Médianapló

Médianapló - Címzetes hazudozó-e Gyurcsány?

2019. március 20. 08:25 - Zöldi László

Gyöngyszemre leltem az egri újságban. A Heves Megyei Hírlap online kiadásában M. H. számolt be Dr. Gondos István Fidesz-politikus sajtótájékoztatójáról. A megyei önkormányzat képviselője mikrofonba-kamerába mondta, hogy „Gyurcsány egy címzetes hazudozó”. (Heol.hu, 2019. március 19., 15 óra 13 perc) Kíváncsiságból utánanéztem a füzesabonyi ügyvéd megnyilvánulásának.

A világhálón több „hangharapást” találtam, ám az idézett mondatot nem sikerült föllelni. E pillanatban még nem tudható, vajon a hazudozó előtti jelző csakugyan elhangzott-e, vagy csak az újságíró értette félre. Nem zárom ki az utóbbi lehetőséget sem, mindazonáltal érdemes eltűnődni a címzetes jelzőről. Gondos doktor abból az alkalomból hozta szóba az ellenzéki politikust, hogy a volt miniszterelnök Egerbe készült látogatni. A címzetes, latinul honoris causa pedig azt jelenti, hogy tiszteletbeli, jelképes, névleges. Gyurcsány Ferenc ezek szerint tiszteletbeli, jelképes, névleges hazudozó.

Talán nem tévedek, hogy a kormánypárti politikus ennek az ellenkezőjét akarta mondani. Vagy a tudósító értette félre a címeres jelzőt, amely cégéres, dörzsölt, hétpróbás, hírhedt, javíthatatlan, megátalkodott, megbélyegzett, megrögzött, minden hájjal megkent, mindenre kapható személyiséget jelent. Egyébként a kijelentésben fölismerhető az a mondat, amelyet a hajdani miniszterelnök így fogalmazott meg 2006. május 26-án, a balatonőszödi kormányüdülőben: „Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Ezúttal nem mennék bele, vajon mennyi volt benne az MSZP-képviselőcsoport tagjainak szóló túlzás. Elkönyvelem, hogy a híres-hírhedt mondás visszavonhatatlanul Gyurcsány nevéhez kötődik.

Igen ám, de a szállóigéknek olyan a természetük, hogy van történetük, néha egészen érdekes. Például az, hogy a Gyurcsány Ferencnek tulajdonított mondat Örkény István tollából való. A neves író 1956 őszén, a Parlamentbe költözött Szabad Kossuth Rádió felkérésére vetette papírra, és egy bemondó imigyen olvasta be október 30-én: „A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” Az már biztos, hogy a Heves megyei Fidesz-politikus nem dicsérni akarta a volt miniszterelnököt. A helyében óvatosabban bántam volna a szavakkal. Megjegyzése óhatatlanul eszembe juttatja, hogy manapság szintén akad közszolgálatinak nevezett rádió Magyarországon, amely évek óta parancsokat hajt végre, és bizony a hazugság szerszáma. 

22 komment
süti beállítások módosítása