Médianapló

Médianapló - Kövér László mit miért mondott a nyárasdi temetőben?

2018. október 07. 09:58 - Zöldi László

Az országgyűlés elnöke tegnap a csallóközi falu temetőjében szólalt meg. A 169 éve kivégzett aradi tizenhármak ürügyén elmondott beszédét megnéztem-meghallgattam a dunaszerdahelyi magyar televízió, a ma7.sk kínálatában. Kirajzolódott belőle, hogy a Fidesz-politikusok milyen mozaikokból rakják ki a magyar mítoszt.

Közjogi méltóságunk szóba hozta a kultúrharcot, korunk divatszavát, amely már a XIX. században is jellemezte a közéletünket, hisz’ a labancok el akarták venni a nyelvünket. Példának említette a szepességi cipszer Hunfalvy (Hunsdorfer) Pált, aki nem az anyatejjel szívta magába a magyar nyelvet, és a Németországból érkezett Budenz Józsefet, aki csak felnőtt korában tanult meg magyarul. Épp ők erőltették ránk azt a fránya finnugor rokonságot, holott mi türkök volnánk. E két elem folyamatos jelenlétére számíthatunk az állami retorikában. 

Érdekesebbnek hatott a harmadik mozzanat, amelyben a nyárasdi szónok kinevezte magát és társait ”a kommunistákkal leszámolni akaró, 1990-es, rendszerváltoztató politikai nemzedék”-nek. Régóta dúl harc a történelmi valóság értelmezéséért. A szocialisták 1989-re teszik a gyökeres változást, mert az ő mítoszuk szerint jelentős szerepet játszottak az új rendszer kialakításában. Ez sosem tetszett a Fidesznek, amelynek alapítói nem lehetettek tagjai a Kádár-korszak utolsó országgyűlésének. 1990 azért illik hozzájuk, mert akkor választották be őket az új parlamentbe.

A rendszerváltással meg az a baj, hogy nem tartalmazza az országon belüli mozgalmak erőfeszítéseit. A két nagyhatalom vezetője ugyanis megegyezett, és a meggyöngült Szovjetunió kiengedett bennünket a befolyási övezetéből. A rendszerváltoztatás viszont azt jelenti, hogy igenis belülről harcoltuk ki az új rendszert, ráadásul a Fidesz hathatós közreműködésével. Kár, hogy mégis a rendszerváltás ivódott a köztudatba. Az egész nemzet sorsára kiható kérdésben találtam egy hiteles tanút, Orbán Viktort, aki ütős mondataiban 13-szor használta a rendszerváltást.

A rendszerváltoztatás csupán 2002-ben bukkant föl nála, amikor épp gyakorolta a miniszterelnökséget. Aztán visszaesett a rendszerváltás bűnébe, majd a 2006-os őszödi beszéd után, amikor mozgásba lendült az ellenzék élén, még háromszor használta. 2010 óta pedig, ismét miniszterelnökként megmaradt a rendszerváltoztatásnál. Készüljünk föl tehát arra, hogy az összes Fidesz-politikus elraktározta tudatában a bűvös kifejezést! Elvégre velük kezdődött minden.  

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr9314286649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2018.10.07. 12:30:09

Sokan egybemossák a két összetett szó jelentését, amikben csak az első tag azonos. A váltás, amikor valamit egy újra cserélnek. A változtatás, amikor egy folyamat változik, de az alapjai maradnak. Pl. a vasat melegítem, ami lehet akár végül cseppfolyós, de marad vasnak.

Akkor hogyan értelmezzük az Orbán Viktor preferálta rendszerváltoztatást a rendszerváltás helyett? Az államosítási törekvéseit és az autoriter vezetési gyakorlatát tekintve valóban változtatásról inkább beszélhetünk, mint egy új rendszerváltásról, ami alapjaiban különbözne az 1990 előttiektől. "Ezek ugyanazok" - énekli Bródy János 2011-től.

Méhészborz 2018.10.09. 10:06:21

"Az egész nemzet sorsára kiható kérdésben találtam egy hiteles tanút, Orbán Viktort, aki ütős mondataiban 13-szor használta a rendszerváltást."

Hol, mikor?