Médianapló

Médianapló - A Facebook tekinthető-e magánemberek fórumának?

2018. október 12. 08:52 - Zöldi László

Szepipiktor becsületére válik, hogy álnevét a civil nevéből fabrikálta. Sőt, az e-mail címe tartalmazza is a teljes nevét. Hat év alatt négy bejegyzést adott közre, és 1406-szor szólt hozzá a másokéhoz. Legutóbb, 2018. október 11-én, 1 óra 5 perckor és 5 másodperckor ezt írta: „A hivatalos sajtó bepofátlankodik a blogtérbe, ott folytat propagandát, ahol a magánemberek beszélgetnek.”

Ha a hivatalos sajtót azonosítja a propagandával, akkor nem is jár messze az igazságtól. Abban viszont vitatkoznék vele, hogy a blogtér a magánemberek beszélgetésére való. Valaha arra találták ki, de azóta sokat változott, például a politikusok fölfedezték a benne rejlő lehetőséget. Követőket gyűjtenek, táplálják őket közéleti információkkal, családi mozzanatokkal, még kutyás-macskás képekkel is. A posztoló politikusok között akadnak ellenzékiek is, akik ki-kiszorulnak a „hivatalos” nyilvánosságból, és ilyenkor a közösségi oldalak révén teremtenek kapcsolatot a választópolgárokkal.

2010 óta beszűkült a hazai nyilvánosság, amelyből az ellenzéki politikusok mellett újságírók is kiszorultak. Nem csupán direkt politikai okból. Azért is, mert az ellenzéki orgánumok úgy élték-élik meg a nyolc szűk esztendőt, hogy fogyatkozó pénzükből egyre kevésbé telik a külső munkatársak foglalkoztatására. Ezért aztán a fórum nélkül maradt tollforgatók közül elég sokan „bepofátlankodtak”, vagy inkább beléptek a korábban kétségkívül magánemberek számára fenntartott blogtérbe. Csak a fészbukos ismeretségi körömben akadnak olyanok, akiknek a szösszenetei, jegyzetei, kisesszéi besorolhatók a publicisztika élmezőnyébe.

A szegedi Bakos András rusztikus életképei, az író Bruck András keserű jegyzetei, a szakíró Domokos Lajos Bekiáltás című rovata az orosz-ukrán viszályról, a közíró Hell István és a rádiós Lévai Júlia mikroelemzései, a szintén rádiós Kulcsár István néhány soros pontosításai, a tévés Székely Ferenc másokat érdemi hozzászólásra ösztökélő „provokációi”. Vagy a nyugalmazott egri olvasószerkesztő, Szilvás István aprólékos természetfotói. Tisztelem Szepipiktort, hogy kevésbé titkolózik, mint a többi kommentelő. Mégis szívesebben böngészem a felsoroltak megnyilvánulásait, mert névvel vállalják az életérzésüket. Nemcsak az arcélük rajzolódik ki, hanem a nem hivatalos Magyarország hangulata, közérzete is. Nem nagy ár azért, hogy a blogtérből óhatatlanul kiszorítják az álarcos kommentelőket.               

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr214297049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2018.10.12. 13:49:00

Eközben csütörtökön este tegnap: "Ha továbbra is olyan sikeresek akarunk maradni, mint amilyen sikereket elért Magyarország az elmúlt években, akkor kultúraváltásra van szükségünk: a vesztesek kultúrája helyett meg kell honosítanunk a győztesek kultúráját" – szögezte le Orbán Viktor.

Azt is hozzáfűzte, hogy "Nekünk, magyaroknak ki kellene lépnünk a történelem balekjainak, balszerencsére ítélt szereplőinek ruhájából, és el kell kezdenünk győztesként viselkedni"

Jelentsen ez bármit is, nem lettem tőle nyugodtabb.

