Médianapló

Médianapló - Mit kéne írni Rajk László fejfájára?

2019. szeptember 12. 09:56 - Zöldi László

Született 1949. január 26-án, meghalt 2019. szeptember 11-én.

Néhány hónapos volt, amikor azonos nevű apját kivégezték. Kovács Istvánként élt egy gyerekotthonban, és felnőttként mesélte el, hogy hatvanvalahány éves korában is hátrafordult, ha az utcán valaki nem Lacinak, hanem Pistának szólította. Börtönből kiszabadult anyjával ötéves korában találkozott. Aztán kitanulta az építész (látványtervező) mesterséget, majd elkezdett politizálni. A rendszerváltás előttről legismertebb műve a Rajk-butik..

A többit többé-kevésbé tudjuk, elvégre a rendszerváltás után felváltva volt a szellemi és a politikai élet mély hangú résztvevője. Másik legismertebb műve, a Lehet-téri "hajó" rendszeres látogatója vagyok, ez azonban nem elégséges ahhoz, hogy bensőséges nekrológot írhassak róla. Megtette ezt helyettem az atv-s Somos András, aki fölírta fészbukos üzenőfalára: "Be is megyek az általa tervezett Lehel-téri piaccsarnokba egy emléklángosra."

Abban mégis segíthetek talán a szeretteinek, hogy kiválasszanak egy mondatot a fejfájára. Az alábbi összeállításból esetleg még az is kirajzolódik, hogy élt köztünk egy figyelemre méltó ember. Béke soraira.

 

Tíz mondat Rajk Lászlótól

 

Művészfajta embernek gondolom magam, annak minden előnyével és hátrányával. (Hetek, 2000. március 11.)

Nem a hatalom engedte meg a népnek, hanem a nép engedte meg a hatalomnak, hogy 1989-ben részt vegyen Nagy Imre újratemetésén. (Fejér Megyei Hírlap, 2003. október 22.)

Persze hogy lehet kultúrharcot hirdetni, de a minőséget nem lehet bedarálni. (FüHü.hu, 2018. szeptember 9.)

Építész vagyok, térben gondolkodom. (Index.hu, 2018. október 4.)

A kultúra felől érkeztem a demokratikus ellenzékbe. (Népszava Online, 2019. január 27.)

A szakmámat jobban csinálom, mint a politikát. (Népszava Online, 2019. január 27.)

/Nagy Imréről/ Kádár a holttestét, Orbán a szobrát gyalázta meg. (Magyar Narancs, 2019. február 7.)

A nyilvánosság nem elárul, hanem megvéd. (Magyar Narancs, 2019. február 7.)

A független kultúra felől érkeztem. (Klubrádió, 2019. február 13.)

Az avantgard kultúra felől érkeztem. (Klubrádió, 2019. április 13.)

 

 

3 komment
süti beállítások módosítása