Médianapló

Médianapló - Kiszorítás vagy kiszárítás?

2019. augusztus 26. 10:31 - Zöldi László

A tegnapi bejegyzéshez szólt hozzá ma hajnalban 5 óra 5 perckor BIG74 Bodri. „Az az érzésem - írta -, hogy az Indexnek már nincs szüksége az olvasói támogatásra.” Erre válaszolt 8.18-kor Manna5: „Miért, eddig volt? Ennyi ingyenes, nagyon jó tartalom akár el is tudná tartani, ha nem az Indamédia kezelné.” Mit is kezelne?

Az Index korábbi főszerkesztője, Dudás Gergely 2017. november 19-én kifejtette a Médiapiac.com digitális felületén: „Elegem lett abból, hogy a mi hitelességünket kezdi ki a hirdetői befolyás.” Új portált próbált létrehozni, évi 10 ezer forintra számított 30 ezer előfizetőtől. A 300 milliós ötlet azon bukott meg, hogy csak 30 millió jött össze. Van már két támpontunk a nyilvános tűnődéshez. Az egyik az, hogy az Index sebezhető pontja a hirdetési bevétel. A másik pedig az, hogy ha 300 millióra van szükség egy 30 főnyi szerkesztőség fenntartásához, akkor a jelenlegi Index 120 munkatársát körülbelül évi 1,2 milliárd forintból lehet munkában tartani.

Azóta egy ügyes ügyvédnek sikerült jogilag körülbástyáznia az Indexet. S bár a kormány tevékenységét fürkésző szerkesztőség napi 6-700 ezer kattintása országos csúcs, arra mégsem elegendő, hogy a mögötte rejlő hirdetési bevételek eltarthassák a szellemi műhelyt. Ehhez szükség van a portfólió - leginkább szórakoztató platformok - hirdetési bevételeire is. A hirdetők számára vonzóbb napi 1,4 millió kattintás, mint annak a fele. Csakhogy abba a fránya portfólióba bankhitelből bevásárolta magát egy kereszténydemokrata politikus. Szent esküvéssel megfogadta ugyan, hogy nem szól bele az Index irányvonalába, július közepén mégis benyújtotta a számlát.

Ama bizonyos Indamédia Zrt, amelyre Manna5 utalt, immár „megkíméli” az Indexet a közéleti témájú blogok közlésétől. Ezt némi dacolás után tudomásul vette a szerkesztőség, hogy a portál kritikai irányvonalát megtarthassa, és legalább a belső munkatársakat megmenthesse. Érteni vélem, hogy a jelenlegi vezetők miért fogadták el a tőlük amúgy is függetlenül szerkesztett blogketrec depolitizálását. Könnyebb elviselni a közéleti bloggerek kiszorítását, mint a belső munkatársak kiszárítását. Felötlik azonban egy mondat a Népszava 2019. február 9-i számából.

Az Index alapító-főszerkesztője, a most már 444-es Uj Péter így fogalmazott: „Hallom az indexes kollégák aggodalmait. Szerintem ők sem gondolják, hogy egy év múlva szabadabban, függetlenül dolgozhatnak.” Július közepéig, a hirdetésekkel való zsarolásig még fél év sem telt el.      

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr6515024810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.08.26. 12:18:21

Hogy amikor a facebook ignorálja bármilyen vélemény képviselőjét és fenyegeti ideiglenes, vagy örökös eltiltással, azon nem akadtok meg. Hiszen az nyugati dolog, tehát rendben van, de amint ugyanez Magyarországon történik magyar emberek részéről, egyből elkezdődik a vészharangok kongatása. Már megint, kettős mérce. Milyen alapon méritek máshogyan magyarokat és nyugatiakat? Vártok el több demokráciát, mint ami nyugaton található? Egy ennyire rosszinduléatúan egyoldalú blogketrecből a politikát kizárni előrelépésnek számít. Amúgy is a politikai blogoktól várni a nagy látogatottságot hiú remény, arra ott van a bulvár. Az inóndex.hu szerkesztőségét szellemi műhelynek nevezni durva félreértés. Konkrétan magyarellenes lejárató oldalnak inkább lehet nevezni. Mikor volt egy átlag magyar pozitívnak mutatva az indexen, ha csak nem kommunista, zsidó, esetleg külföldön él, vagy külföldről hazaköltözött? Amúgy meg van egy egyszerű vízválasztó vonal. Amelyik médium finnugor eredetről papol, az hazudik. Márpedig mind az index.hu, mind az említett sorosista 444.hu, folyamatosan tagadja a ma már tudományosan bizonyított hun-szkíta származást. A finnugrozás egyértelműen rosszindulatú gúnyolódás a részükről. Mellesleg megemlítem, a finnek soha nem éltek az Urálban, ennyit az uráli közös őshazáról.