Éhesló 2018.10.12. 16:07:32

@Drizari: van rá okod.
A demokratikus többségnek azonban ez az üzenete is bejön.
Szar ügy.
Pedig ma is bukott buktor.
Kétszer is, tucatnyi blogon, műsorban, soktucatnyi ejrópai mérvadónál.
A fene se érti mitől nyer választásokat.
Nem kicsit.
Nagyon.
2006 ősze óta, töretlenül.

Talán majd egyszer megértitek miért történik ez.
Ahogy olvasom, még berletelik pár évbe.
Drukkolok.
Az a jó meccs, ahol van ellenfél is.
Ma nem vagytok sehol.

Éhesló 2018.10.12. 16:24:37

Mindeközben:
888.hu/article-a-google-szerint-a-szolasszabadsag-helyett-cenzura-kell-az-interneten

www.scribd.com/document/390521673/The-Good-Censor-GOOGLE-LEAK#from_embed

A Breitbart amerikai hírportál a napokban nyilvánosságra hozott egy olyan a Google számára belső céges felhasználásra elkészített szakértői anyagot, amely, a cenzúra alkalmazása mellett érvel arra hivatkozva, hogy a szólásszabadság hagyománya a mai online világban már nem alkalmazható életképesen.

A Google számára készített A jó cenzor című 85 oldalas tanulmány beismeri, hogy a Google és a többi online platform is már egy jó ideje cenzúrázza a platformjait.

A több tucat külső szakértő által írt és leplezetlenül balliberális politikai nézeteket képviselő tanulmány szerint a minél több profit elérése mellett a jobboldali politikai erők globális előretörésének az ellensúlyozása érdekében is indokolt, hogy a Google cenzúrázza a működését az eddig semleges platformoknak tekintett online felületeinek. Az anyag szerzői példaként hozzák fel, hogy Donald Trump választási győzelme és az AfD németországi előretörése miatt is indokolt a véleményszabadság korlátozása.

Éhesló 2018.10.12. 16:35:48

Itt a válasz minek tekinthető a pofakönyv:
888.hu/article-tobb-mint-500-politikai-oldalt-torolt-a-facebook
newsroom.fb.com/news/2018/10/removing-inauthentic-activity/
A Facebook előszeretettel törli a jobboldali tartalmakat

Az amerikai választások közeledtével a Facebook is bekeményített.

A cég bejelentette, hogy 559 politikai oldalt és 251 profilt törölt. Az eltávolított oldalak nagyrészt jobboldali hangot ütöttek meg, többek között megszüntették a 3,1 millió követővel rendelkező Right Wing News-t, és a 3 milliós tábort magáénak tudó Nation In Distress oldalt is. A legnagyobb közösségi lap vezetői természetesen tagadják, hogy a cenzúrázott oldalakat politikai tartalmuk miatt távolították volna el. Szerintük a törlésre azért került sor, mert megsértették a közösségi hálózat szolgáltatási feltételeit.
A nemzetközi sajtóban nagy visszhangot váltott ki, az a kiszivárgott belső levelezés, amely megerősítette, hogy a techóriás működtetői, előszeretettel törlik, cenzúrázzák a jobboldali tartalmakat.

Az elmúlt időszakban pedig arról cikkezett az amerikai jobboldali sajtó, hogy Soros Györgyhöz kötődő Media Matters nevű szervezet azon dolgozik, hogy Google, a Facebook és az összes többi közösségi médiaplatformot működtető óriáscég a balliberális politikai erőkkel együtt kitiltsák a közösségi médiumokról a jobboldali véleményeket és az ezeket képviselő személyeket, valamint cégeket.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.12. 17:09:17

:-) Zöldi úr, önnek bérelt helye van az Index címlapján. Gratulálok. Mondom, ahogy a csillag megy az égen.

TanBá · www.istenteszt.blog.hu 2018.10.12. 18:19:42

A f@szbuk már az utolsókat rúgja a haldoklásában.
Akinek van egy kis esze lementi, amit akar és otthagyja.
Sokkal jobb, mint egyszer csak bejelentik váratlanul, hogy

VÉGE
KONYEC
THE END

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.12. 19:26:03

paci ma rendesen megdolgozik a pénzünkért!

