Mielőtt szitkozódássá fajulna két hozzászóló vitája, hadd ragadjak ki egy szálat a tegnapi bejegyzésemhez fűzött magándisputájukból. Hátha megnyugszanak. Mindkettőjüket becsülöm, mert hol vitatkozunk, hol pedig egyetértünk, de legalábbis velem szemben a kulturáltság keretei között maradtak. Most gyepálják egymást egy digitális szerepjátszóról alkotott álláspontjuk miatt. Merőben másként vélekednek róla, de hogy kinek van igaza, azt nem dönteném el. Van azonban valami, ami olvasás közben mellékszálnak hatott, mégis gondolkodóba ejt. Az úgynevezett kommentkultúra egyik fontos mozzanatáról árulkodik.  

Ama bizonyos szál az, hogy Drizari szerint Manna5, „ez a régi hölgyismerős ’újságíró’ árnyékra vetődött”. Manna5 kikérte magának a lenéző hangnemet, majd felsorolta a négy üzemi lapot és a kerületi újságot, valamint a Magyar Televíziót, egy grafológiai magazint és a Szabad Föld című hetilapot, hogy önérzetesen hozzátehesse: „Ennyit ízelítőül az ’újságíró’ nőről.” Csakugyan nem volt szép Drizaritól, hogy egy tartalmasan megélt riporteri, szerkesztői pályafutásról szólván idézőjelbe tette az újságíró kifejezést. Mégis az a benyomásom, hogy nem nézte le a kolleginámat, akit évtizedek óta ismerek. Mert csak azt lehet lenézni, akit látunk.

Márpedig az álneves kommentelőknek nincs arcuk. Identitásuk persze van, igazán kár, hogy ezzel rajtuk kívül senki sincs tisztában. Véletlenül tudom, hogy Manna5 tisztességben megőszült újságíró, aki a vezetéknevéből és a keresztnevéből fabrikált egy álnevet. Amikor felhívtam telefonon, és megkérdeztem tőle, hogy figyelemre méltó véleményeit miért nem vállalja a szakmánkban jó hírű nevén, azt válaszolta, hogy így szokta meg a digitális sajtóban. Senkit sem akarok lebeszélni arról, hogy álnéven szóljon hozzá blog-bejegyzésekhez. Ennek kialakult a hagyománya, ráadásul az államilag szűkített nyilvánosság óvatosságra inti azokat, akik rendszeresen értelmezik a hatalmon lévők tevékenységét.

De vajon az említett mellékvitában Drizarinak honnan kellett volna tudnia, hogy Manna5 vitatott álláspontja mögött újságírói életmű rejlik? Az álneves hozzászólók ugyanis arctalanok, számomra például nincs mélységélességük, mert az érveiket nem támasztja meg a sorsuk. S mert ennek ellenére hálás vagyok nekik, hogy megtisztelnek a véleményükkel, az arctalan kommentelőket nem azonosítom az arcátlan trollokkal.  

Tíz mondat a névtelenségről, a kommentelőkről és a trollokról

A trollok a fórumok hőzöngői. (Pákozdy Cincy újságíró, Life.hu 2011. augusztus 8.)

Az embereket valamiért kifejezetten gonosszá teszi az anonim hozzászólás lehetősége. (Fliegauf Bence filmrendező, Délmagyar.hu, 2012. június 23.)

A kommentelők álnéven, csekély ismerettel alkotnak nagyon határozott véleményt. (Karsai László történész, Zalai Hírlap, 2015. szeptember 3.)

Nem akarok fejben ismeretlen emberekkel párbeszédet folytatni. (Tóth Krisztina költő, Heol.hu, 2016. március 10.)

A trollok az internet szörnyetegei. (Cseresnyési László nyelvész, Magyar Narancs, 2018. március 15.)

A kommentek 90 százaléka baromság, de a 10 százalék informatívabb, mint a cikk. (Pintér Gábor kommentelő, Facebook.com, 2018. szeptember 18.)

Miért könnyebb az online térben sértegetnünk és bántanunk valakit, mint szemtől szemben? (Nagy Zsófia pszichológus, Mérce.hu, 2018. október 23.)

A legfontosabb kormányzati kommunikációs eszköz a trollbamondás. (László József újságíró, Facebook.com, 2019. január 16.)

Semmi név nélküli vagy álneves blogot, írást nem olvasok. (Gyurgyák János történész, Mandiner.hu, 2019. január 26.)

A legnagyobb bíránk előtt sosem maradhatunk névtelenek. (B. Molnár László újságíró, Magyar Hang, 2019. február 1.)