Médianapló

Médianapló - A győri újság hogyan tudósított az audis sztrájkról?

2019. január 19. 09:17 - Zöldi László

Szijjártó miniszter Debrecenben járt, és a Hajdú-bihari Napló interjút készített vele. Akadt egy érdekes mondata: „Az autóipar 172 ezer magyar embernek ad munkát.” A BMW ugyebár Debrecenben készül gyárat alapítani, a Mercedes berendezkedett Kecskeméten, a Suzuki Esztergomban talált magának helyet, az Opel Szentgotthárdon, az Audi pedig Győrött. A legutóbbit földrajzi okból előbb kellett volna említeni, mégis a sor végére hagytam, négyezer munkása ugyanis tegnapra időzítette a figyelmeztető sztrájkot.

Délelőtt kilenctől tizenegyig azért nem dolgoztak, mert megbízottjaik szeptember óta tárgyalnak a német tulajdonos itteni képviselőivel, de nem sikerült megegyezniük. A fejleményekről értesülhettek a Kisalföld című újság olvasói, elvégre a szerkesztőség egyik legmegbízhatóbb munkatársa figyelemmel kísérte a folyamatot. A hajdani diáklányt tanítottam a szegedi egyetemen, és örömmel látom, hogy milyen jó újságíró lett belőle a vidéki Magyarország legnagyobb példányszámú napilapjánál. Még e hét elején is olvastam tőle minden lényeges kérdésre kiterjedő tudósítást az audisok mozgolódásáról.

Aztán mintha elvágták volna. Tegnap, január 18-án 19.20-kor furcsa cikk jelent meg a Kisalföld online felületén (mellesleg hibás, 17-i dátummal). A szerkesztőség a Magyar Távirati Iroda közleményét vette át, amely nem nélkülözte ugyan a szakszerűség alapvető követelményeit, de épp a helyi ízek és színek hiányoztak belőle, melyek a saját munkatárstól való tudósításokat jellemzik. A jelenség korántsem elszigetelt. A megyei napilapok még nem tartoztak a kormányzati holdudvarba, amikor az óvatosabb főszerkesztők már alkalmazták ezt a módszert. Hogy ne kelljen szint vallaniuk, a megyeszékhelyen zajló eseményekre sem küldték ki a munkatársukat, beérték az MTI íztelen, szagtalan közleményével. Abból nem lehet baj.

Az ötvenezres Kisalföldet sokáig Nyerges Csaba szerkesztette. Fogalmam sincs a politikai értékrendjéről, azt viszont tudom róla, hogy a környezetvédelem elszánt harcosa, például szívügye volt a Szigetköz. De ha a Fidesz-kormány szembe került a saját környezetvédelmi szakpolitikusával, Illés Zoltán egykori államtitkárral is, akkor bizalmi embere, Andy Vajna laptulajdonos miért ne szabadult volna meg a tetőtől talpig zöld főszerkesztőtől? Az a benyomásom, hogy ha még Nyerges kolléga szerkesztené a győri újságot, tegnap az egyik munkatársát küldte volna az Audi-gyár sztrájkoló dolgozói közé.         

25 komment
süti beállítások módosítása