Médianapló

Médianapló - A blues-nak van-e nálunk létjogosultsága?

2018. november 04. 10:13 - Zöldi László

Lejárt a kétéves hűségeskü, és a tévéműsorokat szolgáltató cég néhány olyan csatornával beszélt rá a folytatásra, melyre nem fizettem elő. A Cinemaxon így került elém egy blues-ról 2008-ban készített film. Címe, a Cadillac Records (Csillogó fekete lemezek) utalás egy chicagói kiadóra.

A Chess-fivérek 1928-ban gyerekfővel érkeztek Lengyelországból, és a szeszcsempészek (Al Capone) városában telepedtek le. Már fiatalon kocsmákat működtettek, amelyekben élőzene növelte a forgalmat. Ekkor fedezték föl, hogy a Mississippi-deltából érkezett fekete zenészeket nem kecsegtetik ajánlattal a lemezkiadók. Alapítottak hát egyet, ez lett később, a múlt század ötvenes éveiben a Chess Records. A fiatalabbik fivér a dzsessz üzletágat választotta - ezért föl sem tűnt a filmben -, az idősebbik, Leonard pedig a bluest. Leó eredetileg hányatottabb életű és homályosabb múltú volt, mint az őt megjelenítő, lágyabb személyiségű Adrien Brody (akinek egyébként az édesanyja Magyarországról vándorolt Amerikába).

Dramaturgiai szempontból mégis rá, az ő képlékenységére, finom rezdüléseire volt szükség, hogy érzelmi kapcsolat alakulhasson ki Leonard Chess és a korszak legnagyobb hatású blues-énekesnője, Etta James között. Csakhogy az igazi Etta túlsúlyos volt, és őszintén szólva tramplinak hatott a színpadon, amíg ki nem nyitotta a száját. Aki viszont a személyiségét kölcsönözte neki, Beyoncé csinos, kisportolt alakú hölgy. Kiderült róla, hogy nemcsak énekesnőnek kiváló, hanem színésznőnek is. Elképzelhető persze, hogy más szerepben kiütköztek a fogyatékosságai, mindazonáltal e filmben tökéletesen hozta a kábítószer-függő őstehetséget, aki nemhogy egy zsidó üzletembert, hanem még egy chicagói maffiafőnököt is az ujja köré csavart volna.

A beteljesületlen szerelmi történetből kibontakozott, hogy a délről felszivárgott fekete segédmunkások szomorkás zenéje miként vált az amerikai tömegszórakoztatás szerves részévé. Ahogy a Chess Records férfi sztárja, az életművéért Cadillac-autóval jutalmazott Muddy Waters fejtegette, „Ha az ember azt hiszi, hogy csak ő van bajban, nyomorultul érzi magát. De ha észreveszi, hogy másoknak is ugyanaz a baja, akkor rájön, hogy nincs egyedül.” Zenei ízlésemet a feleségeimnek köszönhetem. Az elsőtől sokat tanultam a rockról, a másodiktól pedig a dzsessz szeretetét örököltem. Ők lakást örököltek tőlem, ezzel előkészítették a terepet a blues befogadására is. Azóta kedvencem a szegények műfaja.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr214351689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2018.11.22. 19:05:13

“Azóta kedvencem a szegények műfaja.”

Ez óriási!
Ehhez képest én olcsón megúsztam a blueshoz jutást. Csak az első pár Cream-et kellett meghallanom, hogy ne érdekeljen a Beatles tovább, aztán Hendrix végképp elcsavarta a fejem.
Érdekes módon aztán onnan kerültem vissza az blues alapvetéseihez is, de onnan jött a rock, jazz-rock vonalon keresztül pl a King Crimson, és sokan mások. (Bár én Bartókkal is jóban vagyok, kedvelem az aszimetriát, azt hiszem.)

Még annyit, hogy a teljesen egyéni véleményem szerint a blues magyar megfelelői a régi stílusú, pentaton népdalok, és/vagy a régi cigány dalok.
Ugyanaz az egyszerű alapszerkezet: két kérdés, egy válasz. Na jó, esetleg még egy. :)
Szóval érzésem szerint valahol közelebb vagyunk a blueshoz, mint az elsőre feltételezhető lenne.

uni-cum-laude 2018.11.23. 08:02:54

Bocs, de a címben feltett kérdésre nem találtam a választ.
Vagy olyan költői kérdés volt csak?

Zöldi László 2018.11.23. 22:00:43

@uni-cum-laude: Ha a blues csakugyan a szegények műfaja, akkor Kőbányán van létjogosultsága, a Rózsadombon viszont nincs. Üdv.