Zöldi László 2019.08.26. 12:35:29

@megamovieboy: Miközben olvastam a sorait, azt hittem, hogy paródiát ír. Balról próbálja kifigurázni a kormánypárti toposzokat. A hun-szkíta eredetnél lehidaltam. Olvastam már értelmesebb hozzászólásait is.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.08.26. 15:13:22

@Zöldi László: 1. A magyarok finnugor eredetéről semmiféle bizonyítékot nem tudtak keríteni a finnugrászok. 150 éve kutatnak utána. Mára eljutottak oda, hogy elismerik, csak közös nyelvről van szó.
2. Tehát akkor máshonnan kellett származniuk a honfoglaló magyaroknak. A mongolok még messze voltak, időben, térben egyaránt. A türkök később szerveződtek meg, ahogyan a szlávok is. Ha nem finnugrok vagyunk, akkor maradnak a hunok, a szkíták, tatárok. Ebből lehet válogatni. De ha többet tud nálam, akkor kérem ossza meg velem!
3. Honfoglalók sírjainak genetikai elemzése megvédett szakdolgozatban. A legegyszerűbben megérthető táblázat a 48-50. oldalon található.
doktori.bibl.u-szeged.hu/3794/1/Neparaczki_PhD.pdf
Ezt támadja a ballib sajtó, persze politikailag, mert tudományosan képtelenek rá. A HVG egyik cikke szerint politikai parancsra találtak hun géneket a honfoglalók csontjaiban. Na, ez a paródia, nem amit én írtam. hvg.hu/kultura/201933__hun_hagyomany__eredetmondak__szarmazastudat__oseinket_felhozad

M. Nagy Attila 2019.08.27. 13:11:54

@megamovieboy: Az eredet téma sokkal bonyolultabb annál mint sem egy internetes blog vagy akár a facebook lehetőségeihez mérten, keretei között lehetne vitatkozni róla, vagy akár netes linkek bemásolása adhatna bármilyen bizonyítékot. Megalapozott tárgyi tudás mellett is sok utánajárás, könyvtárbújás után lehet egy egy munkát, dolgozatot kiadni, vagy a témáról érdemben beszélni. Laikus által elolvasott pár netes közlemény csak vaktában lövöldözésre, a felszín kapirgálásra ad lehetőséget. Viszont ez a blog inkább a média tartományát célozza, ne vigyük félre holmi antropológiával.

444 2019.08.27. 15:48:07

@M. Nagy Attila:
az antropológia se igazolta a finnugor őshaza elméletet. az archeogenetika se igazán. a "finnugor" őshazának magyar vonatkozásban nincs írásos, tárgyi emléke, élettani nyoma. persze ezekkel a népekkel valamilyen rokonság valószínűleg van (hiszen a keleti steppe szomszédságában éltek), a közös "ugor" őseredet a hantikkal-manysikkal valószínűleg nincs. jelzem az mta sok tekintetben vissza is lépett a korábbi elméletből. azt mondják, hogy csak nyelvrokonságról van vagy lehet szó. és újabban azt is mondják, hogy valószínűleg ugor kor se volt. a magyar-finn relációban a hangmegfelelések messze nem szabályosak, sokkal inkább esetlegesek. de az igaz, hogy nem teljesen véletlenszerűek. szóval nyelvrokonságot, nyelvi kapcsolatot lehet vélelmezni. de közös őseredetet kizárólagos módon aligha. persze nyilván nem itt és most fogjuk ezt eldönteni. ehhez kellene nemzeti konzultáció a magyar nyelvről. amiben az akadémikus bölcseletnek elő kellene állni valamivel túl azon, hogy rajtuk kívül mindenki hülye.