Médianapló

Médianapló - Az MSZP-ben miért kötöttek útilaput a kommunikációs igazgató talpára?

2019. június 03. 10:46 - Zöldi László

 

A szocialista pártvezetők szombati sajtótájékoztatójának volt még egy mozzanata. Tóth Bertalan elnök lefokozta a kampányban patkányozó Bangónét, aki már nem helyettese a parlamenti frakcióban. Ráadásul „közös megegyezéssel” megvált az MSZP kommunikációs igazgatójától, Láng Balázstól is. Bangóné elszólását már értelmeztem, a kommunikációs vezető eltávolítása pedig megérdemel egy eszmefuttatást.

Azzal szerzett nevet magának a szakmán kívül, hogy 2017. április 29-én lefideszbérencezte Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztő-helyettesét, aki „ennyi, magát függetlennek nevező orgánummal/újságíróval ilyen lelkesen szolgálja ki a propagandagépezet céljait”. Láng Balázs tehát a nem kormánypárti sajtóból elmarasztalta azokat az újságírókat, akiknek nem tetszett Bangóné botrányos megnyilvánulása. Nemcsak azért vélem botrányosnak, mert változatlanul ez a véleményem róla. Azért is, mert az ügyetlenül fogalmazó politikusnő elszólását a lefokozással most már a saját pártja is beárazta.

Felelősségre vonásukról mégis az a benyomásom, hogy az MSZP vezetése nem nézett szembe az uniós választásban elszenvedett vereséggel. Bár jó helyen kapiskál, ha kommunikációs elszólásért viteti el a balhét egy felkészületlen politikussal és az őt védő kommunikációs igazgatóval. Följegyeztem azonban egy korábbi kommunikációs igazgató szavait. Kerényi György, akit Botka László miniszterelnök-jelölt hívott az apparátusba, ezzel köszönt be: „Nem tehetek mást, mint hogy azt a politikai terméket, amit a szocialista párt politikája jelent, megpróbálom hatékonyan eljuttatni az emberekhez.” (ÚjSzó.com, 2017. június 17.)

Egy szóvivő, sajtófőnök, kommunikációs igazgató olyan alkalmazott, akit nem azért fizetnek, hogy a saját véleményével traktálja a nyilvánosságot, hanem hogy a szervezet álláspontját képviselje. Kerényi György is csak addig húzta persze, amíg az MSZP szembe nem fordult a saját miniszterelnök-jelöltjével. Láng Balázs bizonyára azt az álláspontot képviselte, mely a Bangóné-botrány kirobbanásakor az MSZP hivatalos véleménye volt. Ha most útilaput kötöttek a talpára, akkor ezt azt sejteti, hogy a szocialista párt némi áldozat árán módosította az álláspontját.

A cikcakkok nyomába eredő szociológus, Tamás Pál napra pontosan egy hónappal Láng Balázs fészbukos kirohanása után ezt írta a Népszavában: „A rokonszenves fiatalok a pártvezetésben ideológiai és kommunikációs szempontból analfabéták.” Hm.

21 komment
süti beállítások módosítása