Médianapló

Médianapló - A szocialista képviselők fizetésemeléséből jut-e az ellenzéki sajtóra?

2019. január 30. 10:43 - Zöldi László

Beírtam a keresőbe, hogy Horn Gyula Szolidaritási Alap. Az MSZP.hu-n két cím gyermekalapítványra utalt, és a harmadik sem hozható összefüggésbe a hajdani pártelnök nevével. Találtam azonban egy információt arról, hogy január 27-én a Kéretlen Figyelem Egyesület és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport százötven éhes debrecenit látott vendégül. Az MSZP választókerületi vezetője megköszönte két albán pékségnek a töltött káposztához küldött kenyeret. E szövegben sem volt nyoma a Hornról elnevezett alapnak.

A történet tavaly nyárra nyúlik vissza. Ahogy Majtényi László alkotmányjogász, az ellenzék volt köztársasági elnökjelöltje összegezte: „Ez az az ellenzék, amelyiknek az első dolga volt, hogy a saját fizetésemelését megszavazza.” (atv.hu, 2019. január 18.) A különbözet képviselőnként kétszázezer forintra rúgott. Az MSZP úgy próbálta elejét venni a kínos kérdéseknek, hogy létrehozta a Horn Gyula Szolidaritási Alapot, majd a párt harmincadik születésnapján meghirdette, hogy pályázatot ír ki az összegyűlt tizenkétmillió forint felhasználására. A 24.hu később érdeklődött a pénz sorsáról, választ azonban nem kapott. Annyit azért megtudtam, hogy lesz egy második pályázat is, amelyet 2019 első félévében hirdet meg az MSZP. Egy hónap már eltelt az újévből, de a szolidaritási alapról még nincs hír. Itt tartunk most.            

A legutóbbi fél évben szóba került, hogy mire lehetne fordítani a képviselői fizetésemelés összegét. Elhangzott, megjelent, hogy a vidéki pártirodák működtetésére, a rászorulók étkeztetésére és a kormánytól független sajtóra. A pártirodákra nincs rálátásom. A szolidaritási alaphoz köthető karitatív akcióknak nincs nyomuk a világhálón. De ha sikerült is megszervezni őket, rossz fényt vet a párt kommunikációjára, hogy nem sikerült nyilvánosságot kölcsönözni nekik. Elképzelhető persze, hogy azért nem, mert beszűkültek az MSZP lehetőségei az államosított nyilvánosság fórumain. Eggyel több ok arra, hogy az első pályázatra szánt tizenkétmilliót, vagy a másodikra felgyülemlett összeget ama újságíróknak adja, akik alternatív újságokat, portálokat tartanak fent.

Tengődnek, jól jönne nekik az anyagi támogatás. Ha például az MSZP elnöke február 2-án, szombaton elzarándokolna az alternatív sajtó Budapesten megrendezendő országos tanácskozására, akár be is jelenthetné, hogy nem sunnyogták el azt a fránya pénzt, hanem a független médiumoknak szánják.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr9414598104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nick papagiorgo 2019.01.30. 20:31:02

Nézzük reálisan a dolgokat. Az MSZP egy párt, aki adott esetben hatalomra is akar kerülni. Mire fordítson 12 millió forintot?

alapszervezet-támogatás: ennyi pénzből kb a Buváti alapszervezetet lehet támogatni. Ennek a pénznek kb a százszorosa kellene.

éhezők támogatása: ez szép dolog, de rugaszkodjunk már el attól, hogy (megint) "milliók éheznek". Egyfelől nem éheznek, másfelől ha éheznének is, 12 millió erre se túl sok - kb a Hogyishíjják Lajos Általános iskola rászoruló diákjait lehet ebből támogatni iskolatejjel meg zsömlével, annak meg túl nagy hírértéke nincsen.

sajtó támogatása: na, ennek lenne értelme, mert kb (valahol) megvennék a saját médiájukat, ill itt felcsillan annak a morzsája, hogy jót is tesznek, és abból közvetetten profitálnak is. Az MSZP-t ismerve, biztos, hogy nem ezt tették. Vélhetőleg ezt vetették el elsőnek, aztán ráfordultak az éhező gyerekekre, mert még mindig az a fixa ideájuk, hogy Magyarországon a társadalom nagy része nyomorog (és egy-két iskolatejjel rá lehet őket venni arra, hogy az MSZP-re szavazzanak). Ez egy olyan évtizedes bevésődés náluk , amitől képtelenek megszabadulni.

gyászhuszár 2019.01.30. 21:46:57

Engem jobban izgat az hogy roganek elbasztak megint mar iden a semmire tizen-huszon milliardokat (!) az en penzembol, a mi penzunkbol! Pont leszarom az mszp-t is, akik faszan elarultak a szavazoikat csak hogy gyuszit futni hagyjak. Leszarom! De azt nem tudon megemeszteni hogy milliardok mennek a faszomba senkik zsebebe mikozben tenyleg lenne helye.