Médianapló

Médianapló - Baj van Dezsővel

2019. május 30. 10:27 - Zöldi László

Tegnap este Tüttő Katát az ATV stúdiójában beültették két kaján újságíró közé. Fekete Norbert és Dömsödi Gábor pofákat vágott, miközben a szocialista politikusnő magyarázni próbálta, miért szerepelt le pártja az uniós választáson. Nem igazán sikerült neki.

A megjelenése azonban sikerült. Lábai közül az egyiket oldalra nyújtotta, ahogy illik, a másikat pedig elegánsan helyezte rá. Felül mélyen kivágott, végiggombolható, extra anyagból készült rucit viselt, a sárga alapon fekete virágokkal. Felötlött, hogy ugyanebben a svarcgelb öltözékben tűnt fel az osztrák határ melletti Szombathelyen is. Az Iseum mezején kampányolt pártja másik arcával, Kunhalmi Ágnessel együtt. Látogatásukról tudósításban számolt be a Nyugat.hu, mely öt fényképet is közölt róluk. Az újságíró, Sz. J. ezt a címet adta a cikkének: ’Tüttő Kata: Orbán Viktor az európai gondolat Geréb Ernője”. (2019.05.24.)

Szilágyi József korrekt tudósításából nem derült ki, vajon iróniából idézte-e a szocialista politikusnőt, vagy ő is régen olvasta A Pál utcai fiúkat. Molnár Ferenc ugyanis a Dezső nevet adta Gerébnek, az Ernőt Nemecsek, a főszereplő kapta. A csinos, kifogástalanul öltözött, polgári kultúrából érkezett politikusnő összekeverte az áldozat és az áruló keresztnevét, az újságíró pedig ezt vagy nem ismerte föl, vagy tapintatból nem csipkedte meg a vendéget. De van más baj is Dezsővel. Geréb ugyebár Nemecsekék csapatába tartozott, aki a vörösingeseknek elárulta a Pál utcai fiúk sebezhető pontjait.

Márpedig az MSZP-ben is van egy politikus, akiről az hírlik, hogy mutyizik a Fidesszel, esetleg falaz a Fidesznek. S mert Botka László kivételével a szocialista vezetők nem határolódtak el tőle, az MSZP uniós választási szereplését értelmezők szerint a tisztázatlan helyzet is szerepet játszott a párt gyászos teljesítményében. De Tüttő Kata Szombathelyen nem a fővárosi pártszervezet vezetőjéről beszélt, hanem a miniszterelnökről, aki gerébként árulta el az Európai Unió sebezhető pontjait Putyinnak. Ez épp annyira bizonyítatlan, talán bizonyíthatatlan is, mint a fővárosi pártvezető gerébsége.

Kampány-állításnak persze megteszi, feltéve, ha a Pál utcai fiúkra emlékeztető politikusnő kidolgozza a hasonlatot, és nem kutyulja össze a keresztneveket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Tüttő Kata az értelmiségi Bangóné, ám a patkányozás és az ernőzés a felkészületlenség képzetét kelti. Az efféle elszólások, sejtetések, utalások aligha használtak az MSZP választási kampányának.               

56 komment
süti beállítások módosítása