Médianapló

Médianapló - Elég-e fölfedezni Nagy Blankát és Márki-Zay Pétert?

2019. január 28. 10:38 - Zöldi László

A jó publicista a valóságérzékéről, a műveltségéről vagy az íráskészségéről ismerhető-e föl? Leginkább a jó mondatairól. Friss Róbert az egyik legpontosabban fogalmazó publicistánk, aki a Népszava mai számában a kormányellenes mozgalmak erőtlenségéről tűnődött. Megállapította, hogy „éhezősztrájkhoz még kevés az elégedetlenség”, majd eme következtetésre jutott: „Ami elég a Kossuth téren, kevés az országban.”

Ha sok ember tűnik föl a nemzet főterén, az a benyomásunk támadhat, hogy innen már csak egy lépés a kormányváltás. Különösen akkor, ha a tiltakozók végigvonulnak fél Budapesten, és megmutatják magukat a járókelőknek. Ahhoz azonban, hogy gyökeres változás következzék be a politikai viszonyokban, a fővároson túli ország megmozdulására is szükség volna. Igaz ugyan, hogy nemrégiben szinte egyszerre hatvan városban tiltakoztak utcai vonulással, köztéri beszédekkel és autós útlezárásokkal, a tüntetők száma azonban néhány százra, legföljebb ezer körülire korlátozódott.

Csakhogy a 65 ezres Tatabányán nyolcszáz tiltakozó körülbelül megfelel az 1,7 milliós Budapesten 25 ezernek, márpedig a Parlament előtt mostanában nem tiltakoztak ennyien. Mindazonáltal az egész országra kiterjedő megmozdulások azt sejtetik, hogy Friss Róbert ütős mondata akár fordítva is megfogalmazható: Ami elég az országban, kevés a Kossuth téren. Ezzel együtt a vidéki Magyarországon egyelőre vérszegénynek mondható a nyilvános kormánybírálat. Ennek ezer oka van, most csupán egyre térek ki. A netadó, majd a közoktatás központosítása ellen sokkal többen tiltakoztak, mint most a túlóratörvény ellen, az országos médiumok mégis alig vettek róluk tudomást.

Tudom, hogy az éhkoppon lévő ellenzéki médiumoknak nincs pénzük a tudósítói hálózatra, ettől azonban a stúdiójukba hívhatták volna a legjobb szónokokat. Például az egyetemi és főiskolai városokban tanító adjunktusokat és tanársegédeket, akik figyelemre méltó beszédekkel vétették észre magukat a helyi nyilvánosság előtt. Igen ám, de ők nem nagyon érdekelték a fővárosi műsorszerkesztőket. Most is csak egy tizennyolc éves gimnazistájuk van, aki kielégíti a fölfedezés-vágyukat. A vidéki tüntetők sem dúskáltak persze az emberek nyelvét értő, jól beszélő szónokokban, akik azért többen voltak, mint a tavaly fölfedezett hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter és az idén favorizált kiskunfélegyházi diáklány, Nagy Blanka. Kár, hogy érdeklődés hiányában elveszítették a kedvüket.     

17 komment
süti beállítások módosítása