Médianapló

Médianapló - Mit jelent a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány?

2018. december 02. 11:02 - Zöldi László

Általános feltűnést keltett, bár a szakembereket nem lepte meg, hogy Orbán Viktor eddig csak a Rákosi-korszakban tapasztalható óriásvállalatba tömörítette a hozzá közel álló médiumokat. Az új szerveződés nonprofit cégnek ígérkezik, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy feltalálói ki akarják emelni a piaci körülmények közül. Például nem teszik kötelezővé számára a profitszerzést. Az lesz a dolga, hogy a kormány propagandisztikus üzeneteit juttassa el a médiafogyasztókhoz.

Ezzel óhatatlanul szembe kerül a kormánypártok parlamenti kétharmada révén 2010. december 21-én megszavazott médiatörvénnyel, sőt a 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvénnyel is. De ha a nyilvánvaló központosítást, a sokoldalú tájékoztatás megsértését esetleg kifogásolná is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság meg a Gazdasági Versenyhivatal - amin azért csodálkoznék -, akkor az ismét kétharmados parlamenti többség seperc alatt módosítja majd azokat a fránya jogszabályokat. Egyelőre azonban még az alapítvány elnevezésénél tartunk.

A „Közép-Európai” azt sejteti az eddigi értelmezők szerint, hogy Orbán Viktor bizalmi emberei Szlovéniában, Csehországban és Macedóniában is bevásárolták magukat az ottani médiumokba. Igaz ugyan, hogy Macedónia sosem tartozott Közép-Európához, de kicsire nem adunk. Az a benyomásom viszont, hogy a miniszterelnök által szorgalmazott nemzetegyesítés feladatának inkább a Kárpát-medencei kifejezés felelt volna meg. Erre van már példa egy néhány százmillió forinttal kistafírozott irodalmi alapítvány, az Orbán János Dénes költő nevéhez fűződő Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft esetében.

Amit a magyar kormány most szeretne egységesíteni, egybehangolni - a közismert német szakkifejezésel élve gleichschaltolni -, azt már megtette a környező országokban, ahol a magyar nyelvű médiumokat a vele szövetséges pártok alá sorolta. Nagyobb gondom van az újdonsült gigaholding nevében föllelhető „Sajtó és Média” kifejezéssel. Ez már nem egy közép-európai ambíciókat melengető magyar politikus kiszolgálása, hanem fából vaskarika. A média ugyanis a nyilvánosság eszközrendszere, mely a keletkezés sorrendjében a (papír alapú) sajtóból, a rádióból, a televízióból és az internetből tevődik össze.

Aki kitalálta a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevét, nemcsak a miniszterelnök nagy ívű elképzelését tette magáévá. Azt is elárulta, hogy fogalma sincs a média mibenlétéről.       

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr5514410708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.12.02. 11:58:43

Én azt hiszem, neked nincs erről fogalmad sem, mert nem te "gleichschaltoltad", nem is a ballibbant, neomarxista haverjaid, hanem az ellenfeleitek.

Azt gondolom, hogy veletek szemben, akik nem tanultatok az eltelt 30 évben semmit a szemérmetlen lopáson túl, ők alaposan megtanulták a gengszterváltás utáni vircsaftotok egyik aranyköpését, amit a kedves d-209 köpött a pofájukba a ti felszabadult röhögcsélésetek közepette:
index.hu/belfold/mp0831/
"Medgyessy Péter kijelentette: akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet."
Megértették.
Vettek.
Újságot is.
Internetes felületeket is.

Ti pedig ajvékolhattok, mert nem vettetek, nem létrehoztatok, hanem a kommunista pártállamtól lopott holmit elszartátok, tönkretettétek és megszabadultatok tőlük, idegen országok idegen cégeinek kezére játszva őket.
Ennyit is értek.

Zöldi László 2018.12.02. 12:06:30

@Éhesló: Sajnálom, hogy egy 35 évvel ezelőtt visszaadott kézirat miatt még mindig sistereg Önből a gyűlölet. Akkor is a stílussal volt gondom.

