Médianapló

Médianapló - Túltolta-e Balog Zoltán a biciklit?

2018. november 02. 10:56 - Zöldi László

Ezekben a napokban beszédtéma a volt emberi erőforrás miniszter meglepően őszinte interjúja. Immár egyszerű halandóként, református lelkészként számolt el a politikai múltjával. S bár kitárulkozása utólagos, még így is kirí a kormánypárti politikusok közül. Ezt azért rögzítem, mert ezúttal olyan mozzanatot emelnék ki a terjedelmes interjúból, amely vitatható. Ezt mondta: „Az RTL Klub munkatársa például negyven percen keresztül beszélgetett velem, majd annyit vágtak be tőlem, hogy ’túltoltuk a biciklit’.” (Szemlélek.hu, 2018.10.29.)

A kijelentés annak idején kétségkívül nagy visszhangot keltett, érdemes tehát elhelyezni a korabeli összefüggésben. 2016 elejére nyilvánvalóvá lett, hogy a KLIK, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem vált be, mert az iskolák központosítása inkább hátránnyal járt, mint előnnyel. A pedagógusok tiltakozása nyomán az oktatáspolitikáért is felelős miniszter módosításokat jelentett be, és Balog Zoltán ezt találta mondani: „Túltoltuk a biciklit egy kicsit.” (RTL Klub, 2016.01.25.) Akkoriban gyakran idézték, és úgy lett szállóige, hogy lemaradt belőle az enyhítő körülménynek szánt „egy kicsit”.

A szállóigék természetéhez tartozik, hogy addig fúrunk-faragunk rajtuk, amíg eltűnik róluk minden fölösleg. Ami pedig a mondás tartalmát illeti, ha minden úgy történt, ahogy a volt miniszter most elmesélte, akkor nem szép az RTL Klub munkatársától, hogy beérte a kiemelt idézettel. Jó azonban tudni, hogy egy kommunikációs szempontból is felkészült politikus megelőzhette volna az újságíró eljárását. A szerkesztőség ugyanis szeretné „eladni” a cikket, ezért vadászik az interjúalany véleményét jellemző mondatokra, melyekből vonzó címet és érdekességgel kecsegtető alcímeket lehet fabrikálni..

Írásos hasonlattal élve ütős címmel kell olvashatóvá tenni a kolumnás (újságoldalnyi terjedelmű) interjút, amely megfelel egy negyvenpercnyi rádiós vagy tévés beszélgetésnek. Ráadásul kell hozzá még három alcím is, hogy megtörhető (olvashatóbb) legyen a betűtenger. Ha az emberi erőforrás miniszter azt szerette volna, hogy ne a biciklis önkritikát emeljék ki a szövegéből, akkor bizony gondoskodnia kellett volna számára kedvezőbb ütős mondatokról. Márpedig a jelek azt sejtetik, hogy miniszteri hat éve alatt Balog Zoltán nem értette meg a média működését. De mert a kormánypárti politikusok közül az egyik legműveltebb, utólag, a civil életben talán kamatoztatja majd a kommunikációs tanulságot.  

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr2914339641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tobruk 2018.11.02. 20:03:13

Balog kopjon fel es alljon alà...evekig szo (es gerinc) nelkul szolgalta a rendszert...most meg megvilagosodik...le sem irom mit gondolok rola...

leponex 2018.11.03. 00:16:57

Zöldi Úr,
Ön épp olyan, mint a krimibéli gyilkos, aki visszatér a helyszínre.
Hogy bűntudatból-é, abban csak reménykedhetünk ...

Nem, nem fogom újra idézni két nappal ezelőtti posztját, ahol Ön pontosan ugyanezt tette: az interjú szövegkörnyezetéből kiemelte az Ön kedvére valót amivel prekoncepcióját, aligse rejtett (politikai) ellenszenvét bizonyítgathatta volna.

" akkor nem szép az RTL Klub munkatársától, hogy beérte a kiemelt idézettel. "
Ja.
Esztétikai hiányosság.

És Ön, aki magas szinten oktatja a médiatudományt, erre csak ennyit mond: nem szép.
Hazudni ugye a valóság elhallgatásával is lehet ... Nem szép, de evvan.

Természetesen az inkorrekt, manipulativ, mi több hazug 'újságíró' csak teszi a dolgát, végzi a 'hivatását'.
Autoditaktaként, vagy tanult mesterségeként, egyremegy.

(A magas labdát most kihagynám ...)

De ne álljunk meg félúton, az 'áldozathibáztatás' minősített esete, amit itt Ön elkövet:
" Balog Zoltán nem értette meg a média működését. "
Ja.
Nem értette meg a mai modern média (mint tudjuk, a média alapvetően mindig liberális volt) leglényegét: hazudni, manipulálni, félrevezetni, tisztességtelennek lenni az elérendő hatás érdekében.

PS: a média teli van a sopánkodással, hogy a (kormánypárti) politikus, a miniszter nem válaszol az újságírók kérdéseire, pedig nekik kötelességük a sajtónak válaszolni.
Talán nem véletlenül.
Üdv!

Zöldi László 2018.11.03. 07:38:52

@leponex: Ezt írta három nappal ezelőtt: "Ígérem, a kommentjeimmel a továbbiakban jóval visszafogottabb leszek." Akkori hozzászólása 23 sornyi volt. Azóta írt kommentjei 21, illetve 24 sornyira sikerültek. Köszönöm a szemléletformáló tanácsokat, és azon tűnődöm, vajon a "visszafogott" mire vonatkozott. A "jóval" is foglalkoztat persze. Egyre inkább az a benyomásom, hogy Ön az az ismeretlen járókelő, aki lesben áll a szemközti közlekedési lámpánál, hogy megszólíthasson. Pedig rendszertelenül szoktam zsömléért menni.

leponex 2018.11.03. 09:24:24

@Zöldi László:
1. Mellőztem a hosszabb idézéseket, de ha sokallja a 24 sort, majd azokat is rövidítem.
2. Hol itt a 'tanácsadás' ?
3. Pár poszttal ezelőtti kommentemet ismételhetem: egy-egy jobb blog ha felkelti az érdeklődésemet, szívesen vissza-vissza térek rá - az Öné ilyen.
4. Természetesen a posztert semmi nem kényszerítheti arra, hogy érdemben válaszoljon vagy cáfoljon meg egy hozzászólást, de a hallgatás is jelenthet valamit.
5. Üdv!
6. OK, legyen 8, ha a két sorba került két mondatot külön számoljuk.