Puzsér Róbertet nem kedvelem, zavar a feltűnési viszketegsége és az ordibálása. Meglepett azonban tegnapelőtti interjúja a 444.hu digitális felületén, amelyről tegnap számoltam be. Feltűnt, hogy történelmi műveltség keveredik trágár szavakkal. Az is, hogy a többi, nála komolyabbnak vélt főpolgármester-jelölttel ellentétben kiforrott a világképe.

Ettől nem lett persze rokonszenvesebb, mégis túlzásnak tartottam, hogy egyik állandó olvasóm ezt írta a tegnapi bejegyzés végén közölt Puzsér-szemelvényekről: „Hát, nekem ezekből a mondatokból csak a nettó gyurcsányozás jön le.” A hozzászólóról csupán annyit tudok, hogy délelőtt fél tizenegy körül olvassa a bejegyzéseimet, és elsőként kommenteli, hogy befolyásolhassa a többi hozzászóló álláspontját. A töredék információkból kirajzolódik, hogy Szombathelyen él, és utálja Orbán Viktort. S bár álnéven jelentkezik, felemás ismeretségünk talán onnan származik, hogy tanítottam néhány évig a helybéli főiskolán.

Azt válaszoltam neki, hogy félreolvasta a bejegyzést, mert az idézett mondatokról nem azt írtam, hogy jók, hanem hogy erősek, vadásznak a hatásra. Erre válaszolta: „Hm, jogos. Nem olvastam az interjút sem, annyira nem érdekel a tag.” Hozzászólótól utoljára akkor olvastam efféle beismerést, amikor azt írta, hogy „Igazad van, de azért a qurva anyádat.” A szombathelyi kommentelő mindig kulturáltan fogalmazott, mostani korrektségét pedig nyilvánosan is megköszönöm. Mindazonáltal szembe ötlött a kommentkultúra egyik jellegzetessége.

Bizonyára azért csodálkozom a gyakran felbukkanó magatartásformán, mert a diploma megszerzése után Kosáry Domokos mellett dolgozhattam. Professzorom, Ránki György hozzá osztott be a történettudományi intézetben, és azt mondta, hogy a rendszer nem kedveli ugyan, de tőle lehet megtanulni a szakmát. A börtönből néhány évvel korábban szabadult történész tanított meg arra, hogy csak arról érdemes vitatkozni, amiben tárgyismeretre tettünk szert. Ez annyira magától értetődő lett, hogy évtizedek óta igyekszem szem előtt tartani. Mióta azonban a digitális sajtóban hozzászólásokkal szembesülök, ritkán tapasztalható, hogy a velem vitatkozók utánanéztek volna a részleteknek.

Úgy rémlik, hogy a zsigeri megnyilvánulás a kommnetelés lényegéhez tartozik. A módjával érdeklődők olykor még azt a bejegyzést sem olvassák végig, amelyhez hozzáfűzik a véleményüket. Mentségükre szóljon, hogy nem Kosáry Domokostól tanulták a szakmát.