Médianapló

Médianapló - Mihez kezdjünk, ha leszakad a csillár?

2019. április 15. 09:48 - Zöldi László

Az újságírók és a politikusok abban hasonlítanak egymásra, hogy majd’ minden tévedésüket nyilvánosan követik el. Szorult belém annyi méltányosság, hogy visszafogottan teszem szóvá mások elírásait-elszólásait.

A 168 Óra legutóbbi számában Tóth Ákos logikusan vezette le a folyamatot, amelyben gyermekeink-unokáink az alattvalósághoz szükséges szemléletet sajátítják el az iskolában. Megemlítette: „A kormány ellen  többször és több fórumon is kiálló kecskeméti középiskolás, Nagy Blanka minősíthetetlen vegzálása - … - azt jelzi, hogy a lehető legkisebb ellenállást is csírájában akarják elfojtani.” Miközben felrótta a karaktergyilkosságot, elvette az érettségire készülő diáklánytól a kiskunfélegyháziságot. Blanka ugyanis decemberben azért utazott 25 kilométert a megyeszékhelyre, hogy Kecskeméten is elmondhassa országos visszhangot kiváltó beszédét.

Az elszólás pedig aznap hangzott el, amikor a 168 Órát olvastam. Az ATV stúdiójába öt év múltán ült be Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök a kormányzati válságkezelés évéről beszélt, és mellesleg szóba hozta „Sir Ralf Dahrendorf angol szociológust” is. Csakhogy a híres társadalomtudós tőről metszett német, aki tíz éve bekövetkezett haláláig ragaszkodott a hazájához. Bajnait nyilván az tévesztette meg, hogy Londonba jár dolgozni, és hallott arról harangozni, hogy a sokáig Nagy-Britanniában tanító Dahrendorfot beválasztották a Lordok Házába.

Okot ad az elírások-elszólások méltányos megítélésére, hogy az újságírói pályát sajtóhibával kezdtem. Idestova fél évszázada jelentkeztem a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében. A kulturális rovat vezetőjétől, Bényei Józseftől azt a feladatot kaptam, hogy írjak húsz sort a MÁV Filharmonikusok hajdúszoboszlói hangversenyéről. Felkészülés közben olvastam, hogy Rubányi Vilmos Haydn ama szimfóniáját vezényli, amelynek londoni bemutatóján leszakadt a csillár. Szerencsére a közönségnek annyira tetszett az előadás, hogy közel mentek a színpadhoz, és ünnepelték a karmester-zeneszerzőt. A nézőtér kiürült közepére ekkor zuhant a csillár.

A Debrecentől 22 kilométernyire lévő fürdővárosban meghallgattam a koncertet, majd vezetékes telefonon lediktáltam a szöveget. Másnap hajnalban az egyetemi kollégiumból bevillamosoztam a nyomdához, hogy kézbe vehessem első nyomtatásban megjelent cikkemet. Sajnos a kulturális rovat titkárnője elértette a zeneszerző nevét és a mű címét. Haydn B-dúr szimfóniája helyett hajdú-bihari szimfónia jelent meg.        

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr9914764788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.