Komolyan vettem a kormányzati bejelentést, miszerint a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt azért kellett létrehozni, mert „közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez”.

Kár, hogy a nonprofit alapítvány nevében olvasható sajtó és média fából vaskarika. A médiával ugyanis nem egyenlő a sajtó, csupán annak egyik része (a másik három a rádió, a televízió és az internet). Ráadásul a print és nyomtatott ugyanazt jelzi: a papír alapú sajtót. A szakszerűtlen állami megfogalmazások mögött mégis olyan szervezet rejlik, amely akár bázist is teremthetne ahhoz, hogy a mai fiatalok kezükbe vegyék az újságokat. Nálunk az olvasásra nevelési mozgalmak, a keletkezés sorrendjében a SÉTA (Sajtó és Tanulás), a HÍD (Hírlapot a Diákoknak) és a LADIK (Lapot a Diákoknak) másfél évtizednyi múltra tekintenek vissza. Működtetésükre a Magyar Lapkiadók Egyesülete különített el pénzt a tagdíjakból, és azóta mintegy 150 ezer diák jutott ingyen újságokhoz.

Interjút készítettem a ZIS (Zeitung in der Schule) elnevezésű osztrák mozgalom irányítójával. Elmesélte, hogy a hasonló nagyságú és lélekszámú hazájában évente százezer diák kapcsolódik be az újságolvasásba. Ezzel magyarázta, hogy érettségi után kétharmaduk válik előfizetővé a saját keresményéből. Akik azonban nem olvastak diákkorukban újságot, azok közül később „csak” minden harmadik áldoz pénzt a sajtóra. A legújabb adatok szerint a Kronen Zeitung 800 ezer példányban fogy el, a Kleine Zeitung 300 ezerben, a Der Standard pedig 80 ezerben.

A két ország sajtókultúrája abban különbözik, hogy a ZIS mögé állt az osztrák oktatási kormányzat, sőt a papírgyártó magáncégek is fantáziát látnak benne, a mi oktatási kormányzatunk viszont rá sem bagózik a hazai mozgalmakra, melyeket a papírgyárak sem támogatnak. Különösen azóta romlanak a mutatók, hogy a nálunk berendezkedett német Springer és WAZ, valamint az osztrák Russ eladták megyei napilapjaikat a magyar kormány bizalmi embereinek, akik most beadták újságjaikat a közösbe. Íme, itt az alkalom, hogy a magyar állam ígéretéhez híven megmentse a papír alapú médiakultúrát.

Ha már Magyar Bálint nem látott fantáziát az olvasásra nevelési mozgalmakban, és miniszter-utódja, Hiller István is inkább csak megtűrte őket az iskolában, akkor Kásler Miklós fölfedezhetné az emberi erőforrásban rejlő lehetőséget. Egy stadion árából ismét vízre lehetne bocsátani legalább a ladikot, hogy a benne ülők diákok megtanuljanak evezni.