Médianapló

Médianapló - Miért maradt alul az egymással küszködő ellenzék?

2019. május 27. 10:30 - Zöldi László

A Népszavát ma reggel kíváncsian vettem ki a lépcsőházi postaládából. Vajon az egyetlen napilap, amelyre előfizetek, miként tálalja a Fidesz választási győzelmét? Idestova fél évszázadot töltöttem a sajtóban, ezért nem lehettek illúzióim. A fürge digitálissal ellentétben a papír alapú sajtó olyan lomha, mint olajszállító tanker a tengeren. De ha nagyon muszáj, akkor legalábbis a második (fővárosi) kiadásban, amelyet kézhez kapok, ki lehet tolni a lapzártát éjfélig. Ehhez képest a tegnap késő esti nyilatkozatokból alig közölt valamit az újság.

Pályakezdő koromban sokat lógtam az Ifjúsági Lapkiadó Vállalnál dolgozó öreg szerkesztők nyakán. A múlt század hetvenes éveiben még nem érték el a nyugdíj-korhatárt, de már a harmincas években is dolgoztak. Egyikük például a tanári diploma megszerzése után nem kapott állást iskolában, ezért az ÁDOB (Állástalan Diplomások Országos Bizottsága) segítségével hitelt vett föl, bérelt belőle egy oldalkocsis motorkerékpárt, és hajnalonta négykor beállt Az Est-lapok nyomdája elé. Kötegnyi újságot vitt az órányi távolságban lévő Kecskemétre, ahol az oldalkocsi tartalmát szétosztották a helybéli előfizetők és a kilenc kávéház között. Mire a kecskeméti „pógárok” leültek a gőzölgő kávé mellé, már értesülhettek a világ eseményeiről. Nyolcvanöt évvel később is akad állástalan diplomás, hitelt most is lehet fölvenni, és újság-előfizetőként megelégednék azzal, ha időben értesülhetnék az ország dolgairól.

Nem vonom kétségbe persze, hogy a Népszava több oldalon foglalkozott az uniós választással. S bár a végeredményt nem közölte, a tudósításokból kirajzolódik a tegnapi szavazás hangulata, a szavazók közérzete. A vezércikket a publicisztikához legjobban értő belső munkatárs, Friss Róbert írta. Az imént részletezett körülmények folytán inkább a választás uniós jellegét hangsúlyozta. Kezére játszott, hogy néhány tagországban lépcsőzetesen, már csütörtök óta szavaztak, ezért kibonthatta a legfontosabb összefüggéseket. Mindazonáltal egy mondatot szánt az akkor még csak megjósolható hazai fejleményre is: „Az egymással küszködő ellenzék pedig alulmaradt.”

Azóta már tudjuk, hogy a választási eredményeket kitörő örömmel fogadó dékások és momentumosok szintén vesztettek. A publicistától kölcsönzött mondatra és a bejegyzés címében föltett kérdésre tehát úgy válaszolnék, hogy az egymással küszködő ellenzék azért maradt alul, mert az ellenzéki pártok a Fidesz helyett megint egymással küszködtek.            

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr7614863886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2019.05.27. 15:19:35

Sajna elmaradt a kétharmadosgyőzelem,pedig pár száz csiliárdot simán elszórakáztak rá ezek a Vona Gábort lehomizó érzelmi-értelmi nyomoroncok.10 év "kormányzás" után nem kis szégyen

Toportyán Zsóti 2019.05.27. 15:22:25

Tájékozott ember tudja most kellett egymással foglalkozniuk,úgyis csal a g csuti tolvajsereglete...

Jenő Ferenc Szabó 2019.05.28. 01:06:25

z eredmény várható volt, de az megdöbbentő, hogy a DK. Fletóval és Klárikával az élén lett az ellenzék vezető pártja. Nem tudom, hogy milyen emberek szavaztak az Európai Egyesült Államokra.

cso zsi 2019.05.28. 01:32:14

@Jenő Ferenc Szabó: Kire kellett volna? A többieket lejárató elempére, vagy a momentánokra?
Ezek nem magukat fényezték, hanem a többieket sározták.
Az eredmény látható lett.
Kétfarkúékra nem fognak szavazni, amíg nem lesz kultúráltabb nevük.

vergyula 2019.05.28. 04:21:46

@Jenő Ferenc Szabó: Állítólag több európait is láttak őgyelegni szavazókörök környékén. Szerintem ők lehettek.

Dzendör Sztadiz 2019.05.28. 05:26:47

@Jenő Ferenc Szabó: azok, akik tapsoltak a leesett azonosítójú rendőröknek. Ami a magya "demokratikus" rendszer mélypontja volt.

Netuddki. 2019.05.28. 08:16:15

@Jenő Ferenc Szabó: Na, ezen jót derültem.

Itt van ez az antitroll. Azért az, mert 2019.01.16.-án regisztrált, és ez a legeslegeslegeslegelső hozzászólása (pezsgőpukkanás, konfetti stb.), és abban is azért kesereg, hogy a vasárnapi szavazásban a 2. a Gyurcsán pártja lett.

Most elegánsan menjünk el a mellett, hogy a politikai Móriczkáknak, még 14 elteltével is mindenről a mára eljelentéktelenedő Gyurcsány jut eszükbe. De hogy a francba lehet PONT ezen megdöbbenni? Amikor a választóknak az 57%-a le se szarja mi folyik ebben az országban, de a 43%-uk 52%-a még tapsikol is annak, hogy a farok rosszabbik végén vannak? :/