Médianapló

Médianapló - Orbán szavai hogyan visszhangoznak Kocsis Máté lelkében?

2019. május 29. 11:11 - Zöldi László

 

Az Index fórumán zajlik a tegnapi bejegyzés vitája. Eddig harmincan szóltak hozzá, de senki sem jegyezte meg, hogy az egyik idézet hibádzik. A Népszava országgyűlési tudósításából emeltem ki, hogy a Fidesz frakcióvezetője az uniós választás másnapján a médiában élvezett túlsúlyt (?) vetette az ellenzék szemére: „A Népszava, az RTL, az ATV, az Index, a HVG, a 24.hu mind az ellenzék szekerét tolják.”

Önként pontosítok: Kocsis Máté nem egészen így mondta. Álláspontját korrektül foglalta össze a tudósító, amit azonban leírt, azt nem kellett volna idézőjelek közé tenni. Annyiban osztozom vele a felelősségben, hogy ellenőriznem kellett volna, vajon szó szerint ezt mondta-e a frakcióvezető. Az utólag megnézett YouTube-felvétel tanúsága szerint az ellenzéki képviselők irányába fordult, és így fogalmazott: „A vezető kereskedelmi tévé, az RTL Klub az önök szolgálatában áll. A vezető magyar hírcsatorna, az ATV az önök szolgálatában áll. A legnagyobb magyar napilap, a Népszava az önök szolgálatában áll. A legnagyobb internetes portálok, az Index, a hvg, a 24 az önök szolgálatában állnak. És az a helyzet, hogy a legnagyobb hetilap, a HVG is az önök szolgálatában áll.”

Nemcsak azért idézem a szavait, hogy lerójam tartozásomat az igazságnak. Azért is, mert így még árulkodóbb a magatartása. Az összehasonlítás kedvéért idézek Orbán Viktor interjújából, amely a Bild című német újság 2019. május 24-i számában jelent meg: „Engem a média minden felületén élesen kritizálnak. Jó volna, ha egyszer hátszelem lenne a magyar sajtóban, mert most folyton ellenszélben haladok. A legnagyobb kereskedelmi tévéadó, az RTL, a legnagyobb hírcsatorna, az ATV, a legnagyobb napilap, a Népszava, a legnagyobb hetilap, a HVG és a legnagyobb bulvárújság, a Blikk az ellenzéket támogatja.”

Miközben a Fidesz frakcióvezetője beszélt, a képernyő előterében feltűnt a miniszterelnök arca. Ahogy hallgatta az ismerős szöveget, előbb csak lassan és méltóságteljesen bólogatott, aztán balra és jobbra tekintve is bólogatott, majd a mellette ülő miniszterelnök-helyettesnek, Semjén Zsoltnak súgott valamit. Szintén csodálom Kocsis Máté fegyelmezettségét, bámulatos emlékezőtehetségét. De ha már ennyire tartotta magát a főnöke gondolatmenetéhez, honnan vette a bátorságot, hogy kihagyja a Blikket, és hozzáfűzze az Indexet, a kis (online) hvg-t meg a 24.hu-t? Arról nem is szólva, hogy az RTL-hez biggyesztette az Orbán listájáról hiányzó Klubot.       

58 komment
süti beállítások módosítása