Médianapló

Médianapló - Adalékok a fővárosba érkezett vendégek útvonalát övező tisztogatáshoz

2019. március 14. 09:58 - Zöldi László

Sokan élcelődtek Manfred Weber keddi útvonalán. Azon, hogy az Európai Néppárt bajor frakcióvezetője fölkereste a miniszterelnökünket. Vagy azért, hogy az Európai Unió nevében selyemzsinórt nyújtson át neki, vagy mert az Unió vezetője szeretne lenni, és ehhez kéne Orbán Viktor támogatása. Témánk szempontjából az a lényeg, hogy a Junckert és Sorost ábrázoló óriásplakátok eltűntek a Ferihegyi repülőtértől a budai Várig vezető úton. Pontosabban szólva szorgos kezek takarták le a barázdált arcú öregemberek páros képét. A történtekről két párhuzam ötlött fel.

Nem is olyan régen, 2017. július 14. és 30. között Budapesten rendeztük meg az úszó világbajnokságot. Apait-anyait beleadtunk, még egy túlárazott úszópalotát is emeltünk a Duna pesti oldalán. Valami azonban nyugtalanította az úszók nemzetközi vezérkarát, tetőpontra hágott nálunk a Soros György elleni kampány. Az Amerikába kivándorolt üzletembert kedvezőtlen színben feltüntető óriásplakátok elárasztották az egész országot. Talán sosem derül ki, miről tárgyaltak a külföldi csúcsvendégek és a hazai szervezők, az viszont tény, hogy az úszó világbajnokság idején a budapesti utcákról eltűntek az amerikai milliárdost megbélyegző óriásplakátok.

Amidőn úszóink kimagasló szereplésével befejeződött a vébé, a kormány besöpörte a nemzetközi dicséreteket, és visszarakatta a Soros-plakátokat. Nincs új a Nap alatt, mert Weber úr tegnapelőtti látogatásáról is beugrik egy párhuzam, ezúttal történelmi. A múlt század harmincas éveiben a nemzetközi közvélemény ellenszenvvel fogadta Hitler hatalomra jutását, és Németország vezetése a rohamosan közelgő olimpiától várta az elszigetelődés feloldását. Igen ám, de Avery Brundage, az amerikai olimpiai bizottság vezetője Berlinbe látogatott, megszemlélendő a világjátékok előkészületeit.

Ahogy végighajtott a repülőtérről a belvárosba vezető úton, azt vette észre, hogy horogkeresztes zászlók lengedeznek, és zsidóellenes óriásplakátok vonzzák a tekintetet. Közölte a vendéglátókkal, hogy sportolói kihagyják az olimpiát, ha a szervezők nem takarítják el a zászlókat meg az uszító plakátokat. A német kormány számára fontos volt a nemzetközi elismerés, és némi mérlegelés után úgy megtisztította a főváros utcáit, mintha a heccelő jelképek sosem léteztek volna. Goebbels birodalmi propagandaminiszter pedig 1936. augusztus 8-án ezt jegyezte föl a naplójába: „Ha vége lesz az olimpiának, durvábbak leszünk.”     

3 komment
süti beállítások módosítása