Médianapló

Médianapló - Eredmények esti fényben

2019. július 07. 10:21 - Zöldi László

Tegnapi bejegyzésemet csak néhány százan olvasták el, mégis örültem a megszokottnál csekélyebb érdeklődésnek. Több hajdani atlétatársam tisztelt meg a véleményével, közülük az egyik felhívta a figyelmet pillanatnyilag „legeladhatóbb” atlétánk felemás helyzetére.

Márton Anita fedett pályás világbajnokunk megszólalt a Nemzeti Sport tegnapi számában. Elmondta, hogy megérti a Gyémánt Liga-szervezőbizottság döntését. Az első két versenyre még meghívták ugyan, miután azonban a nem is oly régen húsz métert ostromló (19.87-ig eljutott) súlylökő Sanghajban 17.65 métert dobott, Stanfordban pedig 17.46-ot, Oslóba és Lausanne-ba már nem utazhatott el. Így a zürichi döntőben sem vehet részt. Jelenleg a ranglista tizenkettedik helyén áll, márpedig csak az első nyolc-tíz helyezettet hívják meg az elit világ körüli versenysorozatába.

Rajta kívül még két atlétánk van, aki az idei eredményeivel akár utazhatott is volna. Igazán kár, hogy a kalapácsvető Halász Bence és a hétpróbás Krizsán Xénia száma nem szerepel a Gyémánt Liga naptárában. A világháló jóvoltából néhány órás késéssel mi is láthatjuk a világ legjobb atlétáit a YouTube-on. A legtöbbször esti fényben versenyeznek, amikor a kánikula visszafogja magát, a fényárban úszó stadiont átlengi a szellő, és a zsúfolt lelátok is arról árulkodnak, hogy ráérnek a nézők.

Mi szintén rendezünk egy majdnem világversenyt. A Gyulai Memorial a hajdani négyszázas, aztán sportriporter, élete végén pedig az atlétikai világszövetség főtitkáraként dolgozó Gyulai István nevét viseli. Két Gyémánt Liga-verseny között elég jó mezőny szokott összegyűlni Székesfehérvárott, ahol a magyar elit végre összemérheti tudását a külföldivel. A külsőségek szinte mindenben hasonlítanak az első osztályú versenyekre, kivéve az esti világítást. Reménykedem, hogy az idén megkíméli őket az időjárás. Nem a tűző napon, a negyven fokos hőséggel kell megküzdeniük az atlétáknak.

Az egyik olvasóm érdeklődött a tegnapi bejegyzésben említett személyes mozzanat iránt. Messengeren válaszoltam neki, az viszont illik a mai bejegyzésbe, hogy 14 éves koromban a Kecskeméti Dózsa serdülő focicsapatában jobbhátvédként őriztem a balszélsőket. Mindig lefutottam őket, de az kevésbé tetszett az edzőnek, hogy a labdát is lehagytam. A füves pályát övező salakon köröztek az atléták, és az edzőjük elkért a fociedzőtől. Így lettem négyszázas. Az Orbán-kormány megoldotta a magyar atlétika utánpótlását: az újonnan épített focistadionokban van esti világítás, de nincs futópálya.        

1 komment
süti beállítások módosítása