Gyönyörű kertrészlet a számítógépemtől ezerháromszáz kilométernyire, a Ruhr-vidéki Dortmund zöldövezetében. A pótmamám keze nyomát viseli. Hatvanadik házassági évfordulójukon kanalazzuk az erdélyi csorbalevest. A második fogás lazac volt, friss spárgával és ízletes szósszal. Utána pedig fagylaltoztunk.

A téglalap alakú asztal két keskeny részén, egymással szemben a házigazdák. A költő és újságíró férj, Arthur Kolozsvárról és Bécsen keresztül. Háttal a Kossuth-díjas koreográfus Feri (Tata) Besztercéről. Szintén háttal e sorok írója a partiumi Erdőhegyről. A copfos Kati a budapesti Magyar Televízióból. Éva (anyám barátnője) szintén Kolozsvárról. Mari (a mellette ülő Matyi felesége) Offenbachból, a romániai emigránsok NSZK-beli törzshelyéről. Judit műfordító (a mellette ülő újságíró, Gábor felesége) Budapestről, és Ocsovai Gábor a szintén budapesti Magyar Rádióból.

Ő az egyike öreg barátaimnak, akikkel az utolsó éveikben már csak telefonon tartottam a kapcsolatot. Nem azért, mert el akartam volna szakadni tőlük. Nem láttam őket szívesen a romjaikban, miközben hangjuk változatlanul a régi Jovánovics Miklóst, Bodor Pált, Ocsovai Gábort idézte. A rádiós újságíróval utoljára két esztendeje, az Oktogonon találkoztam. A derekam tájáról ismerős orgánum hangzott fel, ő volt az. A sudár, szikár, angolos eleganciájú és humorú, németes műveltségű kolléga, aki ekkor már mozgásszervi betegségben szenvedett. A telefonbeszélgetésekből tudtam, hogy elhunyt a felesége, és ezt a veszteséget már nem heverte ki. Talán ebbe is halt bele.

Ismeretségünk több mint fél évszázadra nyúlik vissza. 1966-tól 1981-ig rádiókritikus voltam, és írtam ama műsorokról, amelyeknek a gerincét alkotta. (Bocsánat az illetlen, de tollam hegyére kívánkozó mozgásszervi képzettársításért.) Bár nem föltétlenül ő készítette a legcsillogóbb interjút a neves külföldi vendéggel, a legszellemesebb kisesszét egy-egy elvontságában is izgalmas témáról, de lenyűgözött a tárgyi tudásával, az alaposságával és a német kultúra iránti szeretetével. Az utóbbi hozott össze bennünket, így kerültünk ki fapados repülővel a dortmundi kertbe, ahol a magyar szellemi élet képviselői gyakran etették mogyoróval a mókusokat, leginkább persze erdélyi írók, költők és újságírók.

A 2006 nyarán készült fényképen látható barátaim közül már nem él Arthur, Éva, Mari, Judit, és most Gábor is meghalt. Maradtam legfiatalabbként szem- és fültanúnak, aki lám, búcsúzik egy hajdani asztaltársaságtól.