Éhesló 2018.12.02. 12:26:50

@Zöldi László: összekeversz valakivel, akit anno a hatalmaddal visszaélve porba aláztál és egzisztenciálisan is nehéz helyzetbe hoztál. De kinéztem ezt is belőled, szar lehet ilyen terhekkel élned, remélem felzabál at elvtelenséged és a gonoszságod.
Én nem adtam a magadfajtáknak soha kéziratot.
Semmilyet sem.
Sőt.
Szóba se álltam a magadfajta alakokkal, hiába kerestek. Se jobbról, se balról.
Soha.
A hivatásom magasan a tied felett állt és ma - ha lehet - még mélyebbre küzdöttétek le magatokat a médiaszennycsatornák pöcegödreibe.

A gyűlölettel ne maszatolj.
Itt nincs gyűlölet.
A szart, a hányást nem gyűlöli senki. Eltakarítja, ha a sajátja, elkerüli, ha másé. Undorodik tőle, nem kedveli.
Én megvetlek és undorodok tőled, meg a fajtádtól.
Ezt ne maszatold át gyűlöletté.

Gyűlöletet ott keress, ahol a nagy háború után 73 évvel még kilencvenéves embereket ítéltetnek el valamikori tetteik okán, sékeleket számolgatnak soha véget nem érő kárpótlásaik során, miközben temetőiket gojokkal takaríttatják, zsinagógáikat gojokkal újíttatják fel, rasszista sportversenyeiket gojokkal fizettetik ki, miközben a magadfajta kommunista mocsok ott díszeleghet mindenhol, médiában, köztereken, könyvtárakban, parlamentekben és az eu komisszárjai sorában is.

Zöldi László 2018.12.02. 13:25:27

@Éhesló: Köszönöm, hogy másoknak is ízelítőt adott a stílusából.

Drizari 2018.12.02. 14:41:25

Az a helyzet, hogy pénzért (majdnem) mindent meglehet vásárolni, kivéve a tehetséget nem. Ez vagy van, vagy nincs. Lehet azt is valakiről állítani, hogy jobb író, mint mondjuk Esterházy Péter. Azt viszont már nagyon nehéz lenne elhitetni, hogy Dzsudzsák Balázs a világ egyik legjobb futballistája.

nick papagiorgo 2018.12.02. 20:16:19

Ennek a névnek így semmi értelme. Sajtó és Média- amikor a sajtó a média része?

Más lenne a helyzet, ha legalább valami frappáns neve lenne az alapítványnak, mondjuk Telekommunikációs és Ökomenikus Kísérlet az (Ön)kormányzat Markában (TÖKÖM) - és akkor pl. lehetnének ilyen hírek, hogy " a TÖKÖM-et se érdekli, hogy megszűnt a Npészabadság" stb.
De ez, hogy KESMA?
No, mindegy.

Magáról az akvizícióról: röviden, nyilvánvaló, hogy Orbán megunta, hogy a "csatolt" "médiákok" adott esetben egymással veszekednek - ezért centralizálta, és létrehozott egyet, ez - tekintve a tekintendőket - várható és tőle észszerű húzás volt. Az hogy ez mit jelent minőségileg meg mennyiségileg, majd meglátjuk. Én (sokakkal ellentétben)legkorábban egy év múlva mondanék véleményt, hogy ez jó ötlet volt-e vagy se.

leponex 2018.12.03. 17:47:52

@Zöldi László: Zöldi Úr, legalább nyugtasson meg, csak véletlenül tűnt el a kommentem ...

Zöldi László 2018.12.03. 17:54:20

@leponex: Szeretném megnyugtatni, de nem tudom, hogy melyikről beszél. Utoljára az ÉS-ről írottat olvastam, de az mintha nem ennél a bejegyzésnél jelent volna meg. A korábbi bejegyzésekhez hozzászólt, elképzelhető, hogy valamelyiknél találja meg. Engem is érdekel, hogy mi történt.