Médianapló

Médianapló - Mindenható-e Orbán?

2018. október 17. 11:08 - Zöldi László

A legutóbbi napok szenzációja, hogy Demeter Márta egy katonai repülőgépen fölfedezte a miniszterelnök Flóra nevű lányát. Az LMP-s országgyűlési képviselő ugyanis közérdekű adatokat igényelt a Honvédelmi Minisztériumtól, majd amikor megkapta az Airbus A-319 utaslistáját, a névsor valahogyan, bizonyára teljesen véletlenül eljutott az Azonnali.hu portálhoz, amelynek a társtulajdonosa Ungár Péter LMP-politikus.

Innen már felgyorsultak az események, mert a kormány tevékenységét fürkésző szerkesztőségek munkatársai kézről kézre adták az értesülést. A kisgyerek, járni is alig tudó O. Flórát valószínűleg tévesen azonosították Orbán Viktor azonos nevű, de már tizennégy éves lányával. A Ciprus szigetén állomásozó magyar katonák között kétségkívül volt egy Orbán nevű tiszt, akit meglátogatott a felesége és a kislánya; a Honvédelmi Minisztérium szerint ők jöttek vissza a csapatszállító repülővel. A Magyar Távirati Iroda által kiadott közlemény igazságtartalmát egyelőre nincs okom kétségbe vonni.

De ha a Demeter Márta-féle értesülésben esetleg van szemernyi igazság, attól még érdemes eltűnődni azon, vajon mit is tulajdoníthatunk a már-már teljhatalmú miniszterelnöknek. Úgy rémlik, hogy nem egészen három évtized alatt eljutottunk a puha diktatúrából a kemény demokráciába. Ráadásul a jelek arra utalnak, hogy az ország első embere mintha kacérkodna is a diktatúrával. Ebből óhatatlanul adódik a következtetés, hogy mindenben, mindenről és mindenkiről ő dönt. Bár nem szoktam vele beszélgetni a hatalom gyakorlásáról, de arról azért tudhatok, hogy szereti fenntartani magának a végső döntés jogát. 

Nemrégiben pedig arról is értesülhettünk, hogy szívesen használja a honvédség csapatszállításra vásárolt repülőgépeit. Hihető volt tehát O. Flóra utaztatása. Mégis az a benyomásom, hogy az ellenőrzést elmulasztó újságírók a csípős-csúfondáros hangvételű blogok szerzőivel együtt benézték a korjellemző, de alighanem álságos történetet. Hajlamosak abból kiindulni, hogy a rendszert Orbán Viktor működteti, holott ő csupán nevet adott neki. A hatalomgyakorlás szisztémája a kisorbánok, a minden lében kanál kiskirályok nélkül nem terebélyesedett volna önkényuralommá.

A kormányzat akkor kerül majd bajba, ha mi, újságírók és bloggerek nem vesszük készpénznek a politikusi kiszivárogtatásokat, és rádöbbenünk, hogy az Orbán-rendszer akkor is működik, ha a nép más diktátort választ magának.           

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr8514306567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2018.10.17. 13:35:24

Ha diktátort választ magának a nép, akkor sajnos úgy járt. Ettől függetlenül Magyarország államformája nem diktatúra ha jól tudom, és az államforma erőszakos megváltoztatása még mindig bűncselekménynek számít.
Tehát, az Orbán sem tehet meg mindent büntetlenül. Az, hogy most még megússza a felelősségre vonást, az nem jelenti azt, hogy később is meg fogja úszni... :/

Drizari 2018.10.17. 20:13:47

Én azt firtatnám, ha megtehetném, hogy Demeter Márta maga találta ki, hogy elkérje a repgép utaslistáját, vagy súgásra? Aztán érdekelne az is, hogy saját ötlete volt az Ungár Péter lapjához továbbítani a listát, vagy ezt is súgásra tette?
Végül érdekes körülmény az is, hogy Demeter Mártának eszébe se jutott, mint a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, hogy a katonai gép utaslistáját nem lehet csak úgy átpasszolni egy szerkesztőségnek?
Úgy tűnik, felállított csapdába szaladt.

