Médianapló

Médianapló - Kései koszorú Szakály Ferenc fejfájára

2019. január 09. 10:19 - Zöldi László

A mélabús cím mögött egy tegnap esti tévéműsor rejlik. Az Egyenes beszéd stúdiójában Rónai Egon beszélgetett Gábor György vallástörténésszel. A műsorvezető szóba hozta a Veritas Intézet főigazgatóját, akit Szakály Györgynek nevezett el. Vendége Szakály Ferencre pontosított, majd az újságíró Szakály Istvánt mondott, végül pedig megállapodtak a Szakály Sándorban. Az utolsó volnék, aki mindezt fölróná nekik. Azért hagytam abba a tanítást, mert szakmánk, a nyilvánosságkutatás talán legjelentősebb képviselőjéről, Jürgen Habermasról úgy beszéltem egy előadáson, hogy nem jutott eszembe a vezetékneve.

Az interjú két szereplője létező személyeket sorolgatott. Egy kitűnő koreográfust, egy hasonlóképpen kitűnő történészt, egy szintén kitűnő filmest, végezetül pedig ama bizonyos főigazgatót, a Sándort, aki jó hadtörténésznek számított, mielőtt kurzusszolgálatra adta volna a fejét. A keresztnév-találgatások teszik most lehetővé, hogy ha már 1999 nyarán nem búcsúztam el nyilvánosan a barátomtól, Szakály Ferenctől - e Médianaplót csak 2002 óta írom -, legalább utólag tegyek egy képletes koszorút a fejfájához.

Ötödéves egyetemistaként professzorom, Ránki György vett föl a Történettudományi Intézet állományába. Szakmát tanulni Kosáry Domokoshoz osztott be, aki a Pest Megyei Levéltárban mutatott be a vejének, egy nálam három évvel idősebb, mosolygós fiúnak. Ő volt Szakály Ferenc, aki a török hódoltsággal foglalkozott. Majd az intézeti könyvtárban megéltem egy szemléletformáló vitát, amelyen Nemeskürty István botránykönyve, a mohácsi csata következményeit feltáró kötet volt a téma. Kiderült, hogy a hozzászóló történészek érdeklődéséből kimaradt az 1526-41 közti másfél évtized. Ezt a hiátust pótolta Szakály Ferenc és Barta Gábor a múlt század hetvenes éveiben (már egyikük sem él).

Amidőn hetilapot szerkesztettem, rendszeresen találkoztunk Ferivel akkori munkahelye közelében, a kiskörúti Múzeum kávéházban. Egyebek között arról is beszámolt, hogy a kollégái közül ki dolgozik valami érdekes témán, kivel érdemes fölvenni a kapcsolatot, hogy kéziratot vagy interjút kérhessek tőle. Közben egyre inkább kikerekedett a pályaíve. Fiatalon lett kandidátus, majd akadémiai doktor, sőt az MTA levelező tagja is. Idestova két évtizede, hogy a szíve vitte el. Voltaképpen neki köszönhetem, hogy írtam egy könyvet A múlt prófétája címmel az úgynevezett Nemeskürty-rejtélyről. A kötet mottóját is tőle kölcsönöztem, így hangzik: „A szobatudósok ideje lejárt.”

3 komment
süti beállítások módosítása