Médianapló

Médianapló - A szocdemeknek miért nem osztottak lapokat 1990-ben?

2019. július 29. 10:56 - Zöldi László

A Magyar Hírlap Petrasovits Annával készített interjút. A szociáldemokrata párt volt elnökével, akiről egyik vetélytársa, Horn Gyula ezt mondta: „Azt hiszem, senki sem kétli, hogy Annuska nem egy Kéthly.” (Aréna, 1990. május 5.) A hajdani politikus asszony szerint az újsütetű pártokat zavarta a történelmi párt jelenléte, ezért úgy intézték, hogy ne jusson be a parlamentbe, holott a választást megelőző közvélemény-kutatás tízszázaléknyira saccolta a támogatottságát. Az interjúalany így magyarázta a politikai ellenfelek eljárását: „Nem akartak nekünk lapokat osztani.”

A kártya hasonlatról nekem egy sajtótörténeti mozzanat ugrott be. Az ugyanis, hogy az MSZP 1989/90-ben azokat a megyei lapokat adta el, amelyek nem is voltak a tulajdonában. Jogelődjei, az MDP és az MSZMP csak a kezelési jogot kapták meg az államtól, és amikor a szocialisták megneszelték, hogy aligha győzhetnek a kilencvenes választáson, pénzzé tették a megyei sajtót, amely máskülönben az államhatalmat gyakorló MDF kezébe kerülhetett volna. Ennek voltak is bizonyos előjelei. A helyi sajtóban megszólaltak a történelmi pártok tagjai, akik visszakövetelték a megyei napilapot.

Nem is ok nélkül, elvégre 1944 végén, 1945 elején vagy az ő pártjuk alapította az újságot, vagy egyike volt az alapítóknak. Alulról jövő kezdeményezésüket azonban fönt, a budapesti pártközpontban nem vették komolyan. A szociáldemokrata vezetők szerették volna ugyan visszakapni a Népszavát, ám ennél tovább nem jutottak. Hogy csak egy példát említsek, 1945. május 23-án Cseres Tibor főszerkesztésében napvilágot látott a Viharsarok című újság, amelyet a baloldali blokk (a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt) alapított. 1949-ig a szalámizásban utolérhetetlen Rákosi kivéreztette a parasztpártot, összeolvadt a szocdemekkel, és az általa alapított Magyar Dolgozók Pártja kezelésbe vette a megyei újságot.

Nemrégiben jelent meg Árpási Zoltán interjúkötete, amelyben a Békés Megyei Hírlap nyugalmazott főszerkesztője elmondta, hogy Petrasovits Anna 1990 elején meglátogatta a szerkesztőséget, de meg sem pendítette, hogy a pártja igényt tartana az újságra. A volt szocdem pártelnök most is azt hangsúlyozta az interjúban, hogy az MSZDP leginkább az elvett vagyonelemekre (szállodára, mozira, bankszámlára) áhítozott. De ha a Népszaván kívül nem tulajdonított különösebb jelentőséget a sajtónak, akkor most miért a nyilvánosságban keresi a választási kudarc okát?        

komment
süti beállítások módosítása