Netuddki. 2018.10.17. 20:36:30

@Drizari: Mondjuk, az utóbbi idők fideszes botrányai is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egy csekély értelmű nemfideszes képviselő azt feltételezze, "mezei bakák" is használhatják az Orbánék különgépét. :/

Különben jellemző, ahogy erre az ellenzéki balfaszságra mennyire felbojdult a fidesz méhkas. A fidesz frakció már kidobná a parlamentből is. Pedig erre semmi joga nincs ennek a tolvaj bűnöző bandának. Ha Demeter Márta jogsértést követett el, annak megvan a maga menete. Függesszék fel a mentelmi jogát, pereljék be, állítsák bíróság elé. Sajnos ez a menet valahogy mindig megakad valahol a legfőbb ügyész környékén, ha egy fideszes bűnözőről van szó. :/

dare 2018.10.17. 22:24:42

Ebben a történetben nem is az az érdekes számomra, hogy ki hazudott vagy nézte be ezt a sztorit, hanem a következménye.
Már kizárással fenyegetik a képviselőt.
Az szép.
Már a gyanú se vetülhet a mi szeretett miniszterelnökünkre, aki ezt megszegi, arra lesúlyt a párt ökle.

Van egy troll, aki ezzel a névvel ír: Szél Bernadett börtönben van már?
Na nyugodtan átírhatja innentől a nevét erre: Demeter Márta börtönben van már?
Mert ha ilyen tempóba nyomja a Fidesz, hát a fene se tudja mi vár azokra, akik "hibáznak".

dare 2018.10.17. 22:28:14

@dare: jav: lesújt

Kicsit jobb lenne a Fidesznek szerénységet gyakorolni, mert azért ők is elég keményen tolták ellenzékben.
És még lesznek is ellenzékben, szóval jó lenne az a szerénység, csak egy picike.

Netuddki. 2018.10.18. 07:50:13

@dare: Valahogy nem tudom elhinni, hogy őszinte a tetves tolvaj fideszes megélhetési képviselők felháborodása. Ez nem úgy működik, hogy amikor egy fideszes törvényt sért, mint például a bonszájdúcse a luxusrepülőzésével, az nem vágja ki a biztosítékot, de amikor egy nem fideszes az meg egyenesen túlzott reakcióhoz vezet. Nagy baj van az ország vízfejével, nagyon nagy baj...

dare 2018.10.18. 13:39:33

@Netuddki.: Nekem is ez az eltúlzott reakció az érdekes.
Megszegte a politikai esküjét-mondják ők.
Ők akarnak bárkit is kioktatni erkölcsről, meg arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen viselkedés?
Valóban nagy a baj, és nem is látok semmi esélyt a mérséklődésre, kezd elszaladni velük nagyon a paci.

Boycie 2018.10.19. 17:41:15

@dare:
" Van egy troll, aki ezzel a névvel ír: Szél Bernadett börtönben van már? "
Ha nem lenne világos, Szél Bernadett avval kampányolt a választások előtt, hogy ha Orbánék nyernek megint, akkor ő biztosan börtönbe kerül. Ezért érdeklődik nevében finoman a hozzászóló hogy mi van ezzel a dologgal.

dare 2018.10.19. 19:24:49

@Boycie: Nem mondod.
Eszembe nem jutott volna.

Boycie 2018.10.19. 19:30:48

@dare: Jó, akkor csak fogalmatlan idióta vagy mikor kevered a Demeter Márta ügyével :-)

dare 2018.10.20. 07:51:30

@Boycie: Tényleg nincs semmi hasonlóság.
Mind a ketten nemzetbiztonsági kockázatosak lettek rövid időn belül azért, mert olyan dolgokat feszegetnek, ami általában kényes szokott lenni a fideszes elvtársaknak.