Médianapló

Médianapló - Jeges hírek

2018. december 27. 09:45 - Zöldi László

Éjfél körül hallottam egy karácsonyi műsort. A Klubrádió egyik munkatársa, Bálint Judit együtt főzőcskézett néhány kollégájával. A konyhai zörejekből hiteles kép rajzolódott képzeletünkben az étkezési kultúrájukról, az elejtett megjegyzésekből pedig az egyéniségükről is. De nem rádiókritikát írok, hanem egy mellékesen elejtett szóról tűnődöm.

Váradi Júlia kulturális újságíró egyszer csak kiejtette a száján, hogy „jégszekrény”. A kifejezést szintén használom, bár a gyerekeim egymástól függetlenül pontosítottak. Őszintén szólva csúfolódtak is, mondván: igazán tudhatnám, hogy az hűtőszekrény, nem pedig jégszekrény. Julika azonban nemzedéktársam, és talán volt dolga azzal a fránya jégszekrénnyel is, máskülönben miért hozta volna szóba. Az én családom a múlt század ötvenes éveiben egy Kiskőrös nevű nagyközségben élt, ahol kincs volt a friss hús. Ha úgynevezett feketevágásból hozzájutottak a szüleim, akkor több kilónyit vásároltak, amelyet tárolni kellett valahogy.

Nehéz elhinnie egy XXI. századi fiatalnak, de hajdanában a falusi társadalom becsben tartott tagja volt a jeges. A miénk atlétatrikóban hajtotta a szekere elé fogott muraközi lovat, és amint csattintott az ostorával, csak úgy duzzadt a bicepsze. Mindig a hét ugyanazon napján érkezett. Terjedelmes zsákdarabot dobott a vállára, és ráhelyezte az egy méternél hosszabb jégrudat. Óvatosan a konyha padlójára tette, és csákánnyal ügyesen vágta szét. Úgy, hogy a viszonylag nagy darabok beférjenek a jégszekrény aljára. A fából készült, négyzet alakú, körülbelül nyolcvanszor nyolcvan centis szerkezetet apám eszkábálta össze. Három szint volt benne, két polc a húsnak. A jégszekrény színére már nem emlékszem, de mintha apám nem is festette volna be.

A jegesről kifaggattam egykori osztálytársamat, aki nyugalmazott cukrász. Szerinte a fő bevételi forrását nem is a jégszekrények ellátása jelentette. Az inkább, hogy ha egyszerre többen haltak meg a faluban, nem tudták mindegyiket gyorsan eltemetni. Jég között tartották hát a testüket. Azt már A kommunikációs technológiák története című tantárgy oktatójaként fűzöm hozzá, hogy a jeges volt az alternatív információk egyik hordozója, hozta-vitte a híreket. Bár a konyhánkban is szólt a barnára pácolt Néprádió, oldalán a nyitó-záró fekete bakelitgombbal, de a Kossuth és a Petőfi csupán a Rákosi-rendszer központosított, engedélyezett híreit adta közre. A többit a szódástól, a drótostóttól és persze az izmos jegestől tudtuk meg.                

4 komment
süti beállítások módosítása