Médianapló

Médianapló - Miért nem vadászhatunk a fácánokra?

2019. március 18. 11:11 - Zöldi László

Vajon mi van Ivanics Ferenccel? Az úgynevezett Nagy Generáció tagja, egy évvel fiatalabb a miniszterelnökünknél. Az első Orbán-kormány idején lett a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat elnöke, majd az országgyűlésben is képviselte a pártját. 2014-ben tűnt el a szemünk elől. De mert Orbán Viktor közölte, hogy senkit sem hagy az út szélén, nem lepődnék meg, ha kiderülne róla, hogy felügyelőbizottsági tag valamelyik állami cégnél.

Egyébként arról nevezetes, hogy hatalma csúcspontján, szinte napra pontosan tizenhét éve fogadta a szűkebb pátriájában dolgozó újságírókat, és ezt találta mondani nekik: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” (Kisalföld, 2002. március 14.) Szavait azért idézem épp most, mert az idén is olvastam a megyei lapok március 15-e utáni számait. Majd’ mindegyikben jelent meg tudósítás az újságírók fogadásáról. A hivatalban lévő politikusok jutalmazták őket, és mintha összebeszéltek volna, egyaránt azt emelték ki, hogy elismerésre méltó a díjazottak tájékoztató tevékenysége.

Nincs ebben semmi szokatlan, elvégre mesterségünk egyik ismérve csakugyan a tájékoztatás. Összegyűjtjük, és igyekszünk pontosan megfogalmazni a közhasznú információkat. Ráadásul azok gondolatait is, akik hivatalból értelmezik eme számokat, százalékokat, összefüggéseket. Némelyik hatalomban lévő politikus talán még el is ismeri, hogy ha firtatunk valamit, akkor jogunkban áll kérdéseinkbe szőni az álláspontunkat. Mindazonáltal a legutóbbi kilenc évben még nem hallottam, nem is olvastam, hogy elismerték volna jogunkat a kijelentő módban megfogalmazott véleményhez. Mintha számukra nem is létezne újságírói tevékenységünk másik ismérve: a vélemény nyilvánítása. Elismerik persze, hogy megörökítjük a gondolataikat, és díjazzák is, ha ezt tehetségesen csináljuk, azt azonban már nem veszik jó néven, hogy szakosodtunk egy-egy témakörre, és óhatatlanul kibukik belőlünk a megszenvedett tapasztalat is.

A fácánok közül az érdekes, amelyiknek pénz van a bőre alatt. A Phasianus colchicus rothschildi peckesen jár, kidülleszti a hordószerű mellkasát, fején tobzódnak a színek (a piros, a türkiz zöld, a bézs meg a szürke), a farktolla pedig hosszú. A nősténye kisebb nála, és fakóbb a színezete, elvégre konyhában a helye, és szülés a dolga. Bizonyára demográfiai okkal magyarázható, hogy a hatóság manapság tiltja a fácánok vadászatát. Még vaktölténnyel se lődözhetünk rájuk.

1 komment
süti beállítások módosítása