Médianapló

Médianapló - Kései koszorú Szakály Ferenc fejfájára

2019. január 09. 10:19 - Zöldi László

A mélabús cím mögött egy tegnap esti tévéműsor rejlik. Az Egyenes beszéd stúdiójában Rónai Egon beszélgetett Gábor György vallástörténésszel. A műsorvezető szóba hozta a Veritas Intézet főigazgatóját, akit Szakály Györgynek nevezett el. Vendége Szakály Ferencre pontosított, majd az újságíró Szakály Istvánt mondott, végül pedig megállapodtak a Szakály Sándorban. Az utolsó volnék, aki mindezt fölróná nekik. Azért hagytam abba a tanítást, mert szakmánk, a nyilvánosságkutatás talán legjelentősebb képviselőjéről, Jürgen Habermasról úgy beszéltem egy előadáson, hogy nem jutott eszembe a vezetékneve.

Az interjú két szereplője létező személyeket sorolgatott. Egy kitűnő koreográfust, egy hasonlóképpen kitűnő történészt, egy szintén kitűnő filmest, végezetül pedig ama bizonyos főigazgatót, a Sándort, aki jó hadtörténésznek számított, mielőtt kurzusszolgálatra adta volna a fejét. A keresztnév-találgatások teszik most lehetővé, hogy ha már 1999 nyarán nem búcsúztam el nyilvánosan a barátomtól, Szakály Ferenctől - e Médianaplót csak 2002 óta írom -, legalább utólag tegyek egy képletes koszorút a fejfájához.

Ötödéves egyetemistaként professzorom, Ránki György vett föl a Történettudományi Intézet állományába. Szakmát tanulni Kosáry Domokoshoz osztott be, aki a Pest Megyei Levéltárban mutatott be a vejének, egy nálam három évvel idősebb, mosolygós fiúnak. Ő volt Szakály Ferenc, aki a török hódoltsággal foglalkozott. Majd az intézeti könyvtárban megéltem egy szemléletformáló vitát, amelyen Nemeskürty István botránykönyve, a mohácsi csata következményeit feltáró kötet volt a téma. Kiderült, hogy a hozzászóló történészek érdeklődéséből kimaradt az 1526-41 közti másfél évtized. Ezt a hiátust pótolta Szakály Ferenc és Barta Gábor a múlt század hetvenes éveiben (már egyikük sem él).

Amidőn hetilapot szerkesztettem, rendszeresen találkoztunk Ferivel akkori munkahelye közelében, a kiskörúti Múzeum kávéházban. Egyebek között arról is beszámolt, hogy a kollégái közül ki dolgozik valami érdekes témán, kivel érdemes fölvenni a kapcsolatot, hogy kéziratot vagy interjút kérhessek tőle. Közben egyre inkább kikerekedett a pályaíve. Fiatalon lett kandidátus, majd akadémiai doktor, sőt az MTA levelező tagja is. Idestova két évtizede, hogy a szíve vitte el. Voltaképpen neki köszönhetem, hogy írtam egy könyvet A múlt prófétája címmel az úgynevezett Nemeskürty-rejtélyről. A kötet mottóját is tőle kölcsönöztem, így hangzik: „A szobatudósok ideje lejárt.”

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr5514550740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2019.01.09. 23:14:31

„A szobatudósok ideje lejárt.” Hüm-hüm. És a gondolkodó embereké is?

Szóra kész Szókratész 2019.01.10. 09:14:46

Audiatur et altera pars..

Talán itt lenne az ideje egy interjúnak Szakállyal ezen a blogon, ha már ilyen jó ismerősök (voltak?).

Zöldi László 2019.01.10. 10:51:54

@Hata Mari..: Talán nem vette észre, de épp arról írtam, hogy fontos a keresztnév is. Melyik Szakályra gondolt? A barátom, Ferenc már nem jöhet szóba, Sándornak pedig csak egy-két kéziratát gondoztam. Ennek ellenére készíthetnék vele interjút, ha nem jegyzeteket írnék a Médianaplóba. Ajánlom viszont Önnek, hátha kedve szottyan interjú-rovatot nyitni a világhálón.