hát meg a ballib csürhe önnön tanácsát, és ne rinyáljon, mert a kuyta se sajnálja őket !

Egyébiránt tisztelt Zöldi úr, a közösségi média rendszeres és következetes ballib cenzúráját hova sorolja ?
A millió példából 1:
valovavalt1984.blog.hu/2019/09/18/szolasszabadsag_mint_gyuloletbeszed

Minden ballib bérretteg 2019.09.19. 10:58:39

@Zöldi László:

Cuki, ahogy egymást fényezitek. Kedves Lajosod állításai azok éppen, amin már szürnyölködni is unalmas, hogy ennyire kritikátlanul büfögi vissza a Gyurcsányi gyűlöletkeltést.

Zöldi László 2019.09.19. 11:10:14

@Anyád a baráthal: A 2. pontjához. Figyelmébe ajánlom a Médianapló 2002-2010 közti bejegyzéseit.Számtalanszor írtam meg, hogy miért rossz az akkori kormánypártok médiapolitikája, médiapiaci gyakorlata. Kb. ugyanarra a következtetésre jutottam, mint most Ön.@Minden ballib bérretteg:

Zöldi László 2019.09.19. 11:13:45

@Minden ballib bérretteg: 1. KDL szakmabeli, évtizedek óta ismerjük egymást. Önt is kedvesnek nevezném, ha ismerném a szakmából. A megszólításnál így illik. 2. Mindig volt saját véleménye, nem szorul másokéra - Gyurcsányéra sem.

Minden ballib bérretteg 2019.09.19. 11:33:53

@Zöldi László:
"Az úgynevezett baloldali (részleges) médiafölénynek az országos médiumokban egészen más volt a kulcsa: az újságírók, a szerkesztőségek közös világnézeti értékek alapján közelítettek a balliberálisnak nevezett politikusokhoz, ami azonban igen gyakran a konkrét tettek, intézkedések bírálatával párosult. "

Magyarul, a KDL féle ballibek ejnyebejnyéje maga volt a megtestesült média szabadság, és most olyan nagy diktatúra van, hogy csuda. Amit onnan is lehet tudni, hogy most nem a KDL féle ballibek ejnyejnyéznek (mert ők nonstopp diktatúráznak, mikor nem ballib kormány van hatalmon), hanem a jobboldali média.

Minden ballib bérretteg 2019.09.19. 11:48:09

De most tényleg és őszintén. KDL vajon röhögne, ha ezt olvasná pl ?

Az úgynevezett jobboldali (részleges) médiafölénynek az országos médiumokban egészen más a kulcsa: az újságírók, a szerkesztőségek közös világnézeti értékek alapján közelítettek a jobboldalinak nevezett politikusokhoz, ami azonban igen gyakran a konkrét tettek, intézkedések bírálatával párosul.

Merthogy számomra ugyanolyan röhejes ugyanez pepitában. :DD

MACISAJT 2019.09.19. 12:01:01

Könnyem is kicsordul, ennyi balliberális elnyomás olvastán..:)

De mondjon bárki HÁROM,najó KETTŐ, egye fene EGY darab un. "jobboldali" műsort a közszolgálati MTV-ről az MSZP-SZDSZ 8 évéből. Egy darab "jobboldali" Pártkeltét,jusztot,friderikuszt, balót, veiszeralindát,rózsapétert, szombathigyulát. Ha a jobboldalnak tévé kell, vegyen magának- szólt a D209 2002-ben. Jelzem, a jobboldal megfogadta a tanácsot: vett magának.
(debreczeni józsef "jobboldali" műsora előre szólok, nem jöhet szóba:D)
De az agyonvert ballibák képtelenek voltak a sajátjukat megfogadni., így hát számukra némiképp beköszöntött a córesz.
A szdsz-es székely gábor pl. már nem a Szerencsejáték vezére.
És úgy tűnik, a magánvagyonát már nem szívesen áldozná be pl.a borosbocskorokra.
Ahogyan a boldvai, veress, gráf,leisztinger,kapolyi eftársak sem nagyon tülekednek,hogy csak a legkírivóbb ballib milliárdosokat említsük.
Az Altus Luxemburg is járulhatna valamivel az off-shore-ból.
Igaz, Puch utalt egy milliárdot haza Bécsből a Népszagára, de az is inog már.

Most bezzeg nem kell a "piac" amit korábban állandóan hangoztattak a ballibák, most az állami pénz kéne.

Ebül szerzett jószág ebül is vész el, tartja a mondás.
Tetszik még emlékezni hogyan lettek az MSZMP-s megyei lapokból a "rendszerváltáskor" hirtelen Axel Springer átmentés?
Tetszik még emlékezni, a hazai Völkischer Beobachterből hogyan lett "demokratikus", "független" etc. lap, amit Esterházy már csak a neve miatt utált? És? Ki adta el a Ringier majd Pecinának, tán Orbán Viktor?
Vagy a Magyar Hírlap hogyan jutott Széles kezébe, miután eleve Maxell Róbert bácsinak@Co . szánták?

Jó nézni a cicaharcot a hitgyülis ATV-n, vagy a 168 Órán ("brit" média, muhaha).
Ennyire futja.
No meg óbégatásokra, hogy az ellenfél gonosz. Háborúban(márpedig ez az) tudnivaló hogy van két szabály: ne kérj és ne adj kegyelmet. És ne picsogj ha szájon vágnak.
Tudja ezt a jobboldal is, vagy bárkinek van némi illúziója hogy ha valamilyen sátáni oknál fogva egyszer visszatérnének, nem ugyanazt művelnék mint 2002-2010 között(is)?

Anyád a baráthal 2019.09.19. 12:15:15

@Fikalnyik Eugén: "A CNN nem azért veszít, mert a Foxnewst nézik helyette, hanem az MSNBC viszi el a nézőket. "
Az MSNBC-nek is csökken a nézettsége.

"A Fidesz pedig nem jobboldali. Soha nem is volt az. "
Csak annyira, amennyire az MSZP nem baloldali.
A fasizmus sem jobboldali. Olvass utána. A főideológusa egy nacionalista-Marxista volt. Ez persze bizonyos mértékig ellentmondásos, de mi nem az a marxizmus körül?

A Fidesz leginkább opportunista. Amikor még nem volt a migráció ilyen kritikus kérdés, akkor Orbán a XI. kerületben akarta megépíteni Európa legnagyobb minaretjét. Szerencsére ez a bolondériája elmúlt.
A ballibák csak azt nem értik, hogy nem a Fidesz jobb, hanem a balliba ellenzék annyira szar és vállalhatatlan, hogy rajtuk keresztül nézve még a Fidesz is elfogadhatóvá válik.

lujo1111 2019.09.21. 06:08:10

Mennyire életszerű, h egy sor fideszes potentát, a "megdolgozott" jövedelméből vesz egy médiát, majd egyszerre és INGYEN felajánlja egy pártnak?
egy párt éreke mióta nemzetstratégiai cél? :D