Netuddki. 2018.10.13. 08:19:25

@zord íjász: Ezért talál ide a sok fizetett narancsos troll. Valami fideszes beépített ember választja ki mi kerüljön az Index címlapjára, mintegy megjelölve a célpontot a blog.hu sakálfalkájának.

Részemről meg, ha már a blog gazdája valamiféle téves felfogás szerint nem rúgja ki ezeket, én kerülöm az ilyen fórumokat. Qrvára elegem van már a tolvaj maffia propagandájából, és unom hogy még a vízcsapból is ez folyik. Van jobb dolgom is, mint ezeknek a szerencsétlen orbánfelszopó IQ huszároknak a benyögéseit olvasgatni.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.10.13. 08:59:54

@Netuddki.: Sajnos, sok igazság van a szavaidban, de szegény sakálokat ne keverjük ebbe bele, pláne a nertálibokhoz hasonlítva őket. A sakál egy nagyon hasznos állat, miszerint megvan a magához való szerepe az életben, és nélkülük kevesebb lenne a világ. Sőt, nekem még tetszik is az ördögi vigyora, a csíkozása és a csapatmunkájuk.

"Részemről meg, ha már a blog gazdája valamiféle téves felfogás szerint nem rúgja ki ezeket, én kerülöm az ilyen fórumokat."
Megértelek. Emberileg. Egészségmegóvási szempontból.

1. Tolerancia. Szerintem is tévesen értelmezett módon, de ez az ő kertje, ez a saját szellemi otthona, úgy metszi a bokrokat és úgy permetez benne, ahogy ő jónak látja.
2. Jól felfogott blogger önérdek. Ha minden összeér a szerencsés csillagzat alatt -tehát érdekes téma, index címlap együtt- a nertálibok is vastagon pörgetik a látogatottságot: a blog renoméja nő, a kassza csilingel az indexnél, ami megerősíti a hírportált a pozíciójában, és ezzel az tarthatja a helyét és a függetlenségét a médiapiacon. Ez jó a blog.hu-nak, jó az adott bloggernek, jó az összes többi bloggernek, jó az értelmes és kiváncsi felhasználóknak, jó az információra, tudásra, érdekességekre éhes internetes közösségnek. Fura módon, -illetve teljesen természetes módon- a nertálibok is az index malmára hajtják a vizet, és a blog hu szerkesztői profik: jól tudják, hogy a hirigben van potenciál...ennek a politikai propaganda által vezérelt hirignek a végeredménye csak társadalomlélektani szempontból tűnik némileg károsnak, és akkor finoman fogalmaztam.
3. Ha elüldöznek, ők győznek. De vitázni velük nem kell, nem kényszer: a puszta jelenlét és reakció az adott poszt témájára, (ha érdekel) elegendő aktivitás. A nertálibokon átnézel: ebbe beledöglenek. Néha nehéz megállni, hogy reagálj rájuk, ez igaz. Gyakorolni kell. A gyakorlat teszi a mestert. Én még 12 év után is csak legfeljebb zöld öves kyu vagyok ezen a téren (középmezőny), de az utóbbi 3 évben már vannak komolyabb sikerélményeim. Egyre több.

Netuddki. 2018.10.13. 09:27:03

@zord íjász: 1. Nem elüldöznek. A távolmaradás elsődleges oka a hanyag honlap és blog moderátor.
2. Vannak értelmesebb fórumok is, ahol ügyelnek rá, hogy kisöpörjék a szemetet.
3. Nem olvasok olyan blogokat ahol nem lehet hozzászólni. Ez nálam alapvető szempont az online felületeknél.
4. Ez az egész a blog.hu és az Index renoméját rontja, ami nyilván reklám bevétel szempontjából se előnyös hosszú távon. De ez legyen az ő problémájuk.

gais 2018.10.13. 09:59:38

@Éhesló: Érdekes!
Eddig mindig a baloldalt (az igazait!!!!!) korlátozták. Most már rájöttek, hogy a szélsőséges jobboldalt is kellene?
Véleményem szerint a siránkozás helyett adjanak teret a tényleges baloldalnak. Már nyugaton Sanders , és Corbyn elkezdte működését, őket is megpróbálták korlátozni (Sanderset például sikeresen zárták ki az Amerikai elnökválasztás esélyesei közül, mert Clintonné jobban megfelelt a háttérhatalomnak). DE azért kapnak nyilvánosságot. Itt Magyarországon csak a "ballibet" mondogatják, aminek egyáltalában nincs köze a baloldalhoz.

Éhesló 2018.10.15. 13:16:56

@Netuddki.: a legjobb buli az, amikor ketten magaddal vitatkoztok. Előkelő a társaság és egyszerű a konszenzus is.

Éhesló 2018.10.15. 13:19:34

@gais: nem tudom követni, melyik fogalmat ki mikor lopta el, sajítította ki. Ezért azt javasolom maradjunk a fogalomkészlet jelenleg hazánkban közkeletű jelentésénél.
Vagy adj szótárat, mi alatt mit kellene értenem, ha neked a közkeletű jelentése nem kóser.

gais 2018.10.15. 13:37:19

@Éhesló: Mi az, hogy "közkeletű"? Ha a hazugságot sokan és más véleményt elnyomva hangoztatják az közkeletűvé válik?
Azt hiszem érthetően leírtam mire gondolok,amikor SAnders , és Corbyn munkásságát említem.
Ugye nem gondolod, hogy nálunk Gyurcsány összevethető bármelyikükkel?
Pontosabban: Az MSZP-ből úgy rúgták ki a Társadalompolitikai Tagozatot, hogy csak úgy nyekken (én is tagja volta, bár a pártnak nem!). Csak azért mert szervezett és megbízható baloldaliak voltak!

Éhesló 2018.10.15. 13:43:20

@gais: igen.
Írok is rá példát: az antiszemitizmus eredeti jelentése szerint a szemita népekkel szembeni cselekvést, véleménynyilvánítást jelentette, de a zsidók és a filoszemiták (hahahaha!) kisajátították és kizárták a fogalomkörből sémi testvéreiket, ma kizárólag a zsidóellenességet érti alatta a PC fejlett világ, ahogy a filoszemitizmus sem a sémi népekkel való barátságot, pozitív elfogultságot jelenti, hanem a nemzsidó cionizmust.

Ilyen fogalom továbbá a homofóbia, mely az embertől (homo) való beteges félelmet (fóbia) jelenti minden kultúrember számára, de ezt a szót is ellopták, meghamisították a jelentését és ma azokat illetik vele, akik nem szeretik a buzikat.

Szóval érdekelne a szótáratok továbbra is, mert érdekes kultúrtörténeti emlék lesz majd

gais 2018.10.15. 13:58:50

@Éhesló: Lényegében egyetértünk, nekem is fájdalom, hogy miket hordanak össze anélkül, hogy a valódi értelmet vennék alapul. Régi példám a liberalizmus, ah ráütsz erre a szóra a gép kiad vagy 6-8 értelmezést, ami címkézettek tárháza, pedig aki címkéz az vagy hazudik vagy csúsztat. (Hozzám az igazi a klasszikus liberalizmus áll közel, az az igazi, az eredeti, liberalizmus).Lépen nyomon találkozom elferdített értelmű szavakkal/ kifejezésekkel, és ezekkel prímán lehet félrevetni a "nagyérdeműt". Meg is teszik!
Ha én azt mondom, hogy baloldali (az igazi), akkor nem a liberális (rosszul használt értelemben liberális) pártokat/embereket gondolom annak. Egy baloldali a privatizációk idején ordítva tiltakozott az esztelen privatizáció ellen. És igaza lett! Az elsőből az utolsók lettünk nagyrészt